fbpx

Célzott, gazdaságra szabott javaslatokat kaptak a résztvevők

Írta: Barna Ferenc - 2023 március 31.

A tél végén szervezett, határszemle típusú – helyi szemléltetéssel egybekötött –, kiscsoportos konzultációknak helye van a növénytermesztéssel foglalkozó szakemberek továbbképzésében; a résztvevők konkrét kérdéseikre célzott, a gazdaságukra, technológiájukra szabott válaszokat kaptak – sikeresen zárult a negyedik alkalommal megrendezésre kerülő SZEMLEKÖRÖK országos továbbképzés sorozat.

Szemlekör, Pápa
A növénytermesztéssel foglalkozók célzott, az alkalmazott technológiájukra szabott válaszokat kaptak

A sokat mondó talajszelvények

A szervezők (az AGRO.bio Hungary Kft., a Csernozjom Kft. és a Pro-Feed Kft. Növényegészség Üzletága) elképzelése ismét „bejött”: minden helyszínen 10-25 fő közötti létszámmal zajlottak az események. A 2,5-3 órás továbbképzések második felében a látogatók konkrét kérdéseikre célzott, a gazdaságukra, technológiájukra szabott – tehát a munkájukat segítő – válaszokat kaptak az előadóktól.

A tematika a már hagyományos volt: Daoda Zoltán, az AGRO.bio Hungary Kft. szakmai igazgatója üdvözölte a vendégeket, majd a vendéglátók bemutatták a helyszínt és a gazdaságot.

Ebben a sorozatban igazán különleges talajtani szemléltetésre nyílt lehetőség, hiszen

  • Zalaegerszegen Szerecz András jóvoltából két szomszédos táblát (egy zöldítés és egy őszi búza) tudtak egyszerre megvizsgálni,
  • Csákváron (Fischer András kíváncsiságának eleget téve) a kétféle talajművelés határán feltárt szelvény izgalmas lehetőséget kínált azok összehasonlítására,
  • Kovács István kamuti búzájában 130 cm mélyen már megjelent a talajvíz, de ez nem vette kedvét a rendezvény résztvevőinek a további vizsgálattól,
  • Szerencsen Ajtay Györgynek köszönhetően az eddigi legprecízebben kialakított talajszelvényben dolgozhattak az érdeklődők és az előadók a Szerencsi Mg. Zrt. területén,
  • Pápán, a Bonafarm Mezőgazdasághoz tartozó Agroprodukt Zrt. lucerna és repce táblájában Ruzsás Kálmán a két legnagyobb és legizgalmasabb talajszelvényt biztosította, melynek még a főfala is precízen lett tájolva.

A szelvényfeltárásokat a Csernozjom Kft részéről Dr. Vona Viktória illetve Dr. Vona Márton értékelte, leírták a talajtípust és a jellemző folyamatokat, amelyek segítettek a vendégeknek a talaj működésének megértésében. A záró ismertetőben a helyi kultúrák növényélettani jellemzését, az áttelelő növények éppen zajló élettani folyamatainak bemutatását a Pro-Feed Kft. munkatársaitól (Zoltán L. Zsigmond és Szabó István) hallhatták az érdeklődők.

Daoda Zoltán
Megértette minden gazda, hogy a termőtalaja a legfontosabb termelőeszköze – a továbbképzés egyik kiemelt célját ezzel elérte

AGRO.bio Hungary Kft. (Daoda Zoltán szakmai igazgató)

„A szántóföldi szemlekörök 4. sorozatában ismét újabb termelőkkel találkozhattam és néhány olyan tényre hívtam fel a figyelmet, ami a termőtalaj szervesanyag tartalmának jelentőségét hangsúlyozta, különösen figyelembe véve a múlt évi száraz időszak okozta károkat. Ami részben megelőzhető a talajok szerves anyag tartalmának folyamatos és TUDATOS növelésével, ami a talajok ÉRTÉKÉT is növeli. Ez biztosíthatja a termés biztonságát. Megértette minden gazda, hogy a termőtalaja a legfontosabb termelőeszköze, amibe folyamatosan beruháznia, fejlesztenie kell, mert ezek nélkül szép lassan elfogy alatta.”

A hektáronkénti korlátlan N2 forrás ténye is kirajzolódott a beszélgetések közben, amit a talajélet folyamatos fejlesztésével, tudatos talajoltással tudnak a termelők gazdaságosan felhasználni.

Dr. Vona Márton és Dr. Vona Viktória
Nem csak beszélünk a talajról, hanem közösen tapasztaljuk meg a legfőbb jellemzőit

Csernozjom Kft. (Dr. Vona Viktória és Dr. Vona Márton ügyvezetők)

”A Szemlekörökben azt szeretem, hogy a gyakorlatban, a résztvevőkkel közösen tapasztalhatjuk meg a talajtani, termőhelyi adottságokat. Nem csak beszélünk a talajokról, hanem végre mindenkit összesarazhatunk, közösen tapasztalhatjuk meg azokat a legfőbb talajtani jellemzőket, amelyek alapján mindenki megszólaltathatja, értékelheti saját talajainak legfőbb tulajdonságait hazatérve. Erre a terepi tapasztalásra nagyon nagy szükség van, a szélsőséges időjárás miatt egyre nagyobb hangsúlyt kell helyezni a talajaink ismeretére. A szemlekörök keretében felvillantottuk, azokat a legegyszerűbb helyszíni talajvizsgálati technikákat és az azokból levonható agrotechnikai tanácsokat, amelyekkel könnyedén javíthatunk talajállapotunkon.

A helyszíni tapasztalásokon túlmenően bemutattunk egy helyszíni talajvizsgálati eszközt az Agrocares Talajszkennert, amellyel a mintavételt követő 10 percen belül kaphatunk talajkémiai és tápanyag-gazdálkodási eredményeket. A rendszeres, a talajban lejátszódó folyamatokat, azok trendjeit követő diagnosztika fontosságára is felhívtuk a figyelmet. Ezzel megtehetjük az első lépéseket a talajorvoslás hosszú, de kis ismerettel közel sem rögös útján.”

Szabó István
Helyszíni előadás és élő demonstráció – egymást erősítve közvetítette az ismereteket

Pro-Feed Kft. (Szabó István üzletág-fejlesztési igazgató)

„Számomra a legnagyobb élményt az jelentette, hogy milyen lelkesedéssel dolgoztak együtt velem a vendégek a növények fejlettségi állapotának megállapításánál. Ehhez nem használtunk mást, csak egy svájci bicskát és egy kis kézi nagyítót.

A bevezetőben elmondottakat a külsőleg nem látható fejlődési jegyek beazonosítása, az élő demonstráció tette helyre a kollégáknál. Már akkor figyeltek, amikor az egyes terméselemekről beszéltem, de amikor saját szemükkel látták azok kialakulásának folyamatát és idejét, akkor tudni lehetett, hogy átért az üzenet. Ez az, amit a gyakorlatban is azonnal használható tudásnak nevezhetünk!

Az őszi búzánál és árpánál megtaláltuk a kettős barázda állapotban lévő kalászkezdeményt, és megállapítottuk, hogy éppen a harmadik terméselem, a kalász hosszának (kalászpadkák száma) kialakulása történik. Azaz 80%-ban most dől el, hogy mekkora lesz a maximális terméspotenciál!

Az őszi káposztarepcében szintén túl vagyunk a virágkezdemények differenciálódásán. Ez a folyamat párhuzamosan a hajtás minden csúcsi osztódó szövetében megtörténik, azaz a főágon ugyanúgy, mint a legalsó oldalág-kezdeményen. Megtudhatták a jelenlévők azt is, hogy a repce-szárormányos lárvái miért olyan veszélyesek egy ún. forrás oldalon korlátozott növény esetében, és hogy az ősszel felhalmozott tartalékok a tavaszi vegetációban a növények stressz-tűrésében is kulcs szerepet játszanak.

Példaértékűnek tartom a Bonafarm Mezőgazdaság termelési igazgatójának, Bakos Istvánnak a támogatását és pozitív hozzáállását, hogy a SZEMLEKÖRÖK-ben lehetőséget látott saját kollégáinak szakmai továbbképzésére is. Örömmel láttam a vállalatcsoport szakembereinek érdeklődését, és biztos vagyok benne, hogy a saját gazdaságuk, területük, növényeik jobb megismerésével segíteni tudtuk őket az okszerű, térben és időben is precíz gazdálkodásban.”

Szemlekör
A résztvevők megismerhették, hogy mi zajlik a talajban és a növényben

Zalagroup Agrár Kft. (Szerecz András növényvédelmi szakirányító)

„Szemlekörök rendezvény sorozat egy olyan, termék promóció nélküli területbejárás, ahol megismerkedünk azzal, ami a föld alatt és a növényben zajlik úgy, hogy az egység sugarú termelő is értse, és a megértse mindazt, ami éppen történik.

Nagyon fontosnak érzem ezt a szemléletet, amit ezeken a rendezvényeken tapasztalhattunk. Gazdaságunk életében is nagy jelentőségű volt, hogy egy kiásott szelvény elemzésével tárhattuk fel a talajhibákat. Az Agrocares szkennerrel a helyszínen megmértük a tápanyagszintet és a kationcsere kapacitást, majd a növényeinkben épp lejátszódó szervezeti és hormonális változásokat tanulmányoztuk. Megállapítottuk, hogy hol is tart a termesztett kultúránk a fejlődésben.

Szemléletes volt abból a szempontból, hogy mindenki számára használhatóan láttuk a talajt, és értettük meg a jeleket. Nem voltak termékek, csak fejlődés-élettani elemzés arra vonatkozóan, hogy mit is jelentenek a terméselemek, hogyan tudjuk a fejlődés során kialakult terméskapacitás nagyságát megtartani. Elszakadva a RubiQuinon 1-5 dehidrogenáz enzimatikus elemzésétől, szabadon ismerkedhettünk meg mindazzal, ami a talajban, a növényben és a talaj mikrobáinak életében zajlik. Érdekes és egyben elgondolkodtató tények – szemléletváltás, váltás egy tudatos és precíz gazdálkodás irányába. Örülök, hogy részese lehettem, köszönöm a szervezőknek, tanulságos délután volt.”

A rendezvény szervezői köszönik a helyszín biztosítását és a talajszelvények feltárását azoknak az agárvállalkozásoknak, melyek ezzel támogatták és segítették a továbbképzés sikerességét!

Forrás: Pro-Feed Kft.