fbpx

A mezőgazdaság, mint ökológiai rendszer

Írta: MezőHír-2022/03 lapszám cikke - 2022 március 30.

A szigorodó előírások, a romló pénzügyi környezet és a környezetvédelmi szigorítások miatt eddig is egyre nehezebb körülmények között kellett gazdálkodásunkat tervezni. A rekordmagas energia- és műtrágyaárak, a folyamatosan növekvő költségek csak mélyítették ezt a válságot. A precíziós kijuttatási technológiák ezeket a problémákat nem oldják meg, csak enyhítenek a gondokon. A problémák azonban a gazdálkodókat is közelebb vihetik az ökológiai szemlélethez. A Föld legrégebbi gyártási rendszere az anyagkörforgás, azaz a Természet.

Talajművelési újítások

Korábbi energiaválságok és árrobbanások is indukáltak már mezőgazdasági reformokat. A ’60-as, ’70-es évek üzemanyagárai hívták életre a művelet-összevonásokat és a direktvetés technológiáját. Ma már nemcsak méretgazdaságossági és közgazdasági viták merülnek fel gyakran, hanem az egyre komolyabb környezetvédelmi és szociális szempontoknak és a fogyasztói elvárásoknak is meg kell felelni. Amit gyakran szem elől tévesztenek, az az élelmiszer-termelés elsődleges fontossága és biztonsága. Ezzel kapcsolatban sajnos a közvélemény és a szakma egy része ismerethiányos.

Az elmúlt 40-50 évben körülbelül30-40%-kal csökkent a talajok humusztartalma. Ez nagyon kedvezőtlenül befolyásolja a növények szárazságtűrését. Ezt tetézi, hogy az iparosított mezőgazdasági termelés nyomán a talajok tápanyagtartalma erősen lecsökkent. A szükséges tápanyag-visszapótlás a legnagyobb részarányban műtrágyákkal történik. Használatukat talajsavanyodás kíséri, a kedvezőtlen pH-érték mellett pedig nem működnek megfelelően azok a lebontó szervezetek, amelyek felelősek a tápanyag-körforgásért. Savanyú környezetben sem a talajkondicionáló készítmények, sem a hasznos mikrobiológiai aktivitást növelni hivatott termékek nem működnek megfelelően.

A talajvédelem az értekezletek középpontjában

Ha a fenntartható földhasználatról beszélünk, akkor érdemes rögtön a talajnál és a tápanyag-visszapótlásnál kezdeni. Nem véletlen, hogy az elmúlt években az ökológiai (bio) gazdálkodáson, a biodiverzitáson és a klímaváltozáson kívül a talaj és a talajélet vált az agrárpolitikai konferenciák legfőbb hívószavává. A talajvédelmi kutatások nemzetközi viszonylatban is egyre nagyobb teret nyernek. A különböző művelési módok ökonómiai és ökológiai hatásait régóta vizsgálják. Az egyre ismertebb regeneratív, talajépítő gazdálkodás és az ökológiai gazdálkodás gyakorlatában felismerhetjük a növény- és állattartás helyes arányainak fontosságát, valamint a hagyományos legelő- és gyepgazdálkodás természetközeli megközelítését. Ami összeköti mindezeket, az nem más, mint a természetes rendszerek anyagkörforgása. A termesztéstechnológiákról szóló viták egyben ökológiai rendszerek vitája is, melyek hevessége a Föld szinte megállíthatatlanul gyarapodó lakosságával egyenes arányban fog növekedni. Hosszú távon újra vissza kell térni azokhoz a magas hozamú, rezisztens fajtákhoz, amelyek alkalmasak lehetnek egy természetközelibb művelési rendszerben való termesztésre. Nemcsak a termésátlag lesz fontos szempont a nemesítésben, hanem a tápanyag- és a vízfelhasználás hatékonysága, illetve a biotikus és az abiotikus tényezőkkel szembeni stressztűrés is. Nagy kérdés, hogy az országok miként döntenek a génmódosítás és a génszerkesztés felhasználásával kapcsolatban.

Tápanyagkörforgás

A talajélettel szembeni nyereségmaximalizálás és a talaj termőképességének megújításában érdekelt termelés közötti szembenállás az agrárinnovációk segítségével idővel csökkenhet. A mikrobiológiában óriási lehetőségek rejlenek. A körkörösség, a körkörös gazdaság elve (Circular economy) a mezőgazdaságra különösen érvényes. A tápanyagforgás nagyban függ a vetésforgótól, azaz a tápanyag-gazdálkodás stratégiájától és annak hatékonyságától. A gyakorlatban egyre többször találkozunk hibrid gazdaságokkal, amelyek a hagyományos és az ökológiai termelés sajátos, sokszor egyedi elegyét adják. A csökkentett szerfelhasználású, helyspecifikus kijuttatás és a biogazdálkodásban már üzemi méretekben bizonyított mechanikai gyomirtás jó példa a szinergiák okos felhasználására. A hatóanyag-kivonások átalakítják a gépesítés összetételét, nagy népszerűség előtt állnak a gyomfésűk és a kameravezérelt kultivátorok. A növényvédőszer-használatból eredő kockázatokat 50%-kal tervezik csökkenteni 2030-ig. Az integrált növényvédelemben számos biológiai, fizikai és agrotechnikai módszer megtalálható. Teret fognak nyerni a biopeszticidek, amelyekkel csökkenthető a hagyományos növényvédő szerek használata. A biokémiai készítmények környezeti hatása sem feltétlenül kisebb, ráadásul az alkalmazásuk nagyobb szaktudást igényel. Ami viszont biztos, hogy az egyes növények utóvetemény-hatása (pl. légköri nitrogént megkötő pillangósok) mellett a szerves anyagok lebomlását, a tápelemek tápanyaggá válását a jól működő talajéletnél jobban semmi nem szolgálhatja.

Tápanyag-kijuttatás

A szervestrágyázási módszerek is változtak, a trágyaszóró helyett a hígtrágya-kijuttatók váltak alapgéppé. A szerves trágyánál – hasonlóan a műtrágyához – szintén fontos a minél kisebb hatóanyagvesztés és a minél egyenletesebb eloszlás, a pontos adagolás. A szerves trágya helytelen kijuttatása szintén veszélyforrás, mert az erősen szennyezheti a talajt és a környezetet. A fertőzésveszély és a szagemisszió miatt a régi, ütközőlapos felszíni terítés egyre kevesebb helyen engedélyezett. A korszerű megoldást a sekélyebb, szivárogtató és a mélyebb, bekeverő injektálás jelenti. A trágyafeldolgozás és -kijuttatás további fejlesztése segíthet a műtrágyák nagyobb fokú kiváltásában, főleg ha a növénytermesztés és állattenyésztés aránya közeledik a szakmailag optimálishoz. A szerves trágyák környezettudatos további feldolgozása lehetővé tehetné a kisebb, nem állattartó gazdaságok tápanyag-visszapótlásának segítését. Ha az élelmiszeripari és mezőgazdasági csomagolóanyagokat sikerülne hosszú távon komposztálható anyagból készíteni, azok újra bekerülhetnének az anyag- és a tápanyagkörforgásba. A bioműanyagok kutatása újabb lendületet vett, a német Bioweg szép eredményeket ért el.

Az Európai Unió soros elnökségét betöltő Franciaország is a zászlójára tűzte az agrárökológiai átmenet felgyorsítását, a növényvédő szerek használatának csökkentését és az alacsony szén-dioxod-kibocsátású mezőgazdaság felépítését, külön hangsúlyozva a talajban történő szénmegkötés fontosságát. A mezőgazdaság egyébként nemcsak technológiai, hanem piaci és generációs szempontból is egy korszakváltás küszöbén áll. A mezőgazdasági üzemek és termelők száma folyamatosan csökken, a birtokkoncentráció növekszik. Az új német szövetségi kormány agrárpolitikája is összhangban áll a közösségi Zöld megállapodás (Green Deal) irányelveivel. Az agrárium fenntarthatósági modelljének a biogazdálkodást tekinti, aminek a részarányát 2030-ra 30%-ra tervezi bővíteni, főként a szántóföldtől az asztalig (Farm to Fork) elvére épülő rövid, helyi ellátási láncokra alapozva. A fenntarthatóság elve közvetlenül beépült a piacszabályzásba, annak költség- és áremelő hatásával együtt.

Egészséges talaj = egészséges ökoszisztéma

A talajkímélő, regeneratív művelési formák és a holisztikus szemléletű ökológiai rendszerek a növekvő szervesanyag-tartalom miatt növelik a talaj vízelnyelő, vízmegtartó képességét, a sokrétű vetésforgó fenntartja a biodiverzitást, ezáltal segíti az egészséges talajéletet. A takarónövények alkalmazása a vetésforgóval összehangoltan segítheti a tápanyag-gazdálkodást és a talajvesztés, talajpusztulás elleni küzdelmet. Az egészséges talajélet az egész ökoszisztémára hatással van, a jobb vízmegtartó képesség megakadályozza, hogy a lemosódó talajjal az élővizek és a vízrétegek agrokemikáliákkal, azok bomlástermékeivel szennyeződjenek. Sokat hallani a legújabb termesztőberendezésekről és agrárinnovációkról. A hidropóniás rendszerek, a vertikális termelési rendszerek és in-door farmok egyre népszerűbbek. Mindent meg lehet oldani, csak nem biztos, hogy érdemes. Nem biztos, hogy kifizetődő. A termőföld egyre fogy, és a maradékon sem fenntartható módon gazdálkodunk. A természet is véges erőforrás, ha nem működik.

A műtrágya helyettesíthetősége a mostani árakkal számolva már nem tűnik annyira távolinak. A nitrogénmegkötő növények vetésforgóba illesztésével, nitrogénmegkötő baktériumkészítmények használatával, a mulcshagyó, műveletszegény vagy akár talajforgatás nélküli technológiák alkalmazásával, köztes és takarónövények vetésével sokat segíthetünk magunkon. De az első és legfontosabb teendőnk a termőtalajok állapotának javítása. A termékenység és agroökológia összefüggéseinek mélyebb vizsgálata sokat lendíthet előre a folyamatokon. A talajélet egy olyan alap, amellyel sok terület átfogható, és alkalmas arra, hogy szemléletváltozást érjünk el vele. A magas inputanyagárak által okozott sokkhatás és bizonytalanság mögött ott rejlik az innováció. És ha ez az innováció együtt járhat egy természetközelibb, talajközpontúbb mezőgazdasági gyakorlat meghonosodásával, az akarva-akaratlanul formálja át a mai agrárium képét. Egy ökológiai rendszer szempontjából másodlagos, hogy ezt milyen külső körülmény katalizálja. Az elszállt műtrágyaárak nem kiváltották, csak felgyorsították a fenntarthatósági vitákat. Fontos az ökológiai értékláncok elemzése. Amíg nincs egészséges, biodiverz vetésforgónk, addig teljesen feleslegesen költünk digitalizációra vagy precíziós technológiákra. Az árszint emelkedése lassulni, majd stagnálni fog, de az árak 2023-ban sem fognak visszatérni a korábbi szintekre. Hirtelen, minden átmenet nélkül nem lehet termesztéstechnológiát váltani, legalábbis komoly veszteségek nélkül biztosan nem. De jó lenne, ha az ezzel kapcsolatos támogatásokat arra használnánk, amire valók: megtanulni egy másik ökológiai rendszerben gazdálkodni.

Szerző:
Söjtöri Andor