fbpx

Az egész világnak fáj, ami most történik

Írta: Gönczi Krisztina - 2022 március 06.

Megroppanó kereskedelem, elakadó pénzek, elszabaduló árfolyamok, tovább dráguló fuvar – amikor a terményárakra nézünk, mindez egyszerre tükröződik bennük.

konténerek
Még nagyobb a zűrzavar a kikötőkben (forrás: container-xchange.com)

Rotterdam megszenvedi Moszkva elérhetetlenségét

Hollandia nagyon nyitott, élénk kereskedelmet folytató ország, amelyik szívesen invesztál más államokban is. Most rosszul érinti, hogy a külföldi befektetéseinek 10 százaléka Oroszországban valósult meg. Rotterdam Európa fő kereskedelmi kapuja, a mezőgazdasági termékek forgalmában is kitüntetett szerepet játszik. A friss zöldségek, gyümölcsök megakadása ezek tárolási energiaigénye miatt is aggasztó a kikötő számára. Rotterdamban 62 millió tonna olyan áru fordul meg, amit Oroszországnak szánnak, ez a teljes forgalom 15 százaléka, értéke körülbelül 30 milliárd euróra tehető. Ebben persze benne van az acél, az alumínium, réz is – írja a Bloomberg. A kikötőn áthaladó konténerek 10 százaléka kötődik valamilyen formában Oroszországhoz.

Ukrajnát ismét kiéheztetik

A szállítmányok Ukrajnába is nehezen jutnak el. A beszámolók szerint kenyér, olaj, hús és friss zöldségek már nincsenek a megtámadott városok boltjaiban, csak az olyan drága termékekből van még a pultokon, mint a spanyol sonka és a francia sajt. Az alapvető élelmiszerekhez azonban egyre nehezebb hozzájutni két légiriadó között.

Ázsiából kevesebb konténer indul el

Számos ázsiai ország (Thaiföld, Japán, Dél-Korea, Szingapúr…) leállította kereskedelmét Oroszországgal. A már teljesített szállítások kifizetése a nemzetközi pénzforgalom blokkolása miatt kérdésessé vált (erről a török exporttal kapcsolatban itt írtunk). A háborús helyzet a nyersolaj árát is megemelte, így a világ többi részébe irányuló fuvarozás díjai is tovább emelkednek.

Megállt a magyar és a lengyel valuta zuhanása

A Bloomberg kiemeli, hogy az Európai Unó keleti valutáit szenvedték meg a leginkább Oroszország ukrajnai invázióját. A forint a régió legnagyobb vesztese: az elmúlt öt kereskedési napon az euróval szemben 5,4%-ot, a dollárral szemben pedig 6,8%-ot esett. Az euró-forint árfolyam 379,76 szinten is járt, azóta kissé visszakorrigált. A zloty euróval szembeni árfolyama 2009 óta nem volt ilyen gyenge. A mélypontot 4,8085-nál érte el, azóta szintén egy kissé erősödött. Amikor a búza és a kukorica árára pillantunk, akkor ezt az árfolyamváltozást is látjuk benne.

Ez a cikk is érdekelheti a témában: Nemcsak a nitrogénnek, a káliumnak és a foszfornak is annyi.