fbpx

Egymástól tanulják, hogyan hoz 6 tonna kukorica is profitot

Írta: Gönczi Krisztina - 2023 január 27.

Agrárium 4.0 – Itt az idő a szemléletváltásra címmel kezdeményezett nyilvános beszélgetést partnereivel a Kukorica Kör Egyesület az idei AGROmashEXPO-n A résztvevők körbejárták a tavalyi év termelési tanulságait, és ismét felhívták a figyelmet arra, hogy nem termésversenyeket, hanem termelési versenyeket kell nyerniük a gazdáknak. Más szóval nem a 12 tonnás kukoricahozam elérése a cél, hanem az, hogy 6 tonnával is hozni tudjuk a pozitív eredményt.

aszály kukorica
Szomorú látkép tavaly júliusban (fotó: Horizont Média)

Élénk információcsere

A Kukorica Kör egy fiatal szervezet, Demofarm programja csak tavaly tavasszal indult el. Idén már 20-30 gazdaság bevonását tervezik folytatni – számolt be Daoda Zoltán, az Agro.bio Kft. vezetője és a Kukorica Kör egyik alapító tagja. Az elképzelések szerint gazdaságonként 10-15 hektáros területekről gyűjtenék a termelés összes költségelemét, talajadatait, a lehullott csapadékmennyiséget stb., egyszóval a termelés körülményeit jól leíró információkat, majd ehhez képest rögzítenék a hozamadatokat. Innentől kezdve már csak az a kérdés, ki mikor, mennyiért tudja értékesíteni a terményt.

A Kukorica Kör a Demofarmba bekapcsolódó gazdálkodóktól nemcsak információt kér, de információt ad is, amit az alapító tagok széles adatbázisa és tudása garantál. Példaként említhetjük az AgroVIR Kft.-t, amelyik nem kisparcellás kísérletek alapján, hanem 400 ezer hektárnyi kukoricaterület többéves adatainak birtokában tud hiteles ítéletet mondani az egyes hibridek magyarországi teljesítményéről. De hasznos lehet meghallgatni az Erste Agrár Kompetencia Központ elemzőjének, Fórián Zoltánnak a meglátásait is arról, hogy milyen irányt vehetnek a terményárak, mikor érdemes értékesíteni. A felvásárlók oldaláról nem kisebb szereplő, mint a Hungrana Kft. tudja tolmácsolni a feldolgozók elvárásait és megértetni beszerzési logikájukat. A tagok között olyan szolgáltatók is képviselik magukat, mint az AgriDron Kft., a Huminisz Kft. vagy a már említett Agro.bio Kft. Mindegyikük szívesen „cserél” adatokat, tapasztalatokat a demogazdákkal.

Termelői tanulságok 2022-ről

Utóbbiak 2022-ből elsőként azt a tanulságot vonták le, hogy vannak olyan extrém évek, amikor már az öntözés sem térül meg. (Ugyanezt láthatjuk a hivatalos kukorica-fajtakísérletek eredményeiben is.) Csepregi Attila arról beszélt, hogy korábban még sosem ment a kukoricahozamuk 10 tonna alá, tavaly azonban csak 6 tonnát takarítottak be, amit az egyre romló vízmérleggel magyarázott. Az elmúlt 10 évben a csapadék egyre nagyobb hányada azonnal levezetésre kerül, a hőségnapok száma növekedett, a gazdálkodás pedig a nagyobb hozamoknak köszönhetően vízigényesebbé vált. Számításai alapján a 3 főnövény (kukorica, búza, napraforgó) előállításához éves szinten 140 mm-el több vízre lenne szükség, ezt nagyjából 200-250 mm-el több eső biztosíthatná a több hőségnap miatt. Véleménye szerint ekkora vízhiányt már nem lehet pusztán agrotechnikával ellensúlyozni, sok helyen a vetésszerkezet átgondolására is szükség lehet.

A Dunapatajon gazdálkodó Dusnoki Csaba is megerősítette: náluk júniusban három nap alatt esett a szokásos havi mennyiség háromszorosa, majd semmi: „Hozzá kell szoknunk az időszakos nagy esőkhöz és az aszályhoz.” Ő is úgy látja, hogy tartós hőség idején nemcsak hogy nem segít az öntözés, de a hőkülönbözeti stresszel még fokozzuk is a növény küzdelmét. Szóvá tette, hogy a kalászosok idei térnyerése a kukorica kárára majd jövőre bosszulja meg magát. A tavasziak és ősziek egészséges szerkezeti arányától hosszabb távon nem lehet eltérni, csak a piaci kínálatot rángatjuk meg vele feleslegesen. Úgy vélte, a kukorica 6 tonnával is nyereséges növény, és ezt a Kukorica Kör termelési versenye be is fogja bizonyítani.

Daoda Zoltán arra intett, hogy öntözni csak ott szabad, ahol ezt a talajszerkezet lehetővé teszi. A talajszerkezet a szervesanyag-tartalom növelésével javítható, ami egy komplex feladat, a vetésforgótól kezdve a talajművelésen át sok lépés vezet ide. „Fontos, hogy amikor beruházásokról döntünk, akkor ezt mindig a talajt érintő hatásai felől közelítsük meg” – intett a szakember.

Kukorica Kör
A tavalyi év eredménye nem vette el a Demofarm termelőinek kedvét a folytatástól (Fotó: Horizont Média) A képen balról jobbra: Fórián Zoltán, Dusnoki Csaba, Csepregi Attila, Baranyi Szabolcs, Daoda Zoltán

Csituló piac

Fórián Zoltán optimista képet rajzolt fel arról, hogy az ukrán készletek kiürülését követően a piac érzékelni fogja a kukoricatermelés általános csökkenését, és az árak fokozatos emelkedésbe kezdenek. Ennek időpontját április környékére tette. A Hungrana a felvásárlók képviseletében azonban arra intett, hogy az olyan nagy volatilitású időszakok után, mint amilyen az utóbbi két év volt, a piac mindig az átlaghoz igyekszik visszatérni, azaz, ha lesz is korrekció, a tavaly nyári árak már nem jönnek vissza. A feldolgozók stabilan tudnak működni, ami az Ukrajna felől érkező, havi szinten 200 ezer tonnányi kukoricamagnak is köszönhető, másrészt a kereslet sem fogja elérni a szokásos, 4,5 millió tonnás szintet, minden bizonnyal 4 millió tonna alatt marad. 2023-at illetően pedig bizakodnak a tavalyinál jobb évjáratban, amit a talaj mostani vízkészletei indokolnak.

Baranyi Szabolcs, Groupama Biztosító Zrt. oldaláról arra intette a termelőket, hogy a természeti anomáliák nem szűnnek meg egy jobb évjárattal, tavaszi fagy és aszálykár éppúgy bekövetkezhet, mint jégverés vagy szélvihar. Az előbbi kettőt szigorúan a meteorológia adatok alapján tudják elfogadni, a szerződésben rögzített önrész mellett. „A tavalyi tapasztalatok alapján azt tanácsolom a termelőknek, hogy olvassák át a biztosítási feltételeket. Az állam most is fog díjtámogatást adni a piaci biztosításokhoz, érdemes lesz élni velük, mert senki nem lehet biztos az időjárást illetően.”

Az esemény végén a Kukorica Kör Egyesület újabb partnerekkel írt alá együttműködési megállapodást: az Austro Diesellel, az Agroinformmal és a Duplitec Kft.-vel.