fbpx

Bő 700 millióból épül egy rendhagyó termelői piac

Írta: Gönczi Krisztina - 2021 február 07.

718 millió forintos beruházással épül egy új termelői piac Zalaegerszegen. Rendhagyó módon a kézművesség megismerésének és elsajátításának is teret biztosítanak benne. A piac a tervek szerint év végéig készül el – adta hírül az MTI.

 

fazekas
Zalaegerszeg ad helyet az Országos Fazekas-Keramikus Találkozónak (Forrás: hirvilag.hu)

 

Balaicz Zoltán polgármester (Fidesz-KDNP) elmondta: a nettó 900 négyzetméter alapterületű helyi termelői és kézműves piac jelenleg 35 százalékos készültségen áll. A beruházásra fordítható 718 millió forintot a Terület- és településfejlesztési Operatív program keretéből nyerte el a város.

Tolvaj Márta polgármesteri főtanácsadó, korábban a beruházásért felelős alpolgármester kifejtette: a jelenlegi piac mellett álló épület földszintjén hat kisebb üzletet, illetve 50 árusító helyet alakítanak ki a helyi termelőknek. Az épületben a göcseji ízeket kínáló étterem nyílik, illetve egy egész héten át nyitva tartó szövetkezeti bolt is. A Göcsej tudásközpont a népi kézművesség bemutatását, továbbadását szolgálja, amihez 60 nézőt befogadó előadóterem is kapcsolódik, valamint három kisebb kézművesműhely és egy kiállítótér. A tetőtérben a későbbiekben zalai gyógynövények tudástárát tervezik megvalósítani, de olyan játszóházat is kialakítanak, ahol a gyerekek a népi mesterségekkel foglalatoskodhatnak, amíg a szüleik vásárolnak – sorolta Tolvaj Márta.

A témában ez is érdekelheti: 930 millió forint a nemzeti értékek imázsépítésére.