E cikksorozat még 2020-ban indult, sajnálatosan azonban, különböző okokból, a két bevezető cikk (MezőHír, 2020. júniusi és júliusi számok) után, hosszú szünetet követően csak most folytatódik. A sorozat harmadik része ugyanakkor már egy nagyon is jelentős, konkrét kártevőfajról szól (a szerk.).
Afajok tárgyalását a növényi kártevő taxonok legfejletlenebb törzsénél illik kezdeni, melyek a fonálférgek. Velük kapcsolatban mindenképpen meg kell említeni, ha nem is adnak például a rovarokhoz képest oly sok kártevőfajt, egy-egy ide tartozó károsító rendkívül komoly jelentőségű, és számos inváziós fajuk is akad. Az ilyen jelentősebb jövevények közül hasonló cikksorozat keretén belül esett már szó a burgonyát károsító Globodera fajokról, a Meloidogyne (gyökérgubacs-fonálféreg) fajokra viszont ebben a sorozatban sem kerül sor, mivel elsősorban zárt termesztőberendezésekben (üvegházak, fóliasátrak) élő és károsító csoport, így nem meríti ki klasszikusan az adventív faji tulajdonságokat (magyarázatot lásd e cikksorozat második részében). Remélhetőleg később sem fognak megtelepedni véglegesen szabadföldön. Számos potenciális, jövevény fonálféregfaj (például Xiphinemaamericanum, Xiphinemacalifornicum stb.) veszélyezteti Európát, így hazánkat is, de mind közül – már csak az ellene való védekezés nehézségeit tekintve is – talán a címben megnevezett faj a legveszélyesebb.
Rendszertani besorolás
A faj a Nematoda (fonálférgek) törzsébe, törzsön belül a fejlettebb fajokat magában foglaló Secernentea osztályba, azon belül pedig az Aphelenchidarendbe tartozik. Családja, a Parasitaphelenchidae zömmel fákat, sőt, fenyőféléket károsító fajokat tömörít, tehát igen nagy erdészeti jelentőséggel bírnak.
Morfológiai bélyegek
A Bursaphelenchus nem fajait rendkívül hasonló morfológiai felépítésükből adódóan nagyon nehéz megkülönböztetni egymástól. A Bursaphelenchus xylophilus fajcsoportot három jellemző különbözteti meg egyéb fajoktól: 1. a hímek párzótüskéje (spiculum) korong formájú nyúlványban (cucullus) végződik a csúcsán, valamint a capitulum (alapi, feji rész) első szakasza lapított (1. ábra: E); 2. a nőstények vulvájuk frontális szegélyének fedélszerűen átfedő alakulása (vulvalebeny) alapján különböztethetők meg, valamint 3. a nőstények farki vége lekerekített.
Annak ellenére, hogy axylophilus-csoport tagjai például a spiculum formája alapján egyértelműen elkülöníthetők a többi csoport fajaitól, fajszintű azonosításuk nem egyszerű. A morfológiai jellemzők változékonysága és egymást átfedő mérettartományai miatt a xylophilus-fajcsoport néhány tagjának fajszintű azonosítása kifejezetten nehézkes, ezért a fajok determinálására fehérje- és DNS-vizsgálaton alapuló módszereket fejlesztettek ki. Manapság a DNS-alapú eljárásokat már kiterjedten alkalmazzák a fajok morfológiai meghatározásának kiegészítésére, megerősítésére, mivel a fehérjealapú izoenzim módszernél gyorsabbak és megbízhatóbbak. A Bursaphelenchus xylophilus DNS-alapú azonosításáról rendelkezünk a legtöbb információval, melynek egy része DNS-hibridizációs, túlnyomó többsége azonban PCR-alapú vizsgálat.
Származása, elterjedése, jelentősége, jelenlegi európai helyzete
A Bursaphelenchus génusznak eddig mintegy 110 faja ismert (Európából is közel 40), de ezek közül mindössze kettő faj (B. xylophilus és B. cocophilus) tekinthető növényparazitának. A Bursaphelenchus cocophilus faj a felelős a kókusz és egyéb pálmák esetében az ún. „vörös gyűrű betegség” kialakulásáért Közép- és Dél-Amerikában, míg a Bursaphelenchus xylophilus veszedelmes fenyőkártevő, ma már három különböző földrészen okozza a tömeges pusztulással járó fenyőhervadást. Ez utóbbi faj Észak-Amerikában endemikus és az ottani (őshonos) fenyőféléken kártételt nem okozó, általánosan elterjedt fonálféreg. A 20. század elején amerikai faanyaggal Japánba is behurcolták, ahol viszonylag gyorsan el is terjedt, és az egyik legjelentősebb erdőkárosítóvá vált, lényegében óriási katasztrófát okozva az őshonos japán fenyőfajokon. Először 1905-ben, egy japán szigetről jelentettek járványos mértékű, hervadásos betegségtüneteket fenyőkről, de valójában 1968-ig kellett várni arra, hogy kiderüljön, a tömeges fenyőpusztulás oka még csak nem is a fenyőkártevő bogarak körében keresendő, hanem egy fonálféregnek van köze mindehhez. A fenyőrontó fonálféreg 2003-ra a japán fenyőerdő-terület közel 30%-án megjelent, és mintegy 1 millió tűlevelűt pusztított el, évente közel 0,7 millió m3 faanyagveszteséget okozva, és szintén éves szinten 10 millió dollárt költöttek a vele kapcsolatos intézkedésekre.
A későbbiekben a faj Japánból Kelet-Ázsiába (Kínából és Koreából is jelentették már az 1980-as években) és Nyugat-Európába (Portugália, 1999) is eljutott és megtelepedett. Természetes areáját leszámítva ez a fonálféreg világszerte az egyik legjelentősebb károsítója vagy potenciális veszélyeztetője a fenyőknek és néhány egyéb tűlevelű fajnak, mivel a fonálféreg által kolonizált fogékony tápnövények hosszabb-rövidebb idő alatt, de általában elpusztulnak.
Európában először tehát Portugáliában, Pinuspinaster fenyőfajból mutatták ki. Ez a lelőhely Setúbal félszigetén, a vele azonos nevű Setúbal városának közelében található. A fenyőrontó fonálféreg 1999-től bizonyítottan jelen van Portugáliában, és a jelentős mértékű EU-támogatás – 9 év (2001–2009) alatt 24 millió EUR – ellenére sem sikerült jelenlétét felszámolni. 2008-ban aztán Spanyolországból is jelentették, hogy a portugál határ közelében fenyőrontó fonálférget azonosítottak. Amíg ebben az országban a hatósági ellenőrzésekre és intézkedésekre 2009-benmég csak 0,344 millió EUR-t, addig 2010-ben már 3 millió EUR-t fordítottak. Az EU Növény-egészségügyi Állandó Bizottság a társfinanszírozási programok költségvetéséből 2012-benPortugáliának 7,6 millió EUR-t, Spanyolországnak pedig 2,27 millió EUR-t különített el, hogy a súlyos károkat okozó organizmus terjedését megfékezzék.
A fenyőrontó fonálféreg természetes terjedése vektorrovarok útján földrajzilag korlátozott. A fonálférgek és a vektoraik nemzetközi továbbterjedésének egyik oka a fonálférgeket tartalmazó faanyagok és kezeletlen fa csomagolóanyagok szállítása. A Bursaphelenchus xylophilus fajt eddig már három kontinensről mutatták ki. Az amerikai földrészen Kanada, USA és Mexikó területeiről, Ázsiában eddig négy országból (Japán, Kína, Tajvan és Korea), Európából pedig a már említett ibériai országokból jelezték (2. ábra).
A fajt valószínűleg tengeri útvonalon, Kelet-Ázsiából hurcolták be Portugáliába, ami a korábbi portugál gyarmat, Makaó kiürítésekor (1998) történhetett.
Az EPPO 1985-ben mint nagyon magas kockázatú károsítót vette fel zárlati listájára. 2010-ben a zárlati A1 listáról az A2 listára került, mivel az EPPO-régióban már előfordul, de nem terjedt el széles körben. Felderítését a nemzeti növényegészségügyi hatóságok végzik. A DAISIE adatbázis a fenyőrontó fonálférget a biodiverzitásra, a gazdaságra és az egészségügyre legrosszabb hatású, azaz „a 100 legrosszabb” besorolású fajlistán szerepelteti. (A bekezdésben olvasható rövidítések és fogalmak magyarázatát lásd a cikksorozat második részében!)
Tápnövények és kártétel
A legtöbb Bursaphelenchus faj csak elpusztult, esetleg pusztulófélben lévő fában kolonizál, néhány fajuk azonban előfordulhat egészséges fában is. A legtöbb ilyen fonálféregfajt Pinus fenyőfajokból azonosították, melyek Európában is a tűlevelűek legnagyobb hányadát adják. Az összes ismert Bursaphelenchus faj mintegy 70%-a kötődik tűlevelűekhez, főleg Pinus fajokhoz, de a génusznak az Abies, Picea és Larix fenyőnemzetség fajai is tápnövényei közé tartoznak. Az európai faállományból a Bursaphelenchus fajok – beleértve a Bursaphelenchus xylophilus fajukat is – főként a Pinus pinaster, Pinus sylvestris és a Pinusnigra fenyőfajokat veszélyeztetik. A fenyőrontó fonálférget Portugáliában is eddig egyedül Pinus pinaster fenyőből azonosították, bár az EPPO szerint a fent említetteken kívül még számos Pinusfaj, valamint az Abies, Chamaecyparis, Cedrus, Larix, Picea, Pseudotsuga és Tsuga nemzetség fajai is a tápnövényei között szerepelnek, kivéve a Taxus és a Thujanemzetségeket. Érdekes tény, hogy Portugália és Spanyolország kezdeményezte a Pinus pinea levételét a fenyőrontó fonálféregre fogékony növények listájáról, mert a Bursaphelenchus xylophilus 1999-es portugáliai megjelenése óta nem észleltek fenyőrontó fonálféreg által károsított mandulafenyőt. A fenyőrontó fonálféreg azért él főleg Pinus fajokban, mert az ilyen fafajok élettelen fája táplálékforrásként szolgál a kifejlődéséhez. Ugyanakkor bizonyítottan csak az alábbi fajokat képes lábon álló, élő faként károsítani és elpusztítani természetes körülmények között: Pinus bungeana, Pinus densiflora, Pinus luchuensis, Pinus massoniana és Pinus thunbergii (Távol-Keleten őshonosak), Pinus nigra és Pinus sylvestris (Észak-Amerikába is betelepített), valamint a Pinus pinaster (Portugáliába és Kínába betelepített).
A fenyőrontó fonálféreg kártétele a növény viszonylag hirtelen bekövetkező hervadásával jellemezhető. A fonálféreg károsítása következtében a fa egy éven belül, de általában 1-3 hónap alatt kiszárad, elpusztul. A károsítás során fellépő időrendi tünetek a sebekből történő gyantafolyás jelentős csökkenésével kezdődnek (egy egészséges tűlevelű esetében a gyantafolyás rövid idő alatt befedi a lehántott felületet). A Bursaphelenchus fajok károsítása következtében a fenyő gyantaáramlása tehát megszakad, így gyengül a fa szúfajokkal szembeni ellenállósága is. A szúbogarak hozzák magukkal a szíjácskékülést okozó gombafajokat, melyek a fonálférgek táplálékául szolgálnak. A gyantafolyás jelentős csökkenését követi a transzspiráció csökkenése, illetve annak megszűnése a tűlevelekben. A tűlevelek ennek következtében hervadnak, később sárgulnak, majd barnulnak, végül a növény teljesen kiszárad. Nagymértékű pusztulás augusztus végétől várható, nagyjából 30–50 nappal az első tünetek megjelenését követően. Ezek a tünetek ugyanakkor atipikusak, más abiotikus vagy biotikus környezeti tényezők, egyéb károsítók is kiválthatják.
A Bursaphelenchus xylophilus károsítása esetén kialakulhat a fenyőhervadás, de bizonyos körülmények (abiotikus tényezők, a fa megfelelő fiziológiai állapota) esetén előfordulhat, hogy a tűlevelű egy ideig tünetmentes marad (kísérletek bizonyítják, hogy akár 14 évig is!). Az ilyen látens jelenlét a fonálféreg kulcsfontosságú biológiai sajátossága, ami egész Európára nézve meghatározó. A fentiek alapján ezért ajánlatos a tünetes, de akár tünetmentes fákból is mintát venni egy későbbi laborvizsgálatra.
Életmód, környezeti igény
A fenyőrontó fonálféreg világszerte gazdaságilag jelentős károsító az erdészet és a kapcsolódó iparágak (köztük a fa-csomagolóanyagipar) számára, mégis nagyrészt ismeretlen a biológiája, ökológiája, hosszú távú életben maradása és fejlődése. Egyetlen növény 10 milliós nagyságrendben is tartalmazhat fenyőrontó fonálférgeket. A tápnövény pusztulása után a fonálférgek táplálékforrása különféle fakárosító gombákból kerül ki. Amíg azonban az ilyen fában előforduló Trichodermafajok alkalmatlanok a szaporodásához, addig laboratóriumi körülmények között a Bursaphelenchus xylophilus fonálférget Botryotinia fuckeliana (anamorfa: Botrytis cinerea) gombakultúrán tökéletesen fenn lehet tartani, ami nagyban megkönnyítette a faj életciklusának behatóbb vizsgálatát is. A legtöbb Bursaphelenchus faj a fa rovarjárataiban lévő gombákon táplálkozik. Ha csökken a táplálék mennyisége a rovarok testére tapadva, számukra kedvezőbb helyekre szállíttatják magukat (ektoforézis). Ismertek entomofil, ekto- és ritkábban endoforetikus fajaik is. E fajok többségének legalább egy mikofág stádiuma van, bár vannak jelentős kivételek (például a már említett, obligát fitoparazita életmódú Bursaphelenchus cocophilus).
A két legjelentősebb faj (Bursaphelenchus xylophilus és B. cocophilus) esetében a fonálféreg- és rovarpopuláció kapcsolata a mutualizmus interakció-típusba sorolható. A Bursaphelenchus xylophilus fonálférget elsősorban a Monochamus cincérfajok, a Bursaphelenchus cocophilus fajt pedig a Rhynchophorus palmarum ormányosbogár szállítja fáról fára. A fonálféregfajok ugyanakkor tápnövényük károsításával vektoraik számára kedvező, új táplálkozási és szaporodási helyeket hoznak létre. Ez a két fonálféregfaj valószínűleg mikofág ősök leszármazottai (melyek már akkor is forézis útján terjedhettek), és csak később alakult ki növényparazita viselkedésük azzal, hogy képessé váltak a tápnövényük epithel sejtjeiből való táplálkozásra. A Bursaphelenchus fajok esetében pektin-liáz enzimet mutattak ki, amely a sejtfalon át a sejtbe történő bejutást segíti.
A fenyőrontó fonálféreg kihasználja a Monochamus (mint elsődleges vektor) cincérfajok életciklusát, hogy új tápnövényekre juthasson. Egy új tápnövényre jutás a bogarak érési táplálkozásakor vagy azok tojásrakásakor is megtörténhet. A fenyőrontó fonálféreg életciklusát, tápnövényébe való bejutását és a kárfolyamatot a 3. ábra szemlélteti.
A Bursaphelenchus xylophilus fonálféregnek fejlődése során négy juvenilis (L1-4), valamint a kifejlett (adult) alakja ismert. Ha a körülmények kedvezőtlenné válnak, a faj harmadik juvenilis stádiuma kitartó, úgynevezett dauerlárvává alakul (DL3). Ez a dauerlárva a vektor rovar (még a fában lévő bábbölcsőben tartózkodó) imágójának jelenléte hatására negyedik stádiumú, szétszóródó, úgynevezett diszperzív lárvává alakul (DL4). A cincér imágóvá válásakor a fonálférgek a vektorokhoz furakodnak és a szárnyfedők alatt vagy a légcsövekben megtelepednek, így a kifejlett bogár egy további táplálékforrásra szállítja azokat (3. ábra). Az újabb növényekben a fonálférgek a szállítószöveteken keresztül vándorolva terjednek szét, és a parenchima sejteken táplálkoznak. Fenyőfajtól és a klimatikus körülményektől függően alakulhat ki a fenyőhervadás, melynek következtében a fa egy éven belül elpusztulhat. A növény pusztulásakor a fonálféreg például a fát károsító Ceratocystis– vagy például a pusztuló törzs szíjácskéküléséért felelős Ophiostoma gombafajokon (például Ophiostomapiceae, O. minor, O. pilifera stb.) táplálkozik és szaporodik (1. kép). A sínylődő fa így már alkalmassá válik a vektorok tojásrakásához.
A fonálférgek által megszállt bogár június végén, július elején elhagyja a bábkamrát, és egy egészséges fa friss hajtásain akár egy hónapig is érési táplálkozást folytathat (3. ábra). A juvenilis fonálférgek a vektor érési táplálkozásakor hagyják el a rovar légzőnyílásait, és a bogarak táplálkozása során okozott rágási sérüléseken keresztül bejutnak a fába. Ezt az átviteli módot nevezik elsődleges átvitelnek, mert az egészséges, de fogékony tápnövényben a primer „fertőzést” ez okozza. Ezek után a negyedik stádiumú juvenilis egyedek a fában néhány nap alatt adultakká vedlenek, szaporodnak, végül elárasztják a növény minden fás szervét. Fokozatosan elpusztítják a fa szöveteit, a hámsejteket, az axiális és radiális gyantacsatornák parenchima sejtjeit, a kambiumot és a floémet, amely végül a fa teljes pusztulásához vezet. Ha mindez végbemegy, a fonálféreg átvált mikofág fázisába, és mindaddig fennmarad az elpusztult fában, amíg gombaforrás áll a rendelkezésére. A fonálféreg megtalálható a fa gyökereiben is, ahol még akkor is életben marad, ha a fa már elpusztult, kiszáradt vagy kivágták. Az éghajlati viszonyoktól és a fakiszáradás sebességétől függően a fonálféreg bizonyítottan kimutatható még a kipusztulást követő három évig az elpusztult fákból.
Mindebből kifolyólag életciklusának fitofág és mikofág szakaszai mellett szaprofita életmódja is valószínűsíthető. Az érési táplálkozás befejeztével a vektor a tojásait egy száradó, pusztuló fa kéregrepedéseibe helyezi. Ezzel a másodlagos átviteli móddal az egyéb okok miatt legyengült fákba is bekerülhetnek fonálférgek, sőt, fűrészárun és kivágott növényi anyagon is előfordul a tojásrakás. A több hónapig fejlődő cincérlárvák sem táplálkozási idejük alatt, sem a bábkamrában való tartózkodásukkor (sem maga a báb) nincsenek kapcsolatban a fonálféreggel. Még télen is, egészen tavaszig a fonálférgek a növényben vándorolnak, végül a bábbölcső mellett gyülekeznek, valószínűleg a báb által kibocsájtott valamilyen vegyület(ek) vonzó hatása végett. Az itt tartózkodó L3-as stádiumú (kitartó-) lárvák vastagabb kutikulával rendelkeznek, valamint lipidcseppek vannak testükben, így ellenállóbbak a kedvezőtlen körülményekkel (például a téli faggyal) szemben. Tavasszal L4-es stádiumú (diszperzív) lárvává alakulnak. Ennek a fejlődési alaknak nincs szájszuronya, nyelőcsöve, csak arra vár, hogy a cincérbáb imágóvá alakuljon.
A Bursaphelenchus xylophilus fonálféregnek az általa már károsított fából egy egészségesbe jutása tehát elsősorban különböző fenyvescincérfajokkal (Monochamus spp.) történik. Tojásrakási szempontból ezek a cincérfajok általában, az európai fajok közül viszont valamennyi fenyvescincérfaj előnyben részesíti a fiziológiailag legyengült fákat. Hazánkban négy ilyen cincérfaj él. Ezek közül a Monochamus galloprovincialis Európában a legszélesebb körben elterjedt (kivéve a Brit-szigetek és Ciprus), hozzá hasonlóan, gyakorlatilag egész Európában megtalálható a Monochamus sutor. A Monochamus saltuarius (2. kép) inkább Európa keleti felére jellemző, míg a Monochamussartorelszórtan ugyan, de Európa több keleti és nyugati országából is kimutatott faj.
Portugália területén a fenyőrontó fonálféreg legfontosabb rovarterjesztője a Monochamus galloprovincialis, de a Bursaphelenchus fajok (így a B. xylophilus) esetében az eddigi ismeretek alapján a legtöbb vektor a Buprestidae, Cerambycidae, Curculionidae és Scolytidae (ma már Curculionidae: Scolytinae) családokba tartozik. A magyar hatósági laboratóriumok (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal – Nébih, Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság – NTAI) által 18 cincérfaj, valamint 1-1 díszbogár, ormányos és lapbogárfaj lett Bursaphelenchus fonálférgeket terjesztő rovarként kategorizálva.
Mind a fonálféreg, mind pedig a vektor Monochamus fajok kifejlődése is erősen függ a hőmérséklettől. Kedvező feltételek mellett (~25 °C) a fonálféregfajteljes életciklusa a tojásból az adult egyeddé válásig 4-5 nap. A Bursaphelenchus xylophilus faj azokban az észak-amerikai fenyvesekben endemikus, ahol a nyári hónapok izotermája nagyobb 20 °C-nál. A fonálféreg által már károsított területeken a júliusi és augusztusi hónapokban 22-23 °C a középhőmérséklet (ott, ahol a nyári középhőmérséklet ≤20 °C, nem jelentkezik a hervadás).
Több vizsgálat bizonyítja azt is, hogy a magas hőmérséklet vízhiánnyal, nyári aszállyal párosulva növelte a fák fogékonyságát, és egyaránt kedvezett a fenyőrontó fonálféregés vektora(i) fejlődésének. Ilyen esetben a fapusztulás tünete erősebb volt, a károsított terület mérete gyorsabban növekedett, tehát a vektorok is aktívabban terjesztették a fonálférget. Az EPPO-régió nagy részének éghajlati adottsága rendkívül hasonló a fenyőrontó fonálféreg jelenlegi elterjedési területéhez. Ez alatt az őshonos észak-amerikai területek klímája is értendő, itt ugyanakkor a környezeti körülmények, valamint az őshonos fenyőfajok toleranciája általában nem teszi lehetővé a hervadás tünet megjelenését, így a fonálféreg szaprofita fázisban marad.
Előrejelzési és védekezési lehetőségek
A fenyőrontó fonálféreg első európai észlelését követően az EU teljes területén szigorú növény-egészségügyi intézkedéseket vezettek be mind a fonálféreg, mind pedig annak vektorszervezetéül szolgáló rovarfajokkal szemben, illetve hatékony felderítésük érdekében. A faj felderítését tehát a nemzeti növényegészségügyi hatóságok végzik. E kártevő korai észlelése előfeltétele a felderítési és megsemmisítési programok megvalósításának, éppúgy, mint a károsító kockázatelemzési protokollok kidolgozása és a károsítómentes területek (pest free area) meghatározása. A Bursaphelenchus xylophilus továbbterjedésének megakadályozására az adott terület izolálása, a tisztítóvágás, illetve a károsított növények, növényi részek kivágás utáni, valamint minél hamarabb, de legalább még az intézkedés évében történő megsemmisítése az egyetlen ma ismert és kötelezően alkalmazandó eljárás. A védekezési eljárások között elsőként említhetők még a hatósági növény-egészségügyi előírások betartása, valamint a fa-csomagolóanyagok kezelése, rezisztens tűlevelű fajok használata telepítéskor, esetleg újratelepítéskor. Másodlagosan említhető a vektorokkal kapcsolatos integrált kontroll, illetve nematicid szerek injektálása károsított növényekbe. Talán a leghatékonyabbnak mondható a rezisztens Pinus-, esetleg más (a fonálféregre nem érzékeny) tűlevelű fajok alkalmazása. A veszélyeztetettség csökkentése érdekében a leghatékonyabb eljárás a preventív védekezés, azaz a fatermékek (tűlevelű fűrészáruk és forgács) importjának szigorítása és a faanyag-szállítás ellenőrzési rendszerének javítása.
Hazánkban országos szintű felderítése 2003 óta valósul meg. Vizsgálatokat eddig elsősorban azokban a megyékben végeztek, ahol nagyobb kiterjedésű tűlevelű erdők találhatók. Kiemelten olyan erdőrészek lettek szemlézve, ahol fenyőpusztulás volt tapasztalható (főleg Pinus sylvestris és P. nigra fajokon). Ilyenek a meleg, száraz területeken fekvő, sínylődő erdőrészek, az abiotikus kárt (például széltörés, jégverés, viharkár, tűzkár) szenvedett növények, a cincérek és a szíjácskékülést okozó gombák által károsított fák. Az úgynevezett veszélyeztetett területeken való esetleges fonálféreg-jelenlét felderítése az egész ország területére vonatkozik. Ilyen területnek számít például import tűlevelű faanyag országba érkezési helyszíne és lerakata, fafeldolgozó üzemek, faanyagszállítás útvonali csomópontok (például vasúti csomópontok falerakatai). Magyarországon a 2003-tól végzett hatósági felderítési vizsgálatokban (2003–2012 időszak) zárlati fenyőrontó fonálférget nem azonosítottak, a Nébih adatbázisa szerint pedig azóta sem.
Legfontosabb, kapcsolódó irodalmak
Castagnone, C., Abad, P. and Castagnone-Sereno, P. (2005): Satellite DNA-based species specific identification of single individuals of the pinewood nematode Bursaphelenchus xylophilus (Nematoda: Aphelenchoididae). European Journal of Plant Pathology, 112: 191–193.
Jones, J. T., Moens, M., Mota M. M., Li, H. and Kikuchi, T. (2008): Bursaphelenchus xylophilus: opportunities in comparative genomics and molecular host-parasite interactions. Molecular Plant Pathology,9 (3): 357–368.
Mota, M. M., Braasch, H., Bravo, M. A., Peñas, A. C., Burgermeister, W., Metge, K. and Sousa, E. (1999): First report of Bursaphelenchus xylophilus in Portugal and Europe. Nematology, 1: 727–734.
Ryss, A., Vieira, P., Mota, M. M. and Kulinich, O. (2005): A synopsis of genus Bursaphelenchus Fuchs, 1937 (Aphelenchida: Parasitaphelenchidae) with keys to species. Nematology, 7: 393–458.
Tóth Á. (2013): Tűlevelű fákban élő, európai elterjedésű Bursaphelenchus-fonálféregfajok kimutatása és azonosítása Magyarországon. Doktori (PhD) értekezés, Gödöllő.
Szerző: dr. Keresztes Balázs • növényvédelmi intézet, növényvédelmi tanszék, Mate Georgikon Campus
