fbpx

Lépett a miniszter: betiltják az ukrán gabonaimportot

Írta: Kohout Zoltán - 2023 április 16.

Ma délelőtt Facebook-oldalán jelentette be be Nagy István agrárminiszter, hogy Magyarország megtiltja a gabonák és olajosmagvak, illetve más mezőgazdasági termékek behozatalát Ukrajnából.

gabona

Nagy várakozás előzte meg

A Lengyelországban már korábban megszületett hasonló, nemzeti gazdaságvédelmi intézkedés Magyarországon átmeneti jellegű. Az állam ezzel megtiltja az Ukrajnából származó vagy onnan érkező gabona- és olajosmagvak, valamint több más mezőgazdasági termék Magyarországra történő behozatalát. Az intézkedést nagy várakozás előzte meg, hiszen márciustól a hazainál is olcsóbban, 70-80 ezer forintos áron érkeznek az ukrán gabonák a vasúti átkelőkre – írtuk nemrég a MezőHírben. Ez olyan ár, amivel a fogadó ország termelői nem tudnak mit kezdeni. Korábban több terv is körvonalazódott a beáramló gabonafolyam korlátozására, amit az érintett államok közösen kezdeményeznek az Európai Bizottságnál. A helyzet orvoslása érdekében a magyar, a lengyel, a szlovák és a román miniszterelnök, valamint a bolgár elnök korábban közös levélben kérte az Európai Bizottság elnökét, hogy haladéktalanul hozzon intézkedéseket az Ukrajnából érkező megnövekedett gabonaimport kezelésére.

Külön figyelmet szenteltek ennek

Nagy István agrárminiszter korábban már kezdeményezte a főbb gabona- és olajosnövény-termények esetében is az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER) bevezetését. Emellett igyekezett elérni az Európai Bizottságnál, hogy legalább a termékek egy csoportjára, a szárazföldön érkező ukrán importra vezessék be újra a vámokat és a mennyiségi korlátokat. Mindezek mellett hazánk tovább erősíti az import termékek ellenőrzését, külön figyelmet szentelve a tranzitszállítmányokra annak érdekében, hogy az átszállításra jelölt szállítmányok valóban el is hagyják az országot – húzta alá a tárcavezető.