fbpx

Idén kifizetődő volt az agráriumban dolgozni

Írta: Szerkesztőség - 2020 december 13.

A mezőgazdaság által megtermelt árumennyiség 2,1 százalékkal csökkent idén, de ezt bőven kompenzálta az árak 6,3 százalékos emelkedése – derül ki a statisztikai hivatal gyorstájékoztatójából. Az agrárjövedelmek 10-15 százalékkal is javulni tudtak.

A mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke 4,1 százalékkal nőtt 2020-ban. A termelési volumen 2,1 százalékos csökkenését ugyanis ellensúlyozta az árak 6,3 százalékos emelkedése. A növénytermesztés által megtermelt árumennyiség 2,9 százalékkal, az állattenyésztésé 1,6 százalékkal csökkent. Ezen belül a burgonya és az állati termékek termelése bővült, a többi mezőgazdasági termékcsoport termelése zsugorodott vagy nem változott. Mezőgazdasági szolgáltatásokra 3 százalékkal nagyobb igény mutatkozott, mint tavaly – összegez a KSH.

 

agrartermeles valtozasa

Az agrártermelés mennyiségi és árváltozása (Forrás: KSH)

 

Növénytermesztés

A gabonafélék mennyisége összességében 1,1 százalékkal kisebb idén. A búza 7 százalékos csökkenését csak az árpa (3,6%) és a kukorica (3,2%) termelésének növekedése ellensúlyozta. A tavasz aszályos időjárása a repce fejlődését viselte meg a leginkább, termésmennyisége 14 százalékkal visszaesett, a napraforgóé nőtt, a fehérjenövényeké szintén csökkent, így az ipari növények mennyisége összességében 3,7 százalékkal zsugorodott. A takarmánynövények és az egyéb növényi termékek mennyisége nem változott, a kertészeti termékeké 0,6 százalékkal kisebb lett. A gyümölcsfélék mennyisége a tavaszi fagyok okozta jelentős virág- és rügykár miatt 18 százalékkal csökkent, a fontosabb gyümölcsfajok mindegyikét érintette a veszteség. A szőlő mennyisége is visszaesett 8 százalékkal, ennek ellenére a szakemberek kiváló évjárattal számolnak.

 

alma

Leginkább a gyümölcsök ára nőtt (Forrás: Horizontmédia)

 

Állattenyésztés

Az élő állatok termelése 2,9 százalékkal csökkent, elsősorban a baromfi- és a sertésállomány fogyása miatt. A szarvasmarha, a juh, a kecske, a ló és az egyéb állatok mennyisége nem változott. Az állati termékek termelése 1,3 százalékkal nőtt, köszönhetően a több a tehéntejnek.

 

Árak, ráfordítások

A ráfordítási szint mennyiségét tekintve 0,7 százalékkal, árát tekintve 0,2 százalékkal nőtt. Leginkább az állatgyógyászat, a műtrágya-felhasználás és a mezőgazdasági szolgáltatások volumenében következett be bővülés. A többi ráfordítás kevésbé emelkedett, egyedül az állati takarmányok felhasználása csökkent. (A mostani ártrendet látva, ez csak fokozódni fog – a szerk.) A mezőgazdaság munkaerő-felhasználása 5,9 százalékkal csökkent, a vállalkozói jövedelem 14,9 százalékkal növekedett. A munkaerőegységre jutó reáljövedelem 10 százalékkal haladta meg az előző évit.