Veszélyes adventív kártevők – 2.

Bevezetés, fogalmak tisztázása – II.

A sorozat első részében, remélem, kellően sikerült körüljárnom, hogy mi is az adventív vagy éppen az invazív faj, és főként utóbbi milyen jelentős, negatív hatásokat képes gyakorolni új környezetére. Mindezek után arra próbálok rávilágítani, hogy miként képesek eljutni ezek a fajok őshazájuktól sokszor nagyon távoli helyekre, valamint, hogy miért is fontos foglalkozni velük, illetve kik, hogyan foglalkoznak ezekkel a fajokkal? A bevezetés végezetével essék néhány szó e sorozat előzményeiről, céljairól, formai megvalósításairól is.

Az adventív/invazív fajok terjedése alapvetően kétféle módon történhet. Behurcolás útján(antropo‑ton fajok) vagy bevándorlás útján (allochton fajok). Az előbbi esetében beszélhetünk véletlen behurcolásról, illetve szándékos betelepítésről. Az utóbbi esetben pedig történhet véletlenszerű megjelenéssel, valamint önerős terjeszkedéssel. A véletlen behurcolás teszi ki az inváziós fajok megjelenésének legnagyobb arányát, ami a felgyorsult globalizáció mellett, sajnos óhatatlan. Ugyanakkor szomorú, hogy ez sokszor hanyagságból adódik, vagy olyan, előre nem várt okból kifolyólag, amivel – legalábbis a történtekig –a szabályozások sem foglalkoztak. Az Anoplophora glabripennis ázsiai cincérfaj például prózai módon, import kőszállítmányok raklapjával, áruvédelmet szolgáló faanyagával érkezett Európában elsőként Ausztriába, mivel a göngyölegfa fertőtlenítését nem írják elő. Egy fában fejlődő rovar bármely fejlődési alakja – mint azt a példa mutatja is – azonban nyilván nem csak olyan faanyagokban lenne képes terjedni, melyeket kezelnek. Szándékos betelepítésre a legtöbb példát talán a biológiai védekezés kapcsán lehetne felhozni. A történelem folyamán számos idegenhonos kártevő után telepítettek már sok-sok parazitoid vagy éppen predátor fajt, melyek az adott földrészre nézve értelemszerűen ugyancsak idegenhonosnak számítanak. Ugyanakkor szintén elszomorító tényként említhető, hogy ismertek önös érdekekből kifolyólag történő betelepítések. Ilyen például több, prémjéért tenyésztett állatfaj (például nyestkutya, mosómedve stb.) esetében is előfordult, mely tenyésztett populációkból elszabadultak egyedek, és/vagy egy idő után szándékosan szélnek eresztették a tenyészetet. Még megdöbbentőbb, hogy nem is olyan régen jelentős gazdasági növényünket károsító fajt is telepítettek be Európába. Az emberi „segítséget” nélkülöző új jövevényeknek töredéke jut el távoli helyekre, ha a véletlenszerű megjelenésről beszélünk. Az ilyen esetek többnyire időjárási anomáliákhoz köthetők, mely viharok többnyire rendkívül kevés egyedet ragadnak magukkal, vagy legalábbis juttatnak el élve az új, távoli környezetbe. Ebből kifolyólag ilyen jellegű inváziókról valószínűleg sohasem fogunk beszélni, mivel a „betévedt” néhány egyed saját fajának még egy kritikus, minimális példányszámú populációjával sem találkozik az új helyen, így ennek híján továbbszaporodni sem képes. Így történhetett ez 1908 nyarán Aradon és Szatmárnémetiben, ahol egy addig Magyarország lakói számára ismeretlen tutajpoloska (Belostomidae) faj egy-egy hatalmas példányát fogták meg. Állítólag az 1800-as években is történt hasonló, amikor a Nílus vidékéről, „déli szélviharok szárnyán tévedtek” tutajpoloskák ráadásul még távolabbra, egyenesen a Kárpát-medencébe. Az önerős terjeszkedés (area expanzió) régóta ismert jelenség, mely általában adott földrészeken belül ‑gyelhető meg. A fajokat ez esetben is leginkább az éghajlat korlátozza, így korábban ritkább jelenség volt, amit felgyorsított a klímaváltozás. Jó példa erre a zöld vándorpoloska (Nezaraviridula) 2000-es évek eleji hazai megtelepedése, mely faj már oly régóta Európa mediterrán faunaeleme, hogy egyes szakemberek eleve ott őshonos fajként kezelik. Kiváló röptű, vándor rovarfajok (például egyes szenderlepkék), valamint a madarak köréből ismert az óceánjainkat is átívelő area expanzió. Ilyen madárfaj például a balkáni gerle (Streptopelia decaocto), melynek ugyan nem volt szükséges még a Földközitengert sem átrepülnie, ugyanakkor nagyon távolról, a Közel-Keletről indulva meghódította Európa északibb vidékeit is. A kanadai lúd (Brantacanadensis) Európa északi részén (például Svédországban) már szintén megtelepedett, és már hazánkban is többször megjelentek egyedei.

Hogy miért is fontos kiemelt jelentőséggel foglalkozni az inváziós fajokkal, arra talán a legjobb példa az 1846-51-es írországi burgonyavész (Phytophthorainfestans) járvány, mely kórokozóMexikóból érkezett. Az annak nyomában járó, azóta is csak „a nagy éhínség (the Great Famine)” néven emlegetett éhezés és az azt követő epidémiás betegségek (tífusz, vérhas, skorbut, kolera stb.) miatt összesen nagyjából másfélmillió (egyesek szerint inkább kétmillió) ember halt meg, de az ezt követő évtizedben is nagyjából még kétmillióan vándoroltak ki az akkor nyolcmilliós országból.



1-2. kép. A hédervári burgonyabogár-szobor (fotók: Keresztes B.)

Magára az emberre jelentett közvetlen és igen komoly veszélyt a történelem eltérő időszakaiban a pestis különböző formája. A baktérium robbanásszerű terjedésének fő felelősei a házipatkány (későbbiekben a fogékonyabb vándorpatkány is) és a patkánybolha (mint inváziós fajok), valamint a kereskedelem, tehát az akkori globalizáció. Napjainkban is számos példát lehet említeni – még ha nem is tömeges elhalálozást, de – gazdasági katasztrófát okozó különböző inváziós fajra.

A fentiekből kifolyólag rendkívül komoly információs szervezetek alakultak, illetve ellenőrzési rendszerek épültek ki az inváziós fajok nyomon követésére, terjedésük megakadályozására, melyeket pusztán felsorolni sem lenne egyszerű. Ezek közül például a DAISIE (Delivering Alien Invasive Species Inventories for Europe – lényegében az idegenhonos, inváziós fajok európai adatbázisa) tájékoztatást ad az Európában jelen lévő biológiai inváziókról, melynek munkáját egy több mint 1 600 szakértőből álló nemzetközi csapat segíti. Folyamatosan frissülő weboldala tízezernél is több ilyen jellegű fajról ad részletes leírást, melyek adatai 94 országból származnak. Szakemberek szerint a DAISIE a legnagyobb, özönfajokkal foglalkozó adatbázis a világon. Feltétlenül említésre méltó az EPPO (European and Mediterranean Plant Protection Organization – Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezet), mely a jövevény növényi károsítókról ad hasonló tájékoztatást. A mi növényvédelmünket is megrázó, hazai megjelenésének 50. évfordulóján szobrot kapott (1-2. kép) burgonyabogár (Leptinotarsa decemlineata) európai megjelenése volt az egyik fő oka, hogy a szervezetet 1951-ben megalapították. Mára a régió 52 tagországának (1. ábra) növényvédelmi együttműködéséért felelős. Alapvetően kétféle (Alert = riasztó, figyelmeztető) listát közöl. Az A1-es (Alert1) lista azokat a potenciális inváziós károsítókat tartalmazza, melyek az EPPO régióból még hiányoznak, az A2-es értelemszerűen azokat, melyek már bejutottak. Természetesen a két szervezetben említett fajok között van átfedés, bár az EPPO nem kizárólag idegenhonos fajokkal foglalkozik, a DAISIE pedig nem csak mezőgazdasági károsítókkal. Hazai vonatkozásban DANCSHÁZY (2012a, b) közöl jól áttekinthető összefoglalót. Ennek a cikksorozatnak a bevezető gondolatokat követően kizárólag olyan (potenciálisan) veszélyes és egyben jövevényfajok ismertetése a célja, mely fajok nem kerültek hasonló módon még máshol sem bemutatásra. A tisztánlátás végett mindenképpen illik megemlíteni, hogy az Agrofórum nevű szaklap három éven keresztül (2016–2018) „inváziós kártevők” néven cikksorozatot jelentetett meg, melyben összesen 41 faj vagy fajcsoport lett részletesen jellemezve. Az ott ismertetett taxonok rendszertani csoportokra bontva alább (alapvetően magyarul) olvashatók.

– Fonálférgek: burgonya cisztaképző fonálférgei (Globodera spp. – két faj);– puhatestűek: spanyol csupaszcsiga, sárgaszalagos lantoscsiga;– tripszek: nyugati (/kaliforniai) virágtripsz;– poloskák: tölgy csipkéspoloska, nyugati levéllábú (karimás) poloska, (zöld) vándorpoloska, ázsiai márványospoloska, keleti gabonapoloska;– színkabócák: amerikai lepkekabóca, japán márványoskabóca, amerikai bivalykabóca;– növényi tetvek: szőlőgyökértetű (filoxéra), répagyökértetű, vértetű, orosz búzalevéltetű, eperfapajzstetű (japánpajzstetű);– bogarak: (indiai) kaprabogár, négyfoltos fénybogár, harlekinkatica (ázsiai katica), ázsiai lombfacincér, burgonyabogár, amerikai kukoricabogár, burgonya földibolhái (Epitrix spp. – több faj), babzsizsik, kukoricabarkó, borókaszú;– hártyásszárnyúak: szelídgesztenyegubacsdarázs;– lepkék: vadgesztenyelevél-aknázómoly, burgonyamoly, keleti gyümölcsmoly, selyemfényű puszpángmoly, amerikai fehér medvelepke;– kétszárnyúak: (amerikai) keleti cseresznyelégy, (nyugati) dióburokfúrólégy, földközi-tengeri gyümölcslégy, napraforgó (fúró-) légy, pettyesszárnyú muslica, borsóaknázólégy;– atkák: szélesatka, ázsiai méhatka.

A fenti (faj)lista támpontként szolgál a későbbiekre nézve számomra, hogy mely fajokról ne írjak, de az olvasó számára is, hogy egy-egy, általa ismert inváziós faj miért is nem kerül fel a palettára.


1. ábra. A jelenlegi EPPO-tagországok (zöld színnel jelölve) (forrás: www.eppo.int)

A célok között kívánom megfogalmazni azt is, hogy a mindenkori tárgyalt faj Magyarországra vagy legalább Európára nézve egyértelműen idegenhonos legyen, bár ez utóbbi esetben is potenciális veszélyt jelentsen hazánkra. Fontos, hogy a faj legalább egy olyan hatással bírjon, amelyről az invazív (özön) faj jellemzésénél már lehetett olvasni (ld. első cikk). Ebből kifolyólag – anélkül, hogy bírálnám –kissé túlzónak érzem az egyébként jelentős kártevő, de lényegében őshonos kukoricabarkó vagy a származását tekintve – az irodalmi adatok alapján is –erősen vitatott, valamint közvetlen, direkt kártételéről sem igazán híres négyfoltos fénybogár fenti listába való bekerülését. E kártevőkről íródott inváziós cikkekben maga a szerző írja a kukoricabarkóról: „Eredetileg kelet-mediterrán kártevő, mely elterjedt… Közép-Európában” (is). „Palearktikus elterjedésű faj, melyet a 2. világháború előtt csak Törökországban és Romániában tartottak kártevőként nyilván.” Csakhogy az idézett, eredeti forrásmunka úgy folytatódik, hogy „egyébként csak mint a rovarfauna tagja volt ismeretes.” Ebből elég egyértelműnek tűnik, hogy őshonos faunaelemről lehet szó, mely minden bizonnyal a kukoricatermesztésünk volumenével párhuzamban szaporodott el, és vált egyre jelentősebb kártevővé. A fénybogár fajról, mint „másodlagos kártevő” ír a szerző, hozzátéve, hogy az „általa kialakított kár mértéke eddig nem indokolta a külön, ellene irányuló állományvédekezések megvalósítását.” Ugyan több szakirodalomból is egyértelműen olvasható, hogy amerikai jövevényfaj, azonban Paolo Audisio, neves fénybogár-specialista 1980-as művében (FaunaHungariae: Fénybogarak – Nitidulidae) ezt cáfolja. Vizsgálataira, gyűjtési tapasztalataira támaszkodva, az akkor már általa is ismert állásponttal szemben kifejti, hogy „…valószínűleg holarktikus fajnak tekinthető, és régebben az előző fajok valamelyikéhez sorolták anélkül, hogy bárki felfigyelt volna a lényeges különbségekre.” (Audisio az „előző fajok”-on a három, biztosan endemikus, rokon Glischrochilus fajt érti.) Az említett két fajt természetesen mindettől még lehet invazívként értelmezni, pusztán magyarázattal szerettünk volna szolgálni, hogy lehetőség szerint miért nem foglalkoznánk vitatható fajokkal (így például az ugyan még „szabad préda” borsózsizsikkel sem, melynek helyzete amúgy rendkívül hasonlít a kukoricabarkóéhoz). Nem foglalkoznék továbbá raktári kártevőkkel, valamint kizárólag zárt termesztőberendezésekben (például üvegházban) károsító fajokkal sem (amúgy szinte az összes ilyen faj idegenhonos). Ezek a fajok ugyanis csak ezekben az életterekben, mikrohabitatokban képesek egyáltalán fennmaradni, így nem merítik ki egy tényleges adventív faj tulajdonságait, tehát szintén támadható lenne e cikksorozatba való tartozásuk.

Egy-egy faj ismertetése a rendszertani és morfológiai, valamint származásáról szóló bemutatása után lehetőség szerint kitér majd életmódjára, ha növényvédelmi kártevőről van szó, akkor tápnövényére/tápnövényeire, és ha már létezik, akkor a vele kapcsolatos előrejelzési és védekezési lehetőségekre is. Ez utóbbiak a faj európai vagy esetleg már hazai ismertségének mértékétől függnek, ugyanakkor fontosnak tartom, hogy – bár szaklapról és nem tudományos folyóiratról van szó, de – az íráshoz kapcsolódó legfontosabb szakirodalmakkal mindenkor alátámasszam mondandómat, mint ahogyan ez az előző és jelen cikkben is megvalósul.

Ajánlott, kapcsolódó irodalmak

Dancsházy Zs. (2012a): Növény-egészségügyi szempontból jelentős károsítók 1. Növényvédelem, 48 (5): 223-238.
Dancsházy Zs. (2012b): Növény-egészségügyi szempontból jelentős károsítók 2. Növényvédelem, 48 (7): 340-347.

SZERZŐ: DR. KERESZTES BALÁZS • NÖVÉNYVÉDELMI INTÉZET PANNON EGYETEM GEORGIKON KAR

adventív behurcolás betelepítés bevándorlás DAISIE EPPO idegenhonos információs szervezet invazív jövevény kártevő növénytermesztés növényvédelem tápnövény veszélyes