fbpx

Infracont: önálló szabadalommal a gabonaelemzők piacán

Írta: MezőHír-2022/07. lapszám cikke - 2022 július 04.

Az Infracont Műszeripari Kft. több évtizedes múltra visszatekintő tapasztalattal és tudással rendelkezik az infravörös gyors gabonaelemző készülékek fejlesztésében, gyártásában és szervizelésében. Takács Dániel cégvezetővel a vállalkozás pomázi székhelyén beszélgettünk a cégtörténetről, speciális réspiacukról és az aktuális kihívásokról.

Takács Dániel
Takács Dániel, Infracont Műszeripari Kft.

– A gabonaelemző készülékek piaca azért nem egy szokványos terület, hogyan került az ön figyelmébe mint lehetőség?

– A válasz nagyon egyszerű: az egyik cégalapító-tulajdonos az édesapám, Takács Gábor. Pokorny Tiborral ők indították a vállalkozást, és egy idő után a cégmenedzselésre már nem jutott elég energiájuk a fejlesztések mellett. Én 12 évig multinacionális vállalatnál dolgoztam, informatikai területen. 2012 végén jöttem az Infraconthoz, azóta édesapám elsősorban a hardver- és a koncepcionális fejlesztésen dolgozik, új technológiákat kutat, Tibor pedig a kalibrációfejlesztési területet vezeti.

– Milyen volt átszokni egy másik cégméretre?

– Egy multinál megvan mindennek az előnye és hátránya is. Van elég erőforrás, eszköz, a háttér adott. Ott nagyobb csapatokat vezettem, mint itt, 40-50 fős informatikai projekteken dolgoztunk. Ehhez képest itt kisebb a csapat, nem tudjuk annyira szétszálazni a tennivalókat, szezontól függően egy-egy kollégának változhatnak a feladatai. Ez nagyon más, mint a multivilágban, ugyanakkor számtalan előny is kapcsolódik hozzá – én elégedett vagyok a váltással.

– Egyébként milyen tanulmányokat folytatott?

– Hogy legyen még egy kis kanyar a történetben, alapvetően kertészmérnök vagyok… Ugyanakkor van közgazdasági diplomám is, inkább ez utóbbit használtam az elmúlt évtizedekben, mivel menedzsment jellegű tevékenységet végeztem a korábbi munkahelyemen és itt is.

GMK-ként indult vállalkozás

– A cég fejlődésének mik voltak a fő mérföldkövei?

– A cég elődjét a két mai tulajdonos alapította meg 1986-ban, akkor még a FOCUS ENGINEERING GMK néven. Előtte is infravörös technológiával foglalkoztak egy nagy állami műszergyártó cégnél. A magánszektorban először egy online műszert gyártottak, ami szállítószalag fölött mért nedvességtartalmat dohányban, olajos magvakban. Az összes növényolajgyárban és dohánygyárban voltak készülékeik. A privatizáció során azonban ezeket a nagy megrendelőket – dohányipar, növényolajipar – eladták külföldi szereplőknek, így az új tulajdonosok hozták a saját kapcsolataik alapján a műszereket, váltani kellett. Ekkor fejlesztették az első műszert a gabonaelemzés céljára, ez volt az első hordozható gabonaelemző műszer a világon. MININFRA 5 néven a NIR-műszerek egy új, hordozható kategóriáját teremtettük meg, amely az ország egész területén hamar közkedvelt típussá vált. Persze ekkor még kicsi volt a cég, 2-3 fős. Manufakturális keretek között történt a gyártás is. Innen indult a növekedés.

Infracont Kft.
Nem lehet anélkül részt venni a kereskedelemben, hogy ne tudja az ember, ilyen minőségű egy-egy megtermelt tétele

Az Infracont Kft. 1998-ban alakult meg, az ezt követő évben megalkottuk a kiemelkedő újdonságot jelentő, szabadalmaztatott transzmissziós optikai elrendezést, az úgynevezett „egysugaras kompenzációs rendszert”, amelyet műszereinkben ma is alkalmazunk. 2019-ben történt még egy teljes körű megújulás, modell- és arculatváltás. Két új fejlesztésű modell váltotta a Mininfra család tagjait: az Infracont XGrain az Infracont SGrain.

– Hogyan működnek ezek a berendezések?

– A műszerek „lelke” egy saját szabadalmon alapuló optikai elrendezés, az SBCS. Az Infracont műszerek szkenner típusú spektrofotométerek, melyek a közeli infravörös – NIR – tartományban működnek. A műszer a mérendő anyagot átvilágítja, és megméri a különböző hullámhosszokon átengedett fény intenzitását, azaz a spektrumát. A beépített mikroszámítógép ezen értékek alapján számítja és jelzi ki a mért anyag jellemzőit. A méréshez előzetesen meghatározzuk az átengedett fény spektruma és a mérendő összetevők közötti matematikai összefüggést, melyet kalibrációnak nevezünk. Terményenként és a mérni kívánt komponensenként külön kalibrációk szükségesek. A közeli-infravörös gabonaelemző műszerek közül a rácsos monokromátorral működő készülékek a prémium kategóriát képviselik, hiszen ezek a készülékek adják a legpontosabb eredményeket.

– Miben különleges az önök megoldása?

– Az általunk kidolgozott optikai elrendezés csak egyetlen optikai csatornát alkalmaz, melynek a minta közeli elemei forognak. Nem a mintát mozgatjuk tehát, hanem a fényt: egy fénynyalábot forgatunk egy körpálya mentén, nagy sebességgel. Az SBCS rendszer egy egyszerű folyamatos forgómozgással valósítja meg a minta nagy felületének letapogatását és a belső transzmissziós sztenderd mérését. A forgás sebessége biztosítja, hogy a minta és a belső sztenderd mérések gyakorlatilag egyidejűek. A mozgó alkatrészek minimális száma jóval egyszerűbb felépítést tesz lehetővé, alacsonyabb az üzemeltetési költség és a szervizigény. Fontos, hogy nincs hőmérsékletfüggés és bemelegedési idő: a műszer bekapcsolás után azonnal használható.

Ha kell, hektolitersúly is mérhető

– Mi a különbség a két modelljük között?

– Az XGrain infravörös gabonaelemző műszer, beépített hektolitersúly-modullal kiegészítve. Kiegészítő funkció a beépített nyomtató, így a hektolitersúly-értékek a többi mért beltartalmi paraméterrel együtt a mérés után automatikusan kinyomtathatók. Az SGrain infravörös gabonaelemző műszer a hektolitersúlyon kívül minden mást mér, amit a másik termékünk, emellett az egyetlen hordozható gabonaelemző a világon, amely lisztek mérésére is használható.

– Ki a fő célcsoportjuk? Malmok, gazdák, felvásárlók?

– Alapvetően a mezőgazdasági termelők, a kb. 4-500 hektár fölötti területen gazdálkodók. Manapság már nem lehet anélkül részt venni a kereskedelemben, hogy ne tudja az ember, hogy milyen minőségű egy-egy megtermelt tétele. Kisebb gazdáknál hosszabb idő alatt térül meg a műszer beszerzése, nagyobbaknál akár egy év is lehet ez az idő. Persze a termelőkön kívül terménykereskedők, malmok is megtalálhatók partnereink között. Emellett vannak speciális területek is, például Argentínába is sokat szállítunk szójaolajgyártó üzemeknek, ahol a préselés kihozatalát, hatékonyságát ellenőrzik speciális műszereinkkel.

– Mekkora csapattal dolgoznak most?

– 14 fő dolgozik most a cégnél, de maga a gyártás ki van szervezve, a csapat nagy része a termékfejlesztést végzi. Régen itt volt a gyártás is, de ez nem volt fenntartható, már gátja volt a fejlődésnek. Úgy döntöttünk, hogy nem a gyártásra költjük a pénzt, hanem a fejlesztésre. Ez jó iránynak bizonyult, mert számunkra nem csarnokban, gépben van a fejlődés kulcsa, hanem a know-how-ban.

– Jelentős az exporttevékenységük is. Hogy jut erre is energia?

– Igen, sok helyen ott vagyunk. Piaca válogatja, hol mennyire nehéz megvetni a lábunkat. Van olyan terület, ahol már telített a piac, például Németország, Franciaország is ilyen. Így mi inkább a környező országokra és réspiacokra próbálunk fókuszálni. Oroszország és Ukrajna is fontos terület volt számunkra, ez a háború, sajnos, ilyen szempontból sem hiányzott. Külföldön egyébként nem direktben, hanem partnereken keresztül értékesítünk. A műszerek fele külföldre megy, az exportárbevétel aránya 40–45%.

– Említette korábban, hogy maximum 10 cég dolgozik ezen a területen a világon. Mi a legnagyobb nehézség, ami miatt kevés cég működik ezen a területen?

– Az egyik fő probléma a biológia – élő anyagokat kell mérni, rendkívül változatos a magminták sokfélesége, amit mérni kell. A kalibrációnak mindig jól kell működnie, függetlenül attól, hogy a világban hányféle talajon, hányféle klímaviszonyon hányféle magot állítanak elő. A kalibráció frissítése, karbantartása nekünk is komoly és folyamatos munkát és költséget jelent. Teszteltetünk műszereket Angliában, Ausztriában, laboratóriumokból vásárolunk mintákat, amelyekből évente több százat elemeztetünk. Mindig nagyobb a pontossági igény a világon, de ezt tudomásul kell venni – 15 éves telefont sem vesz már senki… A szoftverergonómiának is haladnia kell a korral, a hardverekhez is mindig új megoldások születnek – szóval ez folyamatos munka.

– Van még lehetőség ezen a piacon nagy ugrásra?

– Ha azt vesszük, hogy lehet-e még pontosabban mérni, akkor nagyon nagy előrelépésre már nincs lehetőség. Ma már nagyon közel vannak a műszeres mérések a laboreredményekhez, nüansznyi a különbség.

Infracont Kft
Ma már nagyon közel vannak a műszeres mérések a laboreredményekhez

Rekordévek a járvány ideje alatt is

– Milyen volt az elmúlt 3-4 év az önök piacán? Covid, háború, alapanyaghiány – sorolhatnám a problémákat.

– A Covid-járvány elején azért elbizonytalanodtunk, amikor az egész országot lezárták, hisz nem tudtuk, mi jön. Az árbevételünk 60%-a május elejétől szeptemberig folyik be, nekünk ez a lezárás a legrosszabbkor következett. De kiderült, hogy a mezőgazdaság válságálló, így ebben az időszakban mindkét évben rekord árbevételt értünk el. A chiphiány nyilván érint bennünket is, ezt úgy kezeltük, hogy a gyártó partnerünkkel nagyon korán berendeltettük az idei évi gyártáshoz kapcsolódó alkatrészeket. Mi ezt már tavaly júliusban megtettük, és ez jó döntés volt. Szerencsére nem nagy darabszámokból dolgozunk egy autógyárhoz képest, így ennyit össze lehetett szedni, amire nekünk szükségünk volt. A jövő évi megrendelést pedig már két hete elküldtük… Az alapanyagárak borzasztóan elszálltak – van olyan chip, amit tavaly3 dollárért vettünk, idén 30-at kellett érte adni… A beépített kereskedelmi termékek, elektronika, nyomtató áraiban is komoly emelkedések voltak. Emellett a forintárfolyam sem jó most nekünk, mert magáért a gyártásért is euróban fizetünk, nemcsak az alkatrészekért. Szóval, nem egyszerű azért most ez a terület, de eddig szépen megbirkóztunk a feladatokkal.

– Milyen eredménnyel lenne idén elégedett?

– Szeretném, ha a tervezett darabszámot értékesíteni tudnánk. Egyelőre időarányosan jól halad a piac.

– Hogy bírják elegendő, jól képzett szakemberrel feltölteni a csapatot?

– Nem könnyű ilyet találni, de az jó, hogy érdekes maga a feladat, ezt értékelik a szakemberek. Azt is sokan szeretik, hogy nagyobb rálátásuk lehet a teljes feladatra, mint egy multinál. Emellett családiasabb a légkör, piaci béreket fizetünk a kollégáknak – ez így egyben nagyon versenyképes ajánlat.

Fodor Mihály