fbpx

Közvélemény: az agrárcégek 43%-a készül a pályázatokra

Írta: Szerkesztőség - 2024 március 24.

Csaknem 500 cég megkérdezésével készített reprezentatív felmérést az MBH Bank a mezőgazdaságban dolgozó cégek terveiről és nehézségeiről.

metszett szőlő
Nem minden ágazatban maradt tőke az induló beruházási pályázatokhoz (fotó: Horizont Média)

Olcsó források bevonása

Bizakodó hangulat jellemzi a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart az Európai Unió Vidékfejlesztési Programjának indulásával – derül ki az MBH Bank hazai agrárvállalkozások helyzetét vizsgáló közvélemény-kutatásából. A gazdák 43 százaléka (a hitelintézet ügyfeleinek ennél nagyobb része, 47%-a) tervezi, hogy az elkövetkező fél évben indulni fog a hamarosan megnyíló pályázatokon. A cégek egyharmada a régi gépek, járművek, berendezések cseréjét vette tervbe, és hasonló arányban vannak azok, akik új, lehetőség szerint olcsóbb beszállítókat keresnének. Elbocsátásra, a bérek csökkentésére nem készülnek az agrárvállalkozások, sokkal inkább a növekedésére számítanak.

A felmérése szerint a legfontosabb tervek között szerepel még az államilag támogatott hitelek felvétele, az energiahatékonysági, valamint az automatizációt és a digitalizációt növelő beruházások. Ezeket a megkérdezettek 24, 23, illetve 16 százaléka tervezi a közeljövőben. Egy-egy új termék, szolgáltatás kifejlesztése viszont kisebb arányban szerepel a tervek között, a válaszadók 14 százaléka készül erre. A kutatás rákérdezett a legnépszerűbb hiteltermékekre is. A válaszok alapján a folyószámlahitel végzett az élen 23 százalékkal, ezt követi az Agrár Széchenyi Kártya 21 százalékkal.

Kiadások mérséklése, hatékonybab működés

A kutatás kitért a mindennapi kihívásokra is. A megkérdezettek számára a legfőbb nehézségek elsősorban a költségnövekedéssel kapcsolatosak: 87 százaléknak jelentenek gondot az alapanyagárak, 82 százaléknak az energiaárak emelkedése, ezt követi 76 százalékkal a gazdasági környezet. Az összes cég legalább háromnegyede megjelölte ezeket kihívásként, és legfontosabb nehézségként is ezt a hármat nevezték meg az agrárvállalkozások. Jelentős kihívás még a munkaerőhiány is.

Az agrárvállalatok mindezek mellett folyamatosan lépéseket tettek az infláció hatásainak ellensúlyozására. A működési költségek csökkentését 48 százalék, a termelési hatékonyság növelését 34 százalék nevezte meg ennek eszközeként. Új piacok és üzleti területek bevonásával körülbelül az agrárcégek negyede (26%) próbálkozott, illetve majdnem minden második cég igyekezett szélesebb ügyfélkör számára értékesíteni. A munkavállalók számára minden ötödik cég biztosítottbéremelést az inflációs hatások ellensúlyozásaként.

Hollósi Dávid, a hitelintézet Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatója így összegez. „A pályázatok felhasználásában azok lesznek jó helyzetben, akik csökkenteni tudják a költségeiket, akiknek stabilak a szállítói-vevői kapcsolataik, és akik már a tervezés szakaszában bevonják a bankjukat.”