Szenteltvíz a hatóanyag helyett? A növényvédelem nem az ördög műve!

A fogyasztó retteg: megmérgezi ételét a mezőgazdaság, és közben kiirtja a természetet is. A félelem hasznos, mert segít elkerülni a legnagyobb bajt, az viszont nem szerencsés, ha a szakpolitikát társadalmi pánik vezérli.

Az integrált növényvédelem, a változatos vetésszerkezet, a növényvédő szerek forgalmi kategorizálása olyan viszonylag új fogalmak Nyugat-Európában, amelyeket a magyar agráriumban már a rendszerváltás előtt is ismertünk. Nem csoda, ha a zöldítési előírásokat itthon minden termelő a 2015. évi bevezetésükkor azonnal be tudta tartani. Az EU legújabb klímacéljai kapcsán mégis megremeg a magyar ember gyomra. Nem elegendőek a hatóanyag-kivonások, még a növényvédőszer-használatot is felezni kell? Higgyük el, hogy a mezőgazdaság mérgezi meg a Földet? Mennyire veszélyes valójában egy növényvédő szer, és mennyire tesszük mi magunk azzá?

 

Úgyis kimutatjuk!

Régen dúlt háború Európában, a fogyasztók többsége ma az elhízással küszködik, nem az éhséggel. A koronavírus kapcsán azonban – amikor az élelmiszer ára az egekbe szökött – ismét eszükbe jutott, hogy a mezőgazdaság termeli meg a mindennapi betevőjüket. A felismerés azonban legfeljebb arra elég, hogy a hajmeresztő ötletek a szokottnál kicsit gyorsabban szelídüljenek megvalósítható célokká.

„Egyelőre nem tudni, mihez képest kellene a vegyszerhasználatot 2030-ra 50 százalékkal csökkenteni. Egyáltalán a kijutatott hatóanyag-mennyiséget vagy a kezelések számát, esetleg az eladott mennyiséget kell-e felezni? Egy dátumhoz képest, egy országra nézve vagy Európa egészének kell-e redukálnia ezt a számot? Az olasz, holland vagy német hatóanyag-felhasználáshoz mérten nálunk már most is fele mennyiség kerül felhasználásra. Méltánytalan lenne, ha ezt kellene tovább csökkentenünk. Továbbá hatástanulmányok sem készültek a politikai javaslathoz” – jegyzi meg Szalkai Gábor, a Magyar Növényvédelmi Szövetség ügyvezetője.

 


A vegyi anyag nem játék, tudni kell bánni vele

 

Tény, hogy a talajainkban jelen vannak a vegyszerek. A holland Wageningen Egyetem 2019-ban megjelent tanulmánya szerint az Európai Unió 11 tagállamából 2015-ben vett mintákban a talajok 80 százaléka legalább egy növényvédő hatóanyagot vagy annak bomlástermékeit tartalmazta. Az 50 évvel ezelőtt alkalmazott DDT is kimutatható volt bennük. Ám egy dolog a kimutathatóság, és más dolog a tényleges veszély és a kockázat kezelése. „Ma már olyan analitikai módszerek vannak, hogy a sarki rókában is megtaláljuk a DDT-t. Míg korábban egy rendszer egymillió egységében mutattuk ki egyetlen komponens jelenlétét (ppm), ma már egybilliárdnyi részében is megtaláljuk, amit keresünk (ppb). A növényvédőszer-gyártók a hamisított peszticidek leleplezésére maguk is alkalmazzák a legkorszerűbb analitikai módszereket. A készítmények nyomjelző anyagokat is tartalmaznak, melyet csak az eredeti gyártók ismernek, így az azonosítási módszerekkel felismerhetők az egyre kifinomultabb hamisítványok is” – magyaráz Dr. Somlyay István toxikológus, az FMC-Agro Hungary Kft. regisztrációs vezetője. Tele van a világ káros kémiai és fizikai anyagokkal, a tényleges veszélyt azonban az határozza meg, hogy menynyi idő alatt milyen koncentrációban tesszük ki magunkat a káros hatásnak. A felhasználó felelőssége kiemelten nagy a vegyi anyagok esetében. A hipó vagy a sósav kifejezetten veszélyes anyagok – főként, ha a háziasszony ezek kombinációjával akar takarítani –, mégsem tiltottuk be egyiket sem. A felhasználó tudására van bízva, hogy képes-e „túlélni” a hipóval való találkozást. A gyártó felelőssége az, hogy a veszélyekre korrekt módon figyelmeztesse a felhasználót, a hatóság dolga pedig az, hogy az engedélyezést követően ellenőrizze az előírások betartását. „Magyarországról nézve gyakran az a benyomásunk, hogy Európa nyugati fele egyszerűen nem elég tájékozott a növényvédőszer-használat terén. Uniós szinten csak 2009 óta kötelező a növényvédő szereket a felhasználó tudásához igazítva kereskedelmi kategóriákba sorolni. Speciális végzettséget követelő forgalmi kategória nincs is, csak amatőr és profi megkülönböztetés, a tagállamra bízva, hogy az már profi-e, aki kereskedelmi mennyiséget termel. Nálunk évtizedek óta létezik a három forgalmi kategória, melyből a legszigorúbb speciális egyetemi szintű növényvédelmi képzettséget követel meg az adott készítmény vásárlásához és felhasználásához” – sorolja Szalkai Gábor.

„Az is elmond valamit a felhasználók képzettségéről, hogy Nyugaton inkább a márkanevet nézik a növényvédő szeren, a magyar szakma viszont a hatóanyag-tartalmat. Itt akkor lehet eladni valamit, ha megfelelő mennyiség van benne abból, amit keresnek, viszont elég olcsó a vivőközege ahhoz, hogy megfizethető legyen. Ez utóbbi lényegében eldönti a piaci szegmensre kerülő formulációt” – teszi hozzá Dr. Somlyay István.

 

Mi az a formuláció?

A növényvédő szerek „lelke” a hatóanyag, de ahhoz, hogy ez kijuttatható legyen és hasznosuljon is, még egy sor segéd- és adalékanyaggal el kell látni, azaz formázni kell. A formázás végén nedvesíthető porok, emulziót vagy valódi oldatot képező anyagok, granulátumok, gázosodó vagy mikrokapszulázott készítmények születnek. Ma már vannak a legfizetőképesebb piacokra tervezett „tablettás” formák is. A készítményeknek természetesen kémiailag stabilnak és jól tárolhatónak kell lenniük, ezért a vivőanyag megakadályozza a hatóanyag bomlását, kicsapódását vagy fagyását. A permetezés során jellemzően fékezni kell a permetlé készítésekor tapasztalható habzást, a növény felületére érve pedig felületi feszültségcsökkentő adalék segítheti a szer terülését a levélen. Nagyjából 50-féle vegyi anyaggal dolgoznak a gyártók a formulációk kialakításakor, ezek egy része márkázott vegyület, és valamennyien a toxikológiailag semleges kategóriába tartoznak. Legtöbbjükkel minden nap többször is találkozunk a háztartásban pl. mosáskor, mosogatáskor – tudjuk meg a toxikológustól.

Természtesen nemcsak az analitikai módszerek fejlődnek, de a tudásunk is arról, hogy egyes anyagok mennyire halmozódhatnak fel a környezetben, és milyen kölcsönhatásba léphetnek más vegyületekkel. A kereszthatások feltérképezése a legnehezebb feladat. Sokáig nem tudtuk például, hogy egyes rovarölő hatóanyagok a legáltalánosabban alkalmazott gombaölő hatóanyagcsoporttal kombinációban kijuttatva veszélyes koktélt eredményeznek a méhekre nézve. Nem tudtuk azt sem, hogy az egyik viszonylag olcsó vivőanyag, a faggyúamin hatással lehet a hormonális rendszerre. 2017-ben például ezért kellett kivonni a forgalomból a Magyarországon alkalmazott glifozátkészítmények csaknem felét. Eközben magáról a glifozátról még mindig nem bizonyított, hogy rákkeltő.

 

Kinek mi a felelőssége?

Fontos, hogy ezeket az ismereteket a gyártásban és a felhasználásban érvényesítsük, szükség van tehát a független kutatásra és a civil kontrollra – ahogy a vegyi anyagokra is. Az agráriumban mindenki megtapasztalta, milyen az, amikor nincs hatékony csávázószer a repce kártevői ellen, és a hektáronként kiadott pár grammnyi csávázóanyag helyett több száz milliliternyi hatóanyagot kell több ismétlésben a levegőbe szórni. Ez nem környezetkímélő és nem hatékony megoldás. A gombaölő szerek körének várható jelentős szűkítése élelmiszer-biztonsági kockázatot okozhat a terményben felhalmozódó gombatoxinok miatt. Egyszóval higgadt tudományos mérlegelésre lenne szükség, semmiképpen sem pánikkeltésre. A környezet egy borzasztóan összetett rendszer. Lehetetlen egyegy kiragadott indikátor alapján minősíteni az állapotát, és kinevezni egy főbűnöst. 1985-ben még jóval színesebb volt Magyarország madárvilága, mint most, de ennek az urbanizáció sokkal inkább oka, mint a mezőgazdaság. A méhekre is gyakran hivatkoznak. Az uniós csatlakozáskor 940 ezer méhcsaláddal dolgoztunk, most viszont több mint 1,2 millió családot tartunk nyilván az országban. Ennek oka pedig a támogatási rendszer (részint a fiatal gazdák induló támogatása, részint a biodízelipar erősen támogatott szárnyalása, részint közvetlenül a méhészeket szolgáló dotációk). Igen, a talajból ki tudjuk mutatni a vegyi anyagot, ahogy százezer fényévekre is ellátunk már az űrben. Ilyen a technikai fejlődés, miközben magunk is folyamatosan alakulunk, alkalmazkodunk ehhez a „mérgezett” közeghez is, amelyben élünk. Erős evolúciós nyomás van rajtunk például a mobiltelefonok sugárzásának vagy a mindennapi mosogatószeradagnak az elviselésére, vagy akár a „szívbarát” margarin megemésztésére. A változások folyamatosan zajlanak, passzívan és aktívan.

 


Életveszélyes gyom a csattanó maszlag. Vajon tarlókezelésre megmaradhat a glifozát?

 

Amit most az unió új klímacéljai elvárnak a „termőföldtől az asztalig” stratégia keretében, az nagyjából ezeket az aktív válaszokat jelenti:

– A gyártók felelőssége a folyamatos innováció, a környezetet kímélő gyártási technológiák fejlesztése, a göngyölegek visszagyűjtése, illetve újrahasznosítása. Itt megjegyezzük, hogy a biogazdaságokban alkalmazott készítmények döntő többségét ugyanazok a gyártók fejlesztik, amelyek a konvencionális gazdaságok készítményeit is. A göngyölegek visszagyűjtése nálunk a CSEBER Nonprofit Kft. révén mintegy 70 százalékos arányú (az EU-s cél 75%), ám az újrahasznosítás terén még sok a tennivaló. A gyártóknak mind a készítmény kifejlesztésekor, mind a csomagolásakor minimalizálniuk kell a felhasználás során elkövethető hibákat.

– A termelő (felhasználó) felelőssége az, hogy elsősorban a talajművelés, a vetésváltás és az optimális növénytáplálás terén tegyen meg mindent az állományért. Ha védekezik, akkor az előrejelzés alapú, okszerű és szakszerű legyen. Felelőssége, hogy ne használjon hamisítványokat, és betartsa a gyártói utasításokat. A megengedett dózisok, kultúrák és alkalmazási módszerek okkal lettek kidolgozva, ez egy veszélyes üzem!

A gyártók számára a legnagyobb kockázatot az jelenti, hogy mi történik a végfelhasználás során. Nincs hatásuk arra, ha a gazdálkodó a határon túlról vásárol valamit, ha a kukoricában is alkalmazható hatóanyagot átviszi a gyümölcsösre, csak mert az egy olcsóbb formuláció, ha nem a megengedett kettőször, hanem háromszor permetez, ha a menetszámcsökkentés érdekében összekever nem kombinálható készítményeket, vagy ha az értékesítés előtti napokban (dacolva az élelmezés-egészségügyi várakozási idővel) még kezelést végez. A hatóanyag-kivonások részben elkerülhetők lennének a címkén található előírások betartásával. Védjük meg közösen a megmaradt növényvédőszer-palettát, mert a szenteltvíz valóban nem lesz elég a növényvédelemre!

 

SZERZŐ: GÖNCZI KRISZTINA

 

agrár csökkentés felelősség felhasználó gyártó használat hatóanyag kivonás környezet mérgező mezőgazdaság növényvédelem növényvédő szer termelő veszély