Több vitamin van a hazaiban, mint az importban

A C-vitamin szervezetünkre gyakorolt jótékony hatásai sokak számára ismertek. Hiánya a skorbut, régebben főleg a tengerészek között okozott halálos megbetegedést, mert nem fogyasztottak zöldséget-gyümölcsöt a hajóúton. Pedig már egyetlen étkezési paprika, amely 80-250 mg C-vitamint tartalmaz, fedezi a napi szükségletet. Illetve csak akkor, ha az nem heteken át utazott távoli országokból. Ugyanis egy friss, tudományos összehasonlító elemzésből kiderül, hogy ha egészséges, vitamindús zöldséget szeretnénk fogyasztani, akkor válasszuk a hazait.

 

paprika
Szentesi étkezési paprika (Fotó Kristóf Imre)

 

A felfedezés, ami Nobel-díjat ért

Szent-Györgyi Albert professzor az aszkorbinsavnak (eredetileg hexuronsavnak) nevezett bioaktív anyagot a magyar paprikából kristályosította ki nagy mennyiségben, és nevezte el C-vitaminnak. Ezeket az eredményeket először 1934-ben tették közzé a Biochemistry tudományos folyóiratban. A C-vitamin élettani hatásaira irányuló kutatási eredményeit 1937-ben Nobel-díjjal ismerték el. A C-vitamint az emberi szervezet nem képes előállítani, tehát csak táplálékkal vihető be, alapvetően zöldség- és gyümölcsfogyasztással. Ebben kiemelt szerepe van az étkezési paprikának.

 

Az leszel, amit eszel!”

Szent-Györgyi professzor fenti kijelentése alapvetően meghatározza napjainkban is az egészséges táplálkozás étrendjének összeállítását. A C-vitamin jótékony hatásai a szervezetre sokak számára ismert, hiszen az immunrendszer működésében és erősítésében igen nagy szerepe van. Ennek beviteléhez elég, ha naponta egy darab paprikát, lényegében a legtöbb C-vitamint tartalmazó zöldséget fogyasztunk.

 

paprika
Paprikafürtök az Árpád-Agrár Zrt. szegvári üvegházában (Fotó: Arany Sándor Gábor)

 

A hazai vitamindúsabb!

A friss paprika 100 g termése a termesztés körülményeitől, fajtától és az érettségétől függően 80-250 mg C-vitamint tartalmaz, amely önmagában fedezi a napi szükségletet (RDA 80 mg). Ez a koncentráció, a zöldségfajok között kiemelkedő értéknek számít. A C-vitamin mint vízben oldódó vitamin magas hőmérséklet (pl. főzés) vagy hosszabb tárolás során elbomlik. Ez utóbbi okozhatja azt a jelentős különbséget, ami a friss hazai paprika és a messziről importált – és ezért gyakran hetekig utaztatott – paprikák között megfigyelhető.

 

45%-kal több!

Prof. Dr. Helyes Lajos, az MTA doktora, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem tanára, az EDHT elnöke, a Szentes és környéki, illetve a külföldről importált étkezési paprika C-vitamin- és beltartalmát hasonlította össze. A hazai mintákat a laboratóriumi vizsgálatokhoz az  Árpád-Agrár Zrt. üvegházaiból vette.

A március 9.-én szedett szentesi, illetve a vásárolt (marokkói) fehér paprikák esetében nagyon jelentős, szignifikáns különbségeket mértek. A Szentesről érkezett high-tech üvegházból származó minták C-vitamin tartalma átlagosan 45%-kal volt magasabb a marokkói importból származó paprikáénál (lásd az alábbi ábrán).

 

C-vitamin
C-vitamin tartalom (µg/g), 2021 03.09.

 

Nem csak a mennyiség a fontos

Ezek az eredmények is azt bizonyítják, hogy nem elég csak azt vizsgálni, hogy mennyit fogyasztunk, a mostani esetben paprikából, az is nagyon fontos táplálkozás-élettani szempontból, hogy az mennyi C-vitamint tartalmaz! A távolság miatt, a napokon és vélhetően heteken át tartó szállítás, a tárolás és raktározás ideje alatt jelentősen csökkenhet a C-vitamin tartalom, amire az emberi szervezetnek a napi táplálkozás során igen nagy szüksége van.

Fontos megemlíteni, hogy a tiszta C-vitamin (aszkorbinsav) nagy része kiürül a vizelettel. Tehát a felszívódása rosszabb, mint ha azt gyümölccsel vagy zöldséggel vinnénk be. Például paprika esetében a C-vitamin felszívódását jelentős mértékben elősegítik, a paprikában szintén jelentős koncentrációban jelenlevő karotinoidok (pl. β-karotin, lutein, stb.), tokoferolok (E-vitamin), folsav, ásványi anyagok (kalcium, magnézium). Az analitikai vizsgálatokat a régi, hagyományos termesztőbrendezésekben és a high-tech üvegházakban előállított termékek  összehasonlításával kiegészítve folytatják.

 

Forrás: Both Ildikó Árpád-Agrár Zrt

Összehasonlító elemzés: Prof. Dr. Helyes Lajos

Összeállította: Kristóf Imre

agrár Árpád-Agrár Zrt.  mezőgazdaság C-vitamin egészség paprika táplálkozás vitamin