fbpx

Ösztöndíjjal és álláslehetőséggel díjazták a győztes gépészeket

Írta: Barna Ferenc - 2022 március 06.

Online formában került megrendezésre a Mezőgazdasági Eszköz – és Gépforgalmazók Országos Szövetsége által szervezett verseny, melyben a középiskolás diákok mérhetik össze tudásukat, a „Legyél Te is agrárgépész!” Országos és Junior Bajnoksága. Az Axiál Kft. a győzteseket különdíjban részesítette: ösztöndíjat kaptak a holnap agrárgépészei, és álláslehetőséget az iskola elvégzése után.

Mezőgazdasági munkagép
A verseny győztes gépészei különdíjban is részesültek (Fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

Két kategóriában indulhattak a versenyzők

A Junior kategóriában a 9. és 10. évfolyamos diákok indultak, itt 14 csapat mérettetett meg. A felsőbb évfolyamos diákok az Országos Bajnokságban vehettek részt 15 csapattal.

A Junior csapatoknak – a tavaly is népszerű – leginkább kreatív és játékos, mégis az agrárgépész szakmához kapcsolódó feladatokat kellett teljesíteniük nyolc fordulón keresztül.

Az Országos Bajnokságban résztvevő csapatoknak már sokkal szakmaibb feladatokat kellett megoldaniuk.

A felsőbb éves diákok az őszi félév során öt feladatot oldottak meg. Az így megszerzett pontjaik alapján kialakult sorrend szerint, az első hat helyen végzett csapat egy online elődöntőben mérte össze tudását. Itt már élőben kellett 4 különböző szakmai feladatot megoldaniuk, az online fordulókból hozott pontszámaik súlyozottan számítottak bele az elődöntő pontszámaiba. Az elődöntőből a három legjobban teljesítő csapat került be a döntőbe.

Mivel a szabályozások idén sem tették lehetővé a személyes jelenlétet, így a döntő is – a tavalyihoz hasonló módon – online került megrendezésre, azonban könnyebbséget jelentett, hogy a csapattagok egy helyről tudtak bejelentkezni, így sikerült kicsit visszahoznunk a játék csapatverseny jellegét.

A döntő 2022. február 25 – én került megrendezésre

A csapatok iskoláikból jelentkeztek be, előre meghatározott sorrendben, így a feladatok megoldására csapatként volt lehetőségük, míg szaktanáraik külön helyiségből csatlakozva követhették diákjaik szereplését.

A döntőben a csapatoknak olyan szakmai feladatokat kellett elvégezniük, amelyekkel releváns tudásukat mutathatták meg.

A csapatok egymás után, körforgásban oldották meg a feladatokat: míg egy – egy csapat éppen játékban volt, a többi csapat offline várakozott.

A nyertes csapat
Első helyen végzett a PIONEER TEAM (Fotó: MEGFOSZ)

„Legyél Te is agrárgépész!” Országos Bajnokság nyertes csapatai:

  1. PIONEER TEAM (Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium – Karcag);
  2. KeményMAG (Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium – Karcag);
  3. SZAKISOKK (Jánoshalmi Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium – Jánoshalma).
A második helyezettek
A dobogó második fokára a KeményMAG csapata állhatott (Fotó: MEGFOSZ)

Ösztöndíj és álláslehetőség

A csapatok munkáját értékes nyereményekkel tudta elismerni a MEGFOSZ a támogatóknak köszönhetően.

Azonban a nyertes csapatnak hatalmas lehetőséget és szakmailag kimagasló nyereményt ajánlott fel az idén az Axiál Kft.

A harmadik helyezett
A SZAKISOKK szerezték meg a harmadik helyet (Fotó: MEGFOSZ)

A magas szinten teljesítő fiatal agrárgépészek alkotta aranyos csapat minden tagját az iskola elvégzéséig havi nettó 60.000 Ft-os ösztöndíjban részesíti a mezőgazdasági cég. Az iskola elvégzése és a sikeres szakvizsga letétele után az Axiál Kft. minden csapattagnak felajánl egy álláslehetőséget is határozatlan idejű munkaszerződéssel.

A JUNIOR versenyének első helyezettje a VépészTechnokraták (Kisalföldi ASzC Vépi Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium – Vép) csapata lett.

A nyertes csapat a junior kategóriában
A juniorok között a VépészTechnokraták nyertek (Fotó: MEGFOSZ)

A szervezők a következő tanévben is várják a szakiskolák motivált tanulóinak jelentkezését az agrárgépész versenyre, bízva abban, hogy az agárszakmák továbbra is népszerűek a fiatalok körében.

Forrás: MEGFOSZ/Sajtóközlemény

Összeállította: Barna Ferenc