fbpx

Egy termék, ami érzéketlen az inflációra: fokhagyma

Írta: Gönczi Krisztina - 2023 május 31.

Elég baj az a termelőknek, hogy a fokhagyma nem alapélelmiszer: a mostani válságos időkben könnyen lemondanak róla az emberek. Az ára harmadik éve alig változik, miközben a klímaváltozás sem kíméli. Spanyolország, a világ második legnagyobb exportőre, hasonló gondokkal szembesül, mint mi.

fokhagyma
Már hirdetik a friss, makói fokhagymát (forrás: Jófogás)

Stagnál az ára

A magyar nagybani piacokon most 1200 forintba kerül a fokhagyma, a zöldvágott, első makói fokhagymákat 800 forintért hirdetik a termelők eladásra, míg az áruházláncokban 2000 forint körüli összeget kell leszurkolni egy kiló áruért. Tavaly májusban a KSH adatai szerint átlagosan 2180 forintba került egy kiló fokhagyma, mindössze 10 forinttal volt drágább, mint 2021-ben. Úgy tűnik, ez a fűszernövény idén sem követi az inflációt.

A növény betakarított hazai termőterülete ezer hektár körül ingadozik. A 7-8 ezer tonnás terméshez még rendszeresen ezer tonnát vásárolnunk kell a külpiacokról a belföldi igények kielégítésére. Tehát már rég nem egy fontos exportcikkünkről beszélünk. A klíma és a piac egyszerre „intézi el” a magyar termelést.

A spanyol termelés is csökken

A spanyolok ugyanezekre a trendekre panaszkodnak. Termelésük a 2017-es megugrást követően stagnál, az aszály pedig harmadik éve nem kíméli őket. Tavaly ötödével zsugorodott a termelésük, idén további 15%-kos visszaesést prognosztizál az ágazat. A maradék termés viszont jó minőségűnek ígérkezik. „Mivel eső nem volt, öntöztük a növényeket. A korai fokhagyma biztosan jó minőségű lesz. A lila fajta betakarításáig még körülbelül másfél hónap van hátra, de úgy tűnik, az is jó lesz.” – mondja Julio Bacete, a Madrid mellett elnyúló Castilla-La Mancha tartomány egyik termelői szövetkezetének ágazati vezetője.

Spanyol fokhagymatermés
Forrás: statista.com

A becsült terméscsökkenés egyrészt a kisebb termőterületnek köszönhető, másrészt a fejlődő növényállományt sújtó hőhullámnak, ami főként a lila fokhagymát érintette rosszul. A termelő szerint az áru eladása nem megy olyan jól, mint azt remélték. Úgy véli, a fagyasztottnak címkézett, valójában hűtött, friss, kínai fokhagyma is rontotta az európai áru esélyeit a piacon. (Lásd: Trükkös kínai fokhagyma: fagyasztottként érkezik a friss áru.) Itt jegyezzük meg, hogy Kína egymaga a világforgalomba kerülő exportérték kétharmadát zsebeli be a fokhagymáért, míg a második helyezett Spanyolország a 16 százalékát.

Nem fizetik meg

A fokhagyma ára a spanyoloknál is alig változott tavaly óta, messze nem követi az inflációt. A termelők költségnövekedését semmiképp sem kompenzálja az árnövekedés. Ez ahhoz vezet, hogy jövőre még tovább csökken a fokhagymával beültetett terület. A spanyol gazdálkodó szerint egy kiló lila fokhagyma előállítása 1,10 és 1,20 euró (kb. 470 Ft) között van, egy kiló korai fokhagyma előállítása pedig körülbelül egy euróba kerül. Ha az átvevő csak ennyit fizet érte, akkor a termelő nulla jövedelemért dolgozik egész évben.

Ráadásul a fogyasztás általában véve is csökken. „Az élelmiszer drága, ezért mindenből kevesebbet vesznek az emberek. A fokhagyma fogyasztása pedig könnyen visszafogható, ezért érzékenyen érinti minden, ami a vásárlóerőre hat. Pedig egészséges és fontos fűszernövényünk” – vélekedik Julio.