Kisebb a piaci zavar, de van: 1,5 milliárd a borászatoknak

Írta: Gönczi Krisztina - 2021 október 15.

Tavaly, a járvány kitörésekor súlyosabbak voltak a piaci zavarok, mint most, de a kormányzat idén is a borászatok hóna alá nyúl. 17 százalékkal kisebb az idei támogatási keretösszeg, de így is tetemes: 1,5 milliárd forint.

szőlő bor étterem HORECA
Az éttermek még mindig csak alapjáraton üzemeltek (forrás: indexvas.hu)

 

A Covid19-világjárvánnyal összefüggő gazdasági hatások különösen sújtották a szőlő- és borágazatot, hiszen a turizmust, az éttermeket, a szórakozóhelyeket és a rendezvényeket érintő nehézségek a borfogyasztást is jelentősen mérsékelték nemcsak belföldön, hanem a világ minden pontján. Ezért október 18. és 26. között támogatást lehet kérni a koronavírus-járvány okozta piaci zavarok miatt nehéz helyzetbe került borászatoknak. A rendkívüli támogatás keretösszege 1,5 milliárd forint, amit a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának kezdeményezésére a kormány biztosította az Agrárminisztérium számára – áll a kormány.hu-n.

 

Az intézkedés célzottan azon kis- és közepes méretű borászatokat támogatja vissza nem térítendő formában, akik

  • a saját maguk által megtermelt szőlőből bort állítanak elő,
  • a borászati termékeinek legalább 20%-át (mennyiségben) a 2018/2019. vagy a 2019/2020. borpiaci évben a fogyasztó részére közvetlenül a pincészetén keresztül, vagy valamely belföldi HORECA-szektorbeli vállalkozás részére (közvetlenül vagy közvetve) értékesítették.

 

Egy kérelmező legfeljebb harminc hektár támogatható terület után nyújthat be támogatási kérelmet. (A Laposa-birtok pl. ilyen méretű.) A támogatási összeg maximum 450 ezer Ft/hektár, amely összeget meg kell szorozni a HORECA/közvetlen értékesítés teljes értékesítéshez képesti arányával. (Tavaly a nagyobb támogatási keret miatt 600 ezer forint volt az alaptámogatás.) E mellett azok számára, akik legkorábban 2018. augusztus 1-jét követően kezdték meg bortermelői tevékenységüket, a támogatás intenzitás hektáronként 90 ezer Ft.

A támogatás igényléséhez – a tavalyi évhez hasonlóan – első lépésként igazolást kell kérni a hegybírótól, majd a támogatási kérelmet a Magyar Államkincstárhoz elektronikusan lehet benyújtani. A Kincstár a szabályos igényléseket összesíti, és legkésőbb 2021. december 31-éig megállapítja és folyósítja a támogatás összegét. A támogatásról bővebben ezen a linken olvasható.