fbpx

Mézontófű, olajretek, paradicsom és hús a bank asztalán

Írta: Sándor Ildikó - 2023 május 18.

Fel kell készülnünk a paradicsom és a hús versenyére

Nem az árak okán került szóba a paradicsom és a hús versenye a K&H Bank sajtóreggelijén. Az Alföldi Állattenyésztési Napok szakkiállítást választotta a bank aktuális sajtótájékoztatójának, ahol a finanszírozás lehetőségei mellett a zöldtörekvéseiről is beszámolhatott az újságíróknak. A paradicsom és a hús pedig épp ennek okán került szóba, hisz hamarosan eljutunk odáig, hogy egy-egy termék (legyen az akár élelmiszer is) kiválasztásánál szempont lesz, hogy milyen károsanyag kibocsátás mellett tudták előállítani. A tudatos vásárlásnak, tudatos gazdálkodásnak egy új fokára lépünk ezzel, amire már edukációs céllal a K&H Csoport is ösztönzi a termelőket.

A mezőgazdaság esetében az egyik legfontosabb fenntarthatósági célkitűzés a biodiverzitás, az élőlények sokféleségének védelme. Kiemelten fontos ez a rovaroknál – németországi kutatások szerint ugyanis a repülő rovarok száma negyedére csökkent az elmúlt 25 évben. „Többek között ennek tudatában a K&H Csoport fenntarthatósági stratégiájában vállalta, hogy ösztönzi ügyfeleinél karbonlábnyomuk csökkentését” – mondta el Suba Levente, a K&H fenntarthatósági programjának vezetője a kiállításon tartott sajtótájékoztatón.

sajtótájékoztató
A fenntartható mezőgazdasági termelés megvalósításágán és a hazai élővilág gazdagságának megőrzésén már a bankárok is dolgoznak.

Egy zsák mézontófű és olajretek

„A mezőgazdasági termelők egyik legfontosabb pénzügyi partnereként a fenntartható mezőgazdasági termelés megvalósításában és a hazai élővilág gazdagságának megőrzésében nekünk is komoly felelősségünk van” – hangsúlyozta Demeter Zoltán, a K&H Agrárüzletágának vezetője. A fenntarthatóság és biodiverzitás gondolata mentén a mezőgazdasági eszközöket lízingelő ügyfeleik tudatosságát szerződéskötéskor környezet- és talajvédő vetőmag-keverékkel köszönik meg. Minden 25 millió forintnyi szerződésérték után egy 25 kilogrammos vetőmag-csomagot biztosítanak, amely körülbelül 2 hektár bevetésére elegendő. Ehhez a talajtakaró másodvetést választotta kampányeszközévé a pénzintézet, a vetőmag-csomagban mézontófű és olajretek magjait keverték össze, amelyek gyors növekedésük, jó életképességük és fagyállóságuk miatt a legnépszerűbb köztes növények. Segítik a nitrogén megkötést, valamint a tápanyag feltáródást, és mivel lazítják a talajt, a talajművelési költségeket is lehet velük csökkenteni. Rövid tenyészidejük alatt nagy mennyiségű zöldtakarmányt adnak, amely állatok takarmányozására is alkalmas. Mivel növekedésük során nitrogént és kalciumot halmoznak fel, elhalásuk után lebomló gyökérzetük nitrogénben, foszforban, káliumban és kalciumban gazdag, így a biomassza kiváló zöldtrágyaként is szolgál.

„A mézontófű (Phacelia) aszálytűrő növény, ami vonzza a méheket. A növény enyhén illatos virágai negyedrészben nektárt tartalmaznak, hektáronként 4-6 méhcsaládot képesek eltartani, amelyek akár öt-hat hétig is gyűjthetik a virágport, így 600-800 kilogramm mézet adnak a méhészeknek. Az olajretek elpusztítja a talajban lévő káros fonálférgeket. Előveteményként jelentősen csökkenti egyes növények betegségeit. A gyomirtásban betöltött jótékony szerepe bizonyított, egyben kiváló tápanyagfeltáró képességgel rendelkezik” – emelte ki Demeter Zoltán.

facélia
A növény enyhén illatos virágai negyedrészben nektárt tartalmaznak, hektáronként 4-6 méhcsaládot képesek eltartani.