A válságok szemmel láthatóan felértékelik az élelmiszert, ami jót tesz a mezőgazdaságból élőknek. Viszont az is kiderült, mennyire kiszolgáltatott a termelés az importnak. Az is világos, hogy az erőforrásszűke megtanít gazdálkodni a kevesebbel. Ez a fajta a tudás egyre nagyobb érték. Sajnos a képzés nem válságálló terület.
Többet ér az ennivaló
Egyre több elemzés lát napvilágot arról, hogy az élelmiszerek mostani drágulása nem átmeneti jelenség, az ennivaló tartósan felértékelődik a világban. (Legutóbb az OTP Agrár írt erről véleménycikkében.) Az önellátásra való képesség a világjárvány és a háború kapcsán is hangsúlyossá vált. Vagyis nem egyszerűen arról van szó, hogy mostantól több autót, chipet vagy kommunikációs eszközt kell gyártani ugyanannyi behozott élelmiszerért cserébe, hanem ad abszurdum kiéheztethetővé válhat az az ország, amelyik alapélelmiszerekből is behozatalra szorul.
Ez aggasztja az olyan fejlett iparú államokat, mint Csehország, amelyik még kenyérből sem képes ellátni a lakosságát, önellátási szintje a 60 százalékot sem éri el belőle. Ennél is rosszabbul áll disznóhúsból (40%-os ellátottság), vagy paradicsomból (20% alatti). Vagy említhetjük a kényes politikai helyzetben lévő csodaállamot, Tajvant, ahonnan a világ chipjeinek 55 százaléka származik, de a legalapvetőbb élelmiszerekből is behozatalra szorul.
A kenyér is olajból lesz
Sokszor halljuk azt is, hogy Oroszország háborús sakkjátszmájában az energia mellett a gabona a másik bástya, hiszen az afrikai migrációs hullámot is fegyverként használhatja. Magát Európát nem tudja kiéheztetni, de elveheti azt, amiből kenyerünk lesz: földgázt, olajat, műtrágyát. Előbb-utóbb csak rákényszerülnek a németek, hogy leszállítsák a kért alkatrészeket…
A nyersanyagban gazdag gigaállamokkal szemben Európa akkor is tehetetlen, ha egyébként sok a búzája, teje, gyümölcse. De még a dédelgetett autóipara is bajban van. A Tajvan által kínált chipek és infokommunikációs eszközök viszont olyan értékesek, hogy azokon nemcsak kenyeret, de erős, fegyveres védelmezőt is „venni” tud. Magyarország autó- és akkumulátorgyárakat épít zöldmezős beruházás keretében, a hollandok pedig leginkább kereskedéssel (kikötő) és az elfogyó termőföld miatt agrárszaktanácsolással keresik kenyerüket.
Levelező szakmérnökök
A tudást nehéz megadni és megtartani is. Ma Magyarországon mezőgazdasági vízgazdálkodási szakmérnököt Debrecenben, Gödöllőn és Mosonmagyaróváron képeznek nappali oktatás keretében. Öntözési szakmérnökké, illetve szaktanácsadóvá önköltséges levelező oktatás keretében válhat a diák Szarvason. Talajtani szakmérnököt, illetve talajerő-gazdálkodási szakmérnököt levelező oktatásban, költségtérítéses alapon képeznek.
Ha takarékos öntözésről van szó, mégis az izraeli szaktanácsadók jutnak eszünkbe, ha pedig a precíz növénytáplálás a kérdés, valószínűleg inkább a hollandokhoz fordulunk,mint saját mérnökeinkhez. A sivatagos és a gátak mögé szorult kis ország példája azt mutatja: a tudás az egyetlen, amit az erőforrások szűkössége táplálni tud. A Kárpát-medence eddig kényelmes hely volt, nem ösztönzött a javak megbecsülésére. Sok mindent elherdáltunk, tudást is vesztettünk. Pedig az még akkor is eladható, amikor már egyebünk sincs.
Szakcikkeink a témában:
Regeneratív mezőgazdálkodás – gazdasági érdekek mentén
A mikroöntözés hatása és hatásossága homoktalajon
Az öntözési technológia fejlesztési tendenciái
