A manapság oly sokszor emlegetett fenntartható növénytermesztéssel a piaci igényeknek messzemenőkig megfelelő minőséget, ezzel együtt a termésmennyiség növelését szeretnénk elérni, úgy, hogy a termelési bázisunk, a talaj és annak jellemzői ne romoljanak, sőt, inkább javítsuk ezeket.
Mindez szépen is hangzik, ha nem találkoznánk ilyen évjárattal/-okkal, mint az idei, amikor a szántóföldi növénytermesztés számára minden adott volt, az inputok, a megfelelő talajhőmérséklet, hőösszegek stb., csupán egyetlen tényező hiányzott, a víz. Márpedig nélküle, ha minden a rendelkezésére áll is a növényállományunknak, a végeredmény, a termés nem lesz realizálható.
Ezt a tényt mutatta idén a kukorica talán az egész országban, de az Alföld keleti, déli részén – ahol ez a cikk született –, termesztett növényeink közül sajnos vitathatatlanul ennél voltak a legnagyobb mértékű károk tapasztalhatók.
Mit lehet tenni ilyen esetben?
Hogyan lehet az ilyen helyzeteken enyhíteni? Az idén nagyon sok hasznos vélemény megfogalmazódott különböző fórumokon, ehhez szeretnénk hozzátenni még – egy kicsit tudományos oldalról – néhány új gondolatot.
A rendkívüli – sújtó – aszályt a szezon kezdetén nem igazán lehet megjósolni, és az ellene való védekezés is majdhogynem lehetetlen, hatását viszont – kisebb-nagyobb mértékben – tompítani lehetséges. A 2022. évi időjárás – főként a kukorica tenyészidejében – hatalmas meglepetéseket okozott, mégpedig azt a fajta meglepetést, melynek nem biztos, hogy örültünk. Ez a nagymértékű vízhiány az elmaradó csapadék mellett az előző évek lassan csökkenő mennyiségű esőzéseire is visszavezethető. Az 1. grafikonon az 1985 és 2021 között láthatóak az ezen időszak éves csapadékmennyiségeiből számított átlagtól való eltérések az egyik nagy kukoricatermesztő régióban, az Alföld keleti, déli részén.
Ha megnézzük a 25 évet, látható, hogy a piros oszlopok száma az elmúlt 10 évben jelentősen megnövekedett, vagyis 10 évből 6-ban átlagosan 98 mm-rel kevesebb csapadék hullott. Az értékek egész évre vannak számolva, így nemcsak a tenyészidőbeli, hanem a tenyészidőszakon kívüli, „talajt feltöltő” csapadékból is hiányzott. A hiányokat akár össze is adhatjuk, hiszen termesztett növényünk vízfelhasználása mellett, melyet most nem is számoltunk, kevesebb csapadék hullott a „kék oszlopos években”, mint amennyi csapadékhiány összegyűlt az azt megelőző években. Ehhez járul még a középhőmérséklet alakulása, amit a bőrünkön is érzünk, de a növényeink megperzselt levelei, a kukorica alulról és szinte ezzel egy időben felülről is történő száradása szintén jól mutat (2. grafikon).
Az ábrán ugyancsak az 1985 és 2021 közötti adatok láthatóak, de most országos átlagban. A piros vastagított szaggatott vonal jelzi a trendet, hogy az évenkénti középhőmérsékletek kisebb-nagyobb eltéréseinek végül is csak egy emelkedő tendencia az eredménye. 1985-höz képest kb. 2 oC-kal van melegebb hazánkban.
Felmerül a kérdés, hogyan lehet ilyen időjárási körülmények mellett is megfelelő mennyiségű és minőségű termést realizálni?
A víz a növénytermesztési térben körforgásban van, ez a hidrológiai ciklus, és ezt befolyásolja több ökológiai tényező, közülük talán a legjelentősebb, legnagyobb hatást gyakorló a természetes vízutánpótlás, a csapadék. Az emberi tevékenységek a növénytermesztésben, az általunk alkalmazott különböző agrotechnikai elemek – eltérő mértékben – ugyancsak jelentősen befolyásolják ezt a vízkörforgást, melynek bázisa a talaj. Ezért nagyon fontos ismernünk talajunkat, annak a vízforgalmával kapcsolatos tulajdonságait.
Ehhez szeretnék néhány támpontot adni, egy kicsit tudományos oldalról megközelítve a talaj vízháztartását, a vízzel való gazdálkodást a talajban.
A Debreceni Egyetemen régóta folynak kutatások a talaj vízgazdálkodása és az agrotechnikai elemek közötti összefüggésekkel kapcsolatban. 1983 óta folyamatosan, azonos feltételekkel, kezelésekkel beállított kísérletben vizsgáljuk a különböző évjáratok termésmennyiségre, -minőségre gyakorolt hatását. A rengeteg adatból sok tanulság szűrhető le, melyeket próbálunk a gyakorlati élet számára is hasznosíthatóvá tenni. Kétrészes cikksorozatunkban ebből mutatunk be egy kis szeletet.
A kísérlet a Látóképi Kísérleti Telepen kerül minden évben beállításra, ahol csernozjom talaj a termesztésünk bázisa. Közismert, hogy ennek a szántóföldi növénytermesztés számára több szempontból is legjobb minőségű talajnak a 200 cm-es szelvénye, ha teljesen telítődik, az valamivel több mint500 mm víz tárolását teszi lehetővé. Természetesen akkor, ha kapunk ennyit vagy ennél többet felülről. Jelen cikkünkben a vetésváltás vízháztartásra gyakorolt hatását szeretnénk bemutatni, azt, hogy az hogyan befolyásolja a monokultúrában, a bikultúrában (őszi búza – kukorica) és a trikultúrában (borsó – őszi búza – kukorica) termesztett kukorica talajának víztartalmát, vízgazdálkodását és végső soron a termésmennyiségét. A vízforgalom vizsgálatára talajmintákat szedtünk 20 cm-ként, egészen 200 cm-es mélységig, a nedvességtartalom méréséből pedig kiszámítottuk, hogy a nedves talaj víztartalmához képest mennyi hiányzik az adott mintavételi időpontban, a kukorica tenyészidőszakában.
Kiragadtuk a 2007-es tenyészévet, mely – a kukorica vegetációs időszakát tekintve (április–szeptember vége) –egy igen száraz és meleg évjárat volt, hasonlóan az idei évhez. Az időjárási adatokat a kísérleti telepen mérjük, a 2007. évi adatok az 1. táblázatban láthatóak.
Nézzük a mérési eredményeket, azok „üzenetét”!
A mellékelt vízhiánydiagramokon a vonalak alakulása és az általuk mutatott értékek megmutatják a kukorica talajának vízforgalmát, vízgazdálkodását a teljes vegetációs időszakban. Nagyon jól látszik, és ilyen formában be is lehet bizonyítani a régóta visszatérő „figyelmeztetést”, hogy a monokultúrában (5 évet meghaladóan egymás után ugyanoda visszakerülő növényfaj) termesztett növények talajának – többek között – a vízháztartása is „sérül”, kimutathatóan nagyobb a vízhiány a teljes tenyészidőszakban.
A talaj vízhiányának alakulása a kukorica tenyészidejében
Ha sokáig csak egy növényfajt termesztünk, az adott területünkön egyoldalúan kerül felhasználásra a tápanyag, a makro-, de főként a mikroelemek, és egy idő után hiánytünetekkel számolhatunk. A vetésváltás másik fontos pozitív oldala, hogy a különböző növényfajok eltérő vízfelhasználással is rendelkeznek, már csak ha a tenyészidejüket tekintjük is. Jelen esetben bikultúrában az őszi búza, trikultúrában az őszi búza és a borsó is korán lekerülő elővetemény, így több vizet hagynak vissza a talajban. Természetesen augusztusban ebben az évben is mélypontra került a talaj nedvességtartalma, de ha a teljes tenyészidőszakot nézzük, a monokultúra már a tavaszi „induló” vízkészletben is jóval szerényebb volt.
Érdekes, hogy a kutatások csak kismértékű különbséget tudnak kimutatni a különböző tőszámoknál a talaj vízhiányával kapcsolatban, az állománysűrűség növelése kevésbé befolyásolja a talaj vízháztartását, így érdemes a nemesítőház által ajánlott tőszámokat betartani az adott fajtánál-hibridnél.
És ugye a talaj jellemzői, így a vízháztartása is végső soron megmutatkozik a terméseredményekben. Ez látható a 2. táblázatban is.
Természetesen a termés mennyiségét nem csak és kizárólag a talajnedvesség határozza meg, de ha nincs elég víz, a tápanyagfelvétel is sérül, és az is látszik, hogy a nagyobb állománysűrűség nem okoz nagyobb vízhiányt, de a növények között kialakul egy versengés a rendelkezésre álló vízkészletért, és a sűrűbb állománynál a növényegyedeknek kevesebb víz jut, ami hozamcsökkenést okoz. Ha a tápanyag-utánpótlást és a növényvédelmet mindenütt egyformán biztosítjuk, igen szembetűnő, hogy csupán a vetésváltással milyen mértékben tudunk beleszólni a várható terméseredményekbe.
Természetesen ennél jóval összetettebb a szántóföldi növénytermesztés, sokkal több tényezőt kell összehangolnunk, de az idei évből is kitűnt, hogy a víz növénytermesztésünk középpontjában áll. Az eredmények, a fentebb elhangzottak arra engednek következtetni, hogy egyre fontosabb talajaink vízforgalmát folyamatosan nyomon követni, nemcsak a tenyészidőszakban, hanem azon kívül is, és minden agrotechnikai elemmel törekednünk kell a talajbeli vízhiány mérséklésére.
