fbpx

Megjósolhatatlan, mi lesz, ha betör a piacra az évelő búza

Írta: Kohout Zoltán - 2021 július 22.

Amerikában olyan hibrideket hoztak létre, amelyek a jelenlegi köztermesztésben lévő egyéves fajtákkal szemben évelő gabonák. Most még kicsit olyan, mint a „magyar narancs”, de a távlatai komoly kihívást rejtenek a mai búzák számára gazdasági és fenntarthatósági szempontból.

 

évelő búza

 

Már öt stabil vonal van

Az USA Kansas állambeli Land Institute évelőbúza-programja olyan hibrideket hoz létre, amelyek az egyéves búzafajták búzafűfajokkal való keresztezéséből származnak. A kísérletek már csaknem 20 éve folynak, de 2018-ra az őszi durumbúza és a köztes búzafű hibridizációjával újfajta évelő búzát fejlesztettek. Jelenleg öt stabil vonalat tartanak nyilván, és ezekkel világszerte – Kanadától a Közel-Keleten át Kínáig – folytatják a kísérleteket.

 

Világszerte kísérleteznek vele

Az első évelőbúza-sorozatot 2009-ben a kenyérbúza és a közbenső búzafű hibridizációjával fejlesztették ki, s rá egy évre 843 évelő hibrid növény élte túl először a forró nyarat és a hideg telet. Ma a legígéretesebb keresztezéseket tenyésztik tovább az említett régiókban annak érdekében, hogy felmérjék, hogyan változik az egyes genetikai típusok teljesítménye a környezeti feltételek széles skáláján. Az elemzések, kísérletek genetikai alapon vizsgálják, hogy mely gének szabályozzák az évelő jelleget. A kutatók abban bíznak, hogy mivel a legtöbb búzafajta egykor évelő volt, most sikerül ebben a szegmensben is növelni a hozamot – ugyanis a most kikísérletezett hibrideknek egyelőre ez a gyenge pontja.

 

évelő búza

 

Költség- és talajkímélő

Ezért a Land Institut célja gazdaságilag is életképes évelőbúza-fajta kifejlesztése a következő 10-20 évben. Ugyanakkor az évelők terén nem csak a konkrét hozam jelent előnyt. A folyamatosan termő gabonák értelemszerűen a talajművelés egész technológiáját érintik a vetés-előkészítéstől a forgatásig, a taposásig. A kevesebb művelés, menetszám tehát jóval fenntarthatóbb technológiát és ezzel már önmagában – a hozamtól függetlenül is – kisebb költségeket eredményezhet hamarosan.