fbpx

Veszteséges a növénytermesztés, zuhan a műtrágyavásárlás

Írta: Gönczi Krisztina - 2023 június 06.

Fontos nitrogéntermékek ára csökkent negyedével-harmadával, de az inputoldali árnövekedés még így is drasztikus. Ezt csak a zöldségtermesztők és az állattartók képesek lekövetni, a szántóföldi termelés rossz anyagi helyzetben van. A legolcsóbb hatóanyagra is sokkal kevesebb pénz jutott idén.

kukorica
Romlanak az értékesítési kondíciók (fotó: Horizont Média)

Bár 2022 vége óta zuhannak a műtrágyaárak, a gazdálkodók így sem tudták biztosítani a növényeknek a megszokott tápanyagmennyiséget. Az első negyedévben eladott 342 ezer tonna műtrágya 40 százalékkal volt kevesebb volt, mint egy évvel korábban az AKI legfrissebb jelentése szerint. A forgalmazók „csak” 11 százalékos áremelést tudtak érvényesíteni az összes műtrágyatípust egybe véve, így a bevételük 30 százalékkal 93,8 milliárd forintra esett.

90 százalékban csak nitrogént

A teljes műtrágyaforgalom 43 százalékát a mészammon-salétrom (MAS) tette ki. A második legnépszerűbb termék a karbamid és a 30 százalékos Nitrosol típusú termékek voltak, ami a teljes műtrágya-értékesítés 10,5–10,5 százalékát fedte le. A Nitrosol ára 33 százalékkal csökkent egy év alatt (223 ezer Ft/t), az NPK 8-20-30 összetételű műtrágyáé pedig 24 százalékkal (320 ezer Ft/t). Azösszes többi műtrágyatípus még mindig drágább, mint tavaly ilyenkor volt, beleértve a pétisót is.

Tisztán hatóanyagokra vetítve 42 százalékos a forgalmazott mennyiségek csökkenése. A legkevésbé a nitrogén nélkülözhető a termelésből, ami meglátszik a vásárolt hatóanyagok egymáshoz viszonyított arányán is: míg tavaly ilyenkor 83:9:8 arányban fogyott az N, P és K, most ez 90:5:5-re változott.

Romló anyagi kondíciók

A kereslet visszaesése annak ellenére erőteljes, hogy a legkevésbé a műtrágyák ára emelkedett az inputok közül. A növényvédő szerek és a vetőmagok33-35 százalékos átlagos áremelkedésen mentek keresztül, az energia ára pedig több mint 60 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Mindent egybevetve a termelők az inputoldalon átlagosan 27,5 százalékos áremelkedést tapasztaltak, mindeközben a bevételi oldalon csak 18 százalékos áremelést tudtak elérni.

Különösen a növénytermesztők anyagi helyzete romlott. Ebben a szegmensben a termelői árak csak bő 6 százalékkal nőttek, míg az állattartók termékei 48 százalékkal kerültek többe. A gabonafélék – bár nagyon alacsony árakat éreznek a termelők – még mindig 10,5 százalékkal magasabbak, mint tavaly ilyenkor voltak (az árcsúcs nyáron következett be), az olajnövények ára viszont máris 22,5 százalékkal alacsonyabb, mint a bázisidőszakban. A zöldségek viszont átlagosan harmadával, a burgonya pedig brutálisan, a másfélszeresére drágult. Ez a szegmens lépést tud tartani a kiadási oldal árnövekedéseivel.

Kapcsolódó írásaink:

Tovább vágtat a répa ára, egy hét alatt 16%-ot drágult

Gazdazseb: harmadával kevesebb műtrágyára futotta idén