fbpx

Most kell lépni: hektáronként 600 ezer forint jár a szőlészeteknek!

Írta: Szerkesztőség - 2020 augusztus 04.

Megjelent a Kincstár közleménye a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében a HORECA szektorban és a borturizmusban érintett bortermelők részére nyújtandó átmeneti támogatás igénybevételéről. A közlemény jogszabályi alapja a 38/2020. (VII.30.) AM rendelet.

 

 

Az intézkedés azon kis- és közepes méretű borászatokat segíti vissza nem térítendő támogatás formájában, akik a saját maguk által megtermelt szőlőből bort állítanak elő, és akik zömében a vendéglátás és szálloda (HORECA) szektorba, illetve helyben, közvetlenül a fogyasztóknak értékesítik termékeiket, hiszen a legnagyobb bevételkiesés őket érinti.

Egy kérelmező legfeljebb harminc hektár támogatható terület után nyújthat be támogatási kérelmet. A támogatási összeg maximum 600 ezer Ft/hektár, amely összeget meg kell szorozni a HORECA/közvetlen értékesítés teljes értékesítéshez képesti arányával. A támogatás igénybevételével a borászat vállalja, hogy legalább a támogatás alapjául szolgáló saját területről idén is betakarítja a termést és abból borászati terméket készít. Az a termelő jogosult a rendelet szerinti átmeneti támogatásra, aki vagy amely a borászati termékeinek legalább 20%-át (mennyiségben) a 2018/2019. borpiaci évben a fogyasztó részére közvetlenül a pincészetén keresztül, vagy valamely belföldi HORECA szektorbeli vállalkozás részére közvetlenül vagy közvetetten értékesítette.

A Magyar Államkincstárhoz benyújtható kérelmekhez hegybírói igazolás benyújtása szükséges. Az igazolás kiállításához szükséges kérelmeket augusztus 3-10. között lehet benyújtani a gazdasági aktát vezető hegybíróhoz. Az igazolást augusztus 14-ig állítják ki a hegybírók. A Magyar Államkincstárhoz elektronikusan lehet a támogatási kérelmeket benyújtani, amely a 2020. augusztus 10. és augusztus 24. között beérkezett, szabályos igényléseket összesíti, és legkésőbb 2020. december 31-éig megállapítja a támogatás összegét.