fbpx

Bizonytalan időre kitolva az ŐCSG alapítás határideje

Írta: Gönczi Krisztina - 2021 július 02.

Az adategyeztetések és az ŐCSG alapító szerződések a vártnál lassabban bonyolódnak. Most kapott egy kis laufot az adminisztráció és a gazdák, de nem tudni, pontosan mennyit.

 

homoktovis szuret
Homoktövisszüret egy családi gazdaságban (forrás: Rajtmár Tibor)

 

Mint arról írtunk (Döcögős indulás: őstermelői igazolások és földmegosztás), az Agrárkamara az őstermelői rendszer és a családi gazdaságok átalakulásával egy sor olyan adminisztratív feladattal szembesült, amelyeket megoldani sem tudott amiatt, hogy eközben a Nébih-nél is az adatbázis reformjára került sor. Most derült ki, hogy a több százezer őstermelő adataiban mekkora a kuszaság.

Az új szabályozás értelmében azok, akik 2020. december 31. napján hatályos közös őstermelői igazolvánnyal rendelkeztek, 2021. január 1. napjától kezdődően együttesen őstermelők családi gazdaságaként (ŐCSG) működnek, de az ŐCSG alapításáról szóló szerződést június 30-ig be kell nyújtani az Agrárkamarának. (Azoknak, akik már 2021. január 1. előtt is családi gazdaságként működtek, nincs teendőjük.) Az adminisztrációs akadályok miatt fenn állt a veszélye annak, hogy sokan, akik a kedvező adózási (és földszerzési) lehetőséget nyújtó ŐCSG-t választanák, nem tudnak családi gazdaságként működni, csak egyéni őstermelőként.

A kormány is észlelte, hogy a családi gazdaságot alapító szerződéseket sokan nem tudták az eredeti határidőig benyújtani, ezért a július 2-án megjelent 370/2021. (VI. 30.) kormányrendeletben módosította a határidőt. Eszerint legkésőbb a veszélyhelyzet megszűnéséig kell azt az Agrárkamara részére benyújtani. A veszélyhelyzet végének dátumáról még nincs döntés.