fbpx

Szűkül a konkurencia, növekszik a kereslet a magyar dinnyére

Írta: Gönczi Krisztina - 2023 május 20.

Időjárási és munkaerőgondok, fuvarozási nehézségek akadályozzák a dél-európai és Európán kívüli beszállítókat abban, hogy az EU-t ellássák görögdinnyével komolyabb kereslet esetén. Magyarország földrajzi elhelyezkedésénél fogva előnyös versenypozícióból indulhat.

dinnyevirág
Jó ütemben fejlődik a magyar dinnye (forrás: dinnyefarm.hu)

Valahol a 2021-es termelési szint közelében

Mint arról legutóbb beszámoltunk, Kovács Zoltán, a Magyar Dinnyetermelők Egyesületének társelnöke szerint az aszálysújtotta, békési tájkörzetben legfeljebb 1-2 százalékkal nőhet idén a görögdinnye területe, a Nyírségben pedig 10 százalékkal emelkedhet. Szerinte ezzel együtt nem fogjuk elérni a 2021-es szintet. Az AKI májusi munkákról szóló jelentése szerint pedig valamivel kisebb a beültetett terület (2500 ha), mint tavaly. Sándor László, a BASF zöldségvetőmag-üzletágának dinnye- és paprika-termékspecialistája nem ilyen pesszimista. A freshplaza.com oldalán úgy nyilatkozott, hogy az első statisztikai adatokkal szemben növekedést vár a hazai termeléstől.

„Lengyel, német és holland árubeszerzők már a télen igyekeztek újabb kapcsolatokat kiépíteni magyar termelőkkel, hogy az egész szezonra biztosítsák a görögdinnye-utánpótlást. Látják ugyanis a Dél-Európát sújtó aszályt és munkaerőgondokat” – mondta a szakember. Sándor László kiemeli, hogy a szállítási költségek emelkedése lényegesen érinti a görögdinnye exportpiacát, így Magyarország földrajzi helyzete is felértékelődött. A külföldi érdeklődés fokozódása kellett hozzá, hogy a termelők újragondolják a vetéstervüket. Szakember információi szerint Kelet-Magyarországon akár 30%-kal is nőhetett a beültetett terület, míg a klasszikus termőrégióban, Medgyesegyháza környékén változatlan maradt. Összességében 9-10%-kos területnövekedéssel kalkulál a termékspecialista, legalább 2800 hektárt vár, amivel megközelíthetjük a 2021. évi termelési szintet.

Helyenként már túl sok az eső

Már csak az időjárás a kérdés. Mivel Magyarországon visszatért az esős május, normalizálódott a csapadékellátás. A túl sok eső azonban nem kívánatos. A horvát határhoz közeli termőhely kicsi, de innen érkeznek az első korai dinnyék. Itt tavaly szeptember óta 850 milliméter csapadék hullott, az elmúlt héten pedig 100-150 mm, ami nagyon sok. A dinnyetermelők általában véve jobban szeretik, ha nem esik, és maguk adagolhatják a vizet a növényeknek, ilyenkor ugyanis alacsony a gombás fertőzések esélye.  

Egyelőre jók a terméskilátások. Hazánkban a nyárias meleggel érkező hétvégén a fejlettebb növényekről lekerülnek a fóliaalagutak. Az első nőivarú virágok már meg is jelentek az állományokban, ami azt jelenti, hogy június végén–július elején megkezdődhet az első szabadföldi görögdinnyék betakarítása. Ez a szokásos ütemnek felel meg. Ami az árakat illeti, a kereslet stabil, de a hazai piacon is a kereslet-kínálati viszonyok határozzák meg az árakat. A termelők a jó termésben és a meleg nyárban bízva egy erős értékesítési szezonra számítanak.

Gönczi Krisztina