Hirtelen drágább és kisebb lett a jégsaláta

Túlakciózták magukat a láncok, az utánpótlás meg akadozik. Mégsem kell megijedni: a jelenség átmeneti.

 


Kedvelt salátaféle (forrás: FarmFutár)

 

A spanyolok idén a szokásosnál korábban jelentek meg nagy mennyiségű jégsalátával az európai piacon. A kiskereskedelmi láncok nagy tételben kötöttek le szállítmányokat és lelkes akciózásba kezdtek. A termék iránti kereslet pillanatok alatt felfutott, amivel a spanyolok – egy időjárási fordulat miatt – végül nem tudtak lépést tartani. Most ott tartunk, hogy megint drágul ez a kedvelt salátaféle.

Az akciókra, leárazásokra a német vásárlók is reagálnak, ennek köszönhetően a 10. héten (két hete) igencsak megugrott náluk a jégsaláták iránti kereslet, a megvásárolt mennyiség mindenkori rekordot ért el. Egy fej jégsalátát 0,59-0,79 euróért (216-290 forintért) lehetett kapni a boltokban. Nálunk ekkor a nagybanin is drágább volt: 280-340 forint. Ennek ellenére a többihez képest olcsónak számított ez a zöldség, és szintén jól fogyott.

A 10. héten Spanyolországban rosszabbra fordult az időjárás, ami minőségi és mennyiségi problémákat eredményezett. A kereslet azonban a rögzített szállítási megállapodásoknak és akcióknak köszönhetően még egy hétig a korábbi szinten maradt, így viszont a 12. hétre (mostanra) lényegében megcsappant a kínálat. A jégsaláta ára pillanatok alatt 13-15 százalékot emelkedett.

Látjuk ezt Magyarországon is, ahol a nagybevásárlókban is 420-450 forintért árulják most a terméket, miközben a mérete láthatóan jól összement. A spanyolok ugyanis most óvatosabban szállítanak, így az akciók is elcsendesedtek. De ne csüggedjünk. Mint azt az alábbi grafikonon látjuk, a jégsaláta ára az egyik héten ilyen, a másikon meg olyan. Van esély rá, hogy a jövő héten már nagyobb fejek érkeznek, és legkésőbb húsvétra ismét visszatérnek az árleszállítások.

 

Lásd a témában szakcikkünket: A fejes saláta hidrokultúrás hajtatása.

agrár akció ár árleszállítás időjárás jégsaláta kereskedelem mezőgazdaság nagybani nagybevásárló piac spanyol szállít termés