fbpx

A mezőgazdasági könyvhónap eseményeiből

Írta: Szerkesztőség - 2011 május 03.

Régi hagyomány hazai agráriumunkban, hogy február minden évben a mezőgazdasági könyvek és általában a szakirodalom hónapja.

Erdei Ferenc 1950-ben indította útjára a mezőgazdasági könyvhónapot, ami 1989 és 1997 között ugyan megszakadt, azóta viszont újra rendszeresen visszatérő esemény. A városligeti Vajdahunyad várban tartott megnyitó után az ott kiállított könyvek és folyóiratok minden évben útra kelnek, hogy az ország több pontján, vidéken is találkozzanak az olvasókkal, a szakma művelőivel.

Az idei megnyitó ünnep kedves színfoltja volt világszerte híres énekművészünk, Sebestyén Márta jelenléte és szereplése, aki gyönyörű énekhangjával és különféle népi fafúvós hangszerei megszólaltatásával mintegy megteremtette a rendezvény alaphangulatát. A hivatalos megnyitót Ángyán József, a VM parlamenti államtitkára tartotta. Beszédében tömör összefoglalását adta mezőgazdaságunk jelenlegi helyzetének, kiemelve abból a jelentős piacvesztést, ami már a belföldre is egyre inkább érvényes. Hangsúlyozta az élelmiszer-termelés meghatározó, sőt már stratégiai fontosságát, s ebből eredően azt, hogy a mezőgazdaságot nemcsak a vidék, hanem az egész ország ügyeként kell tekintenünk. Szellemi infrastruktúránk fontos elemeként nevezte meg a szakkönyveket, amelyek kiadása, megjelentetése súlyos anyagi gondokkal terhelt. E téren — mint mondta — változtatásra, támogatásra van szükség.

Mint ilyenkor szokásos, a megnyitó ünnepségen díjazásokra és elismerésekre is sor került. Az Év szerzője-díjat Birkás Márta, a Szent István Egyetem professzora kapta, 2010-ben megjelent Talajművelők zsebkönyve c. munkájáért. írásaival lapunk hasábjain is találkozhatnak olvasóink. Az Év szakújságírója címet Pápai Gábor, a jövőre 150 éves Erdészeti Lapok főszerkesztője vehette át. Az Év boros könyve elismerést A szőlő metszése és zöldmunkái c. könyvnek ítélték oda, amelynek szerkesztői, Lőrincz András és Barócsi Zoltán márciusi számunkban adtak ismertetést a tizenegy szakember közös munkájával készült kötetről.

Az ünnepségen köszöntötték a most hatvanéves Kertészet és Szőlészet c. hetilapot, amelynek jelenlegi főszerkesztője, Biza Klára a jelenlévő korábbi főszerkesztők, Bálint György és Bodor János megszólaltatásával is felidézte az elmúlt hat évtized történéseit.

A könyvhónap vidéki helyszínei között kell említeni Mosonmagyaróvárt, ahol a NyME Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Kara volt a rendezvény házigazdája, s ahol a nívódíjban részesített agrártankönyvek szerzőit köszöntötték. Bonyhádon, a Völgység fővárosában pedig a fent említett szőlészeti szakkönyv szerkesztői találkoztak az érdeklődő olvasókkal, szőlő- és bortermelőkkel. Az agrártámogatásokkal és pályázatokkal kapcsolatos tájékoztatásokon kívül a szervezők -többek között — a Tolnai borvidék palackba zárt értékeinek bemutatására is alkalmat találtak.

Az Agrárkönyvtárosok író-olvasó találkozójára invitálta a szakembereket az Országos Mezőgazdasági Könyvtár február 24-én, a mezőgazdasági könyvhónap alkalmából. Három kiadó egy-egy új szakkönyvét és azok szerzőit mutatták be a szép számban megjelent érdeklődőknek, amely munkák mezőgazdaságunk három különböző szakterületét reprezentálták. A zöldségtermesztés egy speciális területéről, a gombatermesztés tudnivalóiról szól Győrfi Júlia Gombabiológia, gombatermesztés c. szakkönyve (Mezőgazda Kiadó). A világviszonylatban is újszerű könyv, amely egyben az első egyetemi tankönyv, a gombák rendszertanától a termesztéstechnológia fogásaiig igyekszik mindent felölelni a témakörben. Magda Róbertnek és Marsalek Sándornak, a Károly Róbert Főiskola oktatóinak kétkötetes, Vidékgazdaságtan című könyvét a Szaktudás Kiadó Ház gondozta. Fontossága elvitathatatlan: mindannyiunk jövőjét fogja meghatározni a vidék, az ott zajló élet és tevékenység, ezért a vidékre irányuló figyelem jogos és indokolt, s e könyv mindezt rendszer szinten kezeli.

Az élelmiszer-biztonság kérdése napjainkban úgyszólván a mindennapos hírek közé tartozik. Ennek tudományos, objektív és tárgyszerű megközelítését, a kockázatbecsléssel kapcsolatos ismereteket tartalmazza a számos szerző tollából, Szeitzné Szabó Mária szerkesztésében készült, és most megjelent tanulmánykötet, az Élelmiszer-biztonsági helyzetelemzés és kockázatértékelés című munka, amit az Agroinform Kiadó jelentetett meg.

A rendezvényt a szerzők dedikálása és kedvezményes szakkönvvásár kísérte.

P.G.