A nagyvállalat további 30%-kal csökkentené a CO2-kibocsátást a termelőknél

Hibrid búzával, új gombaölő technológiával és okospermetezővel erősíti biodiverzitási programját a BASF

Nemzetközi online médiakonferencián mutatta be a jövő mezőgazdaságának kihívásaira kidolgozott megoldásait a BASF. A hozamok növelése mellett új technológiákról, hibridekről, sőt gépesítési megoldásokról is szó esett a november 19-i kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött sajtótájékoztatón.

A gyors népességnövekedés miatt a világ számára egyre égetőbb kérdés, hogy képesek vagyunk-e fenntartható mezőgazdaságot és egészséges környezetet kialakítani és fenntartani. A BASF világos és mérhető célok mellett kötelezte el magát a fenntartható mezőgazdaság 2030-ig történő fellendítése érdekében. „Tény, hogy elegendő egészséges és megfizethető élelmiszert kell biztosítani a növekvő népesség számára. Ugyanakkor enyhítenünk kell a rendszer bolygónkra gyakorolt hatását is, tehát egyértelmű a nagyobb terméshozam iránti igény” – mondta Vincent Gross, a BASF Mezőgazdasági Megoldások divíziójának elnöke. Livio Tedeschi, a BASF Mezőgazdasági Megoldások divíziójának Európáért, a Közel-Keletért, Afrikáért és a FÁK-országokért felelős alelnöke viszont rávilágított: „Az európai gazdálkodóktól azt várják, hogy tovább optimalizálják a ráfordításaikat, valamint segítsék a biológiai sokféleség növelését és az éghajlatváltozás mérséklését, miközben digitális eszközökkel, lassan csak ökológiai termelést folytassanak.”

 

Vincent Gross
Vincent Gross, a BASF Mezőgazdasági Megoldások divíziójának elnöke

 

Konkrétumok a bolygónk és a lábnyomunk érdekében

A BASF folyamatosan keresi annak módjait, hogyan csökkentse a CO2-kibocsátást. A megtermelt termények tonnánkénti CO2-kibocsátásának 30%-os csökkenését magas hozamú, éghajlatváltozáshoz alkalmazkodó és stressznek ellenálló növényfajták nemesítésével nemesítésével célozza elérni. Így például a hibrid búzafajták bevezetésétől jelentős terméshozam-növekedést várnak. A környezeti lábnyom csökkentését várják például a Revysol® gombaölő szer bevezetésétől is, amivel a búza terméshozama 4%-kal növekedne, de ide sorolhatóak az olyan biológiai megoldások is, mint a RAK® feromonok alkalmazása, amelyek megzavarják bizonyos lepkék párzását, és így biztosítják a növények védelmét teljes életciklusuk során.

 

Livio Tedeschi
Livio Tedeschi, a BASF Mezőgazdasági Megoldások divíziójának Európáért, a Közel-Keletért, Afrikáért és a FÁK-országokért felelős alelnöke

 

A digitális technológiák használata is hozzájárul, hogy a gazdálkodók kevesebb ráfordítással többet termeljenek, az optimalizálás és monitorozás egyaránt hatékonyabbá teszi a mezőgazdasági munkát. A BASF xarvio™ digitális mezőgazdasági megoldásai például a növényvédő szerek pontosabb kijuttatását, a szükséges és elégséges tápanyag-kijuttatást szolgálják. A BASF 2030-ig összesen több mint 400 millió hektárnyi mezőgazdasági földterületen kívánja bevezetni a digitális technológiáját.

Az emberi egészség és a környezet biztonsága iránti elkötelezettségét a BASF a termékfejlesztés mellett a mindennapi használatig végigviszi, olyan hétköznapi kérdésekkel is foglalkozva, mint például a védőfelszerelés vagy a csomagolás. Az új, easyconnect zárt áttöltési rendszerét várhatóan 2021-22-ben már be is vezeti.

A környezetvédelem szolgálatába kívánja állítani a mesterséges intelligenciát is a BASF, a Bosch közreműködésével olyan okospermetező fejlesztésébe kezdett, amely jelentősen csökkentené a növényvédőszer-felhasználást a jövőben.

Világszerte számottevő K+F tevékenység szól most a bolygónk védelméről, talán még nem későn ébredtünk rá, hogy a mezőgazdaság nemcsak az élelmiszert állítja elő, hanem hosszú távon ebben a kérdésben is döntő lépést hozhat, mindent megváltoztathat. Jól megválasztott vetőmagokkal, kémiai és biológiai növényvédelemmel, észszerű talajgazdálkodással, növényegészségüggyel, a kártevők elleni védekezéssel még segíthetünk magunkon.

A laboratóriumban, a szántóföldön, az irodában és a termelés területén tevékenykedő szakértők a BASF-nél termelőkkel, mezőgazdasági szakértőkkel, növényvédelmi szakemberekkel most ezen dolgoznak…

 

ÖSSZEÁLLÍTOTTA: SÁNDOR ILDIKÓ

 

biodiverzitás környezetvédelem mezőgazdaság növénytermesztés növényvédelem precízió