Az orosz-ukrán háború más megvilágításba helyezte a klímavédelemben élen járó Európa elképzeléseit. A konfliktus okozta válság egyfelől segíti, másfelől gátolja a zöldcélok megvalósítását. A témát az MKB–Takarékbank segítségével jártuk körbe.
Ecikk írásakor éppen zajlik az ENSZ 27. klímakonferenciája. Ennek apropóján metánfelhőkről közöltek képet Kína olajmezői felett. Közben azt halljuk, hogy „klímaaktivisták” művészeti alkotásokat rongálnak meg, hogy felhívják magukra a figyelmet egy olyan társadalmi-gazdasági környezetben, amikor a környezetvédelem ügye háttérbe szorulni látszik a legalapvetőbb emberi szükségletek mögött. A hírekből azt is tudjuk, hogy a klímacélokhoz való ragaszkodás komoly konfliktusokat szül – lásd a gazdatüntetéseket a nitrogénemissziót csökkentő intézkedések kapcsán Hollandiában –, más területeken viszont felmentést kaptak a termelők a környezetvédelmi előírások alól – lásd a parlagok művelésbe vonását, ami a zöldtámogatás elvesztése nélkül vált lehetségessé 2022-ben. Az egyéb területeken pedig teljes a zűrzavar: az atomerőművek egy része ismét működésbe lépett Németországban, hazánkban megkönnyítették a fakitermelést az erdőgazdaságok számára, viszont a mezőgazdasági inputok (növényvédő szerek, műtrágyák és antibiotikumok) terén nem módosít a csökkentési célok megvalósítási határidején az Európai Bizottság. Európa eddig jómódban élt, egy ideális gazdasági környezetben pedig könnyű ideológiák mentén politizálni. Válság idején azonban kristálytisztán megmutatkozik, hogy ezek mennyire fogalmaznak meg reális célt. Az unió klímastratégiája sokkal hamarabb született meg, mint a háború okozta válság, és bár egyes céljai túlzónak tűntek, épp a mostani bajok mutatják meg, hogy volt bennük ráció. Más célkitűzései viszont jó eséllyel később valósulnak meg a vártnál.
Klíma – válság
A világ nagy része egyetért abban, hogy az időjárás szeszélyesebbé vált, ami leginkább a csapadék térbeli-időbeli eloszlásában mutatkozik meg. Ennek hátterében pedig az olvadó sarki jégsapkák és a megváltozó tengeráramlatok állnak. Az olvadást a légkör felmelegedése okozza, azt pedig az üvegházhatású gázok. Úgy tűnik, abban még nincs konszenzus, hogy a leginkább üvegházhatásúnak mondott metán valóban a felmelegedés 30 százalékáért felelős-e, csak abban, hogy sokkal „veszélyesebb” gáz, mint a szén-dioxid vagy a dinitrogén-oxid.
Még nagyobb a vita azt illetően, hogy mely ágazatok a leginkább felelősek a káros gázok kibocsátásáért. Márpedig ez nagyon fontos kérdés, mivel a jogszabályalkotók eszerint büntetik és kényszerítik technológiaváltásra az egyes iparágakat. Harmadrészt ott van az a kérdés is, hogy vajon elérünk-e bármit is ezekkel az erőfeszítésekkel? Ha visszatekintünk 120 évre, összességében 1 Celsius-fokot emelkedett a globális hőmérséklet. Ám a rendszeres meteorológiai mérések megjelenése óta valaha mért 20 legforróbb évből 18 az utóbbi két évtizedben volt. A népességrobbanás, az iparosodás és a városiasodás a mezőgazdaságot is egyre iparibb területté változtatja. Olyan evolúciós nyomásnak tesszük ki magunkat és a környezetünkben élő összes élőlényt, ami sok szakértő szerint már a határán van a természetes alkalmazkodásnak. Ez ellen kétféleképpen védekezünk: átalakítjuk az élőlényeket (nemesítés, génmódosítás és -szerkesztés révén), valamint védettebb körülményeket teremtünk számukra (és számunkra). Utóbbiba éppúgy beleértendő a fóliasátor, mint a csávázás vagy az antibiotikumok. Egyszerre futunk versenyt a kórokozókkal és az aszállyal, de nem reménytelen ez a küzdelem. Annak ellenére sem, hogy a válság leértékeli a fizetőeszközt, felemészti a vásárlóerőt és megtöri a beruházási kedvet. Ugyanis hihetetlenül felgyorsít olyan technológiai váltásokat, amik eddig drága megoldásnak tűntek, és csak ímmel-ámmal haladgattak előre.
Klímacélok és agrárium
A klíma védelme néhány évtizede játszik meghatározó szerepet a közbeszédben, de igazán nagy előrelépést csak a 2015-ös Párizsi Egyezmény hozott, bár az USA ekkor még kimaradt belőle. A megállapodás szerint a globális felmelegedést jóval 2 Celsius-fok alatt kell tartani az első ipari forradalom (1850) előtti szinthez képest. A 2019-ben nyilvánosságra hozott Európai Zöld Megállapodásnak (Green Deal) is ez képezi a nemzetközi jogi alapját – mutat rá Mezei Dávid a 2022. évi Agrárláz kiadványban. A Párizsi Egyezmény rendszeres jelentéstételi kötelezettséget ír elő az egyes kormányok számára, amelyek alapján ötévente felülvizsgálják a tagországi szintre is lebontott kibocsátáscsökkentési vállalásokat. A 2020-as felülvizsgálat végül a koronavírus-világjárványra hivatkozva elmaradt, a feladat a 2021-es glasgow-i csúcsra maradt. Itt született meg a metánegyezmény, melynek célja, hogy 2030-ig 30 százalékkal kisebb legyen a metánemisszió, mint 2020-ban volt. Ehhez a világgazdaság 70 százalékát képviselő több mint 100 ország csatlakozott. Majd az Európai Bizottság olyan javaslatcsomagot fogadott el 2021 júliusában „Fit for 55” néven, amely alkalmassá teszi az EU-t az üvegházhatású gázok nettó kibocsátásának csökkentésére úgy, hogy az 2030-ra 55 százalékkal essen az 1990-es szint alá, és 2050-re elérje a klímasemlegességet. Az intézkedéscsomag része, hogy 2030-ra az EU-ban felhasznált energia 40 százalékát megújuló energiaforrásokból kell előállítani. A hétéves uniós költségvetés és a Next Generation EU által rendelkezésre álló, összesen 1800 milliárd euró pénzösszeg harmada a Zöld Megállapodás célkitűzéseit hivatott elősegíteni.
Ennek része a mezőgazdaság számára irányadó Termőföldtől az asztalig stratégia. Ebben a Bizottság a növényvédőszer-használatból eredő kockázatok 50 százalékos csökkentését írja elő 2030-ig, továbbá a tápanyagveszteség 50 százalékos mérséklését és a műtrágya-felhasználás 20 százalékos csökkentését. Ezenfelül 50 százalékkal kevesebb antibiotikumot engedélyezne az állattenyésztésben és az akvakultúrában. Elvárásként fogalmazódott meg az ökológiai terület 25 százalékra növelésére is. A Kieli Egyetem, majd a Wageningeni Egyetem tanulmányai már az orosz-ukrán háború kitörése előtt megkérdőjelezték e célok értelmét. Az intézkedések hatására az EU gabonából és marhahúsból nettó importőrré válhat 2030-ra, de erőteljes exportcsökkenés várható a sertéshús, a tej és az olajosmagvak esetében is. Bár a földhasználat megváltoztatása 50 millió tonna szén-dioxid-egyenértékcsökkenést eredményezne, az uniós termelés harmadik országba történő áthelyezése nyomán 54,3 millió tonna szén-dioxid-egyenértékkel magasabb üvegházgáz-kibocsátást okozna. Az ökológiai terület 25 százalékra növelésére 10 százaléknál kisebb termeléscsökkenést és körülbelül 13 százalékos áremelkedést eredményezne.
A háború megoldja
Bár az agrárlobbi 2022-ben erős nyomást gyakorolt a Bizottságra, hogy legalább a célok megvalósításának határidejét tolja későbbre, nyáron világossá vált, hogy ez aligha fog megtörténni. Az Európai Bizottság elfogadta a növényvédő szerek fenntartható használatáról szóló rendeletet, ami jogilag kötelező erejű célokat fogalmaz meg, és a tagállamok éves jelentéstételét javasolja annak érdekében, hogy 2030-ra 50 százalékkal csökkenjen a peszticidhasználat. A műtrágya-felhasználás csökkentése pedig egy év alatt sikerülhet – ezt elintézte a háború.
Érzékeltetésül itt a mellékelt grafikon, amely azt mutatja, hogy három nagy ugrás történt a gáz árában (tavaly késő ősszel, idén márciusban és szeptemberben). A műtrágyagyárak ezek bekövetkeztekor mindig leálltak, majd lassan újraindultak. A termelés leállítása egyre magasabb árszinten következett be. „A Green Deal-ben megjelölt elvárások egy részét most megoldja az élet, azaz a háború, az energiaválság és az aszályt követő forráshiány. Más részük, amint elmúlik a válság, ott marad elvárásként a gazdálkodókkal szemben” – fogalmaz Héjja Csaba, az MKB Bank és a Takarékbank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának elemzője. Amíg a magas földgázárak miatt kevés nitrogénműtrágyát gyártanak, és amíg az aszály üresen hagyja a gazdazsebeket – ne feledjük: harmadik éve nagyon kevés csapadék öntözi a földeket –, nem kérdés, hogy csökken-e a műtrágya-felhasználás. A peszticidek ügye más lapra tartozik: egyrészt sokkal kevésbé hagyhatók ki a technológiából, mint egy tápanyag, másrészt kis százalékát teszik ki a termelési költségnek. A forráshiány azonban itt is érezhető lesz. „Mégis azt gondolom, hogy a legnagyobb gazdaságok, a legintenzívebb felhasználók nem fognak érdemben változtatni az inputok mennyiségén. A kisebb gazdaságok azonban hozamokban, üzemi eredményben le fognak szakadni tőlük, extrém esetben fel is adhatják a termelést.”
Héjja Csaba megjegyzi, a fogyasztók zsebében is kevés pénz marad, amint megkapják a megemelt fűtésszámláikat, így valamivel kevesebbet fognak költeni élelmiszerre. A spórolás máris meglátszik az összes uniós tagállam földgázfelhasználásán és az élelmiszer-pazarlás visszaszorulásán. A háború rákényszeríti az embereket arra is, hogy hálózattól független energiaforrásokra álljanak át, ez a gazdagabbaknál a megújuló energiákra váltást jelenti, a szegényebbeknél pedig a fatüzelésű kályhák begyújtását. Hasonló folyamatok játszódnak le az agráriumban is: akik pénzzel és integrációs szerződésekkel rendelkeznek, nagyobb biztonságban vannak, mint akik nem. Az agrárelemző szerint a válság végén minden bizonnyal tudatosabb fogyasztókkal és a precíziós gazdálkodás előnyeit hasznosítani tudó gazdatársadalommal lesz dolgunk.
Ársokk és állatvédelem
Ugyanakkor átgondolásra szorulhatnak olyan állatvédelmi célkitűzések, amelyek nehezen összeegyeztethetők az ökológiai lábnyom csökkentésének igényével. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség adatai szerint az Európai Unióban az üvegházhatású gázok kibocsátásának mindössze 9,6 százaléka köthető a mezőgazdasághoz, az állattenyésztéshez pedig csak alig 6 százaléka. Az EU állattenyésztése ugyanis nagyon hatékony. A közösség mezőgazdasága 1990 óta nagyjából 20 százalékkal csökkentette a metánkibocsátását, miközben 25 százalékkal növelte a fajlagos termelékenységét. Horn Péter a Gazdálkodás című lapban 2018-ban azt írta, hogy Hollandiában már képesek 1,08 kg takarmányból1 kg súlygyarapodást előállítani a brojlercsirkével. Hozzáteszi: a világ jelentős részére jellemző intenzifikáció az elmúlt 50 évben egyértelműen csökkentette a mezőgazdasági termelés környezeti lábnyomát. Az erdőirtások által okozott üvegházhatású gázkibocsátás 2000-ben nagyobb volt, mint a világ teljes mezőgazdaságáé.
Másrészt az állatok jólétének javítása érdekében az EU-ban 1,4 millió ember írta alá az End the Cage Ageel nevezésű petíciót, ami a ketreces tojótyúktartás betiltását célozza. Tisztában kell lenni azzal, hogy a hasonló akcióknak semmi közük a klímavédelemhez, hanem egyfajta fogyasztói elvárást tükröznek, aminek akkor tud megfelelni a termelés, ha ennek költségét megfizeti a vásárló. A háború okozta ársokk egy időre kifogja a szelet az állatvédők vitorlájából. 80–120 forintos normál tojásár mellett nincs komoly mozgástér felfelé a boldog csirkéktől származó tojás számára. Márpedig, ha szűkül a hagyományos és a sok helyet igénylő tartásmód közti termékárrés, akkor az utóbbit egyre kevésbé éri meg előállítani. Az állatok felemelése magunkhoz azonban töretlen trend, amely a városiasodásból következik. Nem háziállatra van szükségünk, hanem társállatra, és nem akarjuk látni, honnan kerül a hús az asztalunkra. Biztosak lehetünk benne, hogy amint a válság elcsitul, az állatvédelem ügye ismét erőre kap. Végül pedig luxussá válik a húsevés és a hobbiállattartás.
Gönczi Krisztina, Héjja Csaba, MKB–Takarékbank
