Az infláció hétszeresével drágult az étolaj a járványban

2021. februárban a fogyasztói árak átlagosan 3,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Leginkább a függők vannak bajban: az alkoholok és cigaretták ára átlag feletti mértékben nőtt. De ezt is magasan túlszárnyalta az étolaj drágulása – derül ki a KSH gyorsjelentéséből.

 

napraforgoolaj
Minden növényi olaj extrém módon drágult (forrás: spiceography.com)

 

Mint arról korábban is írtunk, a karanténhelyzet nem kedvez a ruházkodásnak, az alkohol és a cigaretta áremelkedése viszont nem tartotta vissza a lakásukba zárt az embereket ezek vásárlásától. Az élelmiszerek összességében nem drágultak annyit, mint amennyi áremelkedést szubjektíve érezhetünk a boltokban. Az üzemanyagok drágulása csak az utóbbi hetekben vett lendületet. A szolgáltatásokat kevésbé tudjuk igénybe venni, el nem költhető pénzeinket pedig tartós fogyasztási cikkekbe, például a lakással és a kerttel kapcsolatos fejlesztésekre fordítjuk.

 

fogyasztoi arak

Elszabaduló étolajárak

Az élelmiszerek ára az elmúlt egy évben 3,4, ezen belül az étolajé 25,1, a cukoré 9,9, a munkahelyi étkezésé 8, a cukorka, mézé 7,5, a liszté 7,1, az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 5,8 százalékkal emelkedett. A sertéshús ára 7,3, a baromfihúsé 0,6%-kal csökkent. (Lásd laptársunk cikkét az afrikai sertéspestis európai piacra gyakorolt hatásáról itt.). A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 9,9, ezen belül a dohányáruk 16,5 százalékkal drágultak. A tartós fogyasztási cikkekért 3,8 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül az új személygépkocsikért 12,1 százalékkal. Az üzemanyagok ára 4,6 százalékkal emelkedett egy év alatt.

 

Összeállította: Gönczi Krisztina

agrár áremelés áremelkedés dohány drágul étel étolaj fogyasztás infláció ital mezőgazdaság üzemanyag