fbpx

Jelentősen növelte termelését a Nitrogénművek

Írta: Szerkesztőség - 2020 szeptember 28.

A koronavírus-járvány hatásait pozitívumként élhette meg a Nitrogénművek Zrt: a termelése 35 százalékkal nőtt az első félévben. A részletekről a cég irányításában aktívan részt vevő Bige Zoltán és Bige Dávid nyilatkozott a napi.hu-nak.

A járvány velejáró volt, hogy hatalmasat esett a kőolaj és a földgáz ára, márpedig a nitrogénműtrágya ebből készül. (Az inputárak alakulásáról itt írtunk legutóbb.) A Nitrogénművek Zrt. első félévi adatai alapján a termelés 35 százalékkal nőtt, az adózás előtti eredmény (EBITDA) pedig 15,5 milliárd forintot ért el. „Alapvetően jók az első félévi számok, beértek a fejlesztések, és stabilizálódott a termelés is. Közel félmilliárd eurós beruházást fejeztünk be Pétfürdőn, amely immár stabilan működik, tehát beállt a kiszámítható termelés” – nyilatkozta a portálnak Bige Zoltán.

 

A nitrogén-hatóanyag nem hagyható ki a mezőgazdasági termelésből. Nélküle csak a föld jelenlegi népességének a fele lenne eltartható – fűzte hozzá Bige Dávid. Az interjúból kiderül, hogy 2016-ban azért került nehéz helyzetbe az európai műtrágyagyártás, mert Kínában is nagy termelőkapacitások létesültek, így túlkínálat jött létre a piacon. A helyzet azóta megváltozott, mert a régi gyárakat – elsősorban környezetvédelmi megfontolásból – leállították az ázsiai országban, a műtrágya belföldi felhasználása tovább nőtt, így helyreállt az egyensúly a kereslet és a kínálat között. Eközben az európai gyártók elsősorban hatékonyságjavító beruházásokat hajtottak végre, a kapacitások nem növekedtek jelentősen.

 

A testvérek az európai konkurenciával kapcsolatban elmondták, hogy az olcsó ukrán műtrágya kora leáldozott, mivel alapanyaga, az orosz földgáz szállítása megszűnt. Ezzel egy időben a magyar gazdák felismerték, hogy jobban járnak, ha jó minőségű hazai vagy nyugat-európai műtrágyát vásárolnak. A Nitrogénművek egyébként nagy potenciált lát az ukrán agráriumban. „Egyelőre ismerkedünk az ukrán piaccal, ahol várhatóan a hagyományos orosz ammónium-nitrát-műtrágya iránti kereslet csökkenni fog a pétisó javára. Viszont nemcsak mi, hanem a nyugat-európai gyártók is tervezik a megjelenést, vagyis erős piaci verseny lesz ott is hamarosan” – nyilatkozta Bige Dávid. A gyár jelenleg 14 országba szállít pétisót.

 


Bige Zoltán és Bige Dávid (fotó: Nitrogénművek)

 

Európában közel 12 millió tonna ammónium-nitrátot gyártanak, a péti üzem az uniós termelés több mint 10 százalékát teszi ki (1,4 millió tonna), ebből fele-fele arányban részesül a hazai piac és az export. A Nitrogénművek évente 600 millió köbméter földgázt használ fel. A gyár a közelmúltban bővítette gázbeszerzési forrásait (20-30 partnercéggel kereskednek), és fontolóra vették a romániai és a horvát LNG-gázkínálatot is. Így idén a járványhelyzettől függetlenül is kedvezőbb áron jutottak hozzá a műtrágya alapanyagához, a földgázhoz.