Aki gyümölcsfát ültet, az bízik a jövőben – tartja a régi mondás. Az elmúlt 30 év mégsem erről tanúskodik. Az eltelt évtizedeket a termőterületek erőteljes csökkenése és stagnálása jellemezte. A rendkívüli környezeti adottságokkal rendelkező ágazat folyamatosan veszít súlyából, és egyre nehezebben tartja magát megmaradt piacain.
Sokszor és sokféle elemzés, tanulmány, analízis született már a magyar gyümölcstermesztésről, a vészharangot is többször megkongatták. A tőke, szaktudás és munkaigényes ültetvények jövedelemtermelő képessége mégis adott volna, ha modernizációra, összefogásra és gyümölcsfajonként egységes árualap termelésére alapozna. Jelenleg évente mintegy 800-900 000 tonna gyümölcsöt termelünk, 100-140 milliárd Ft értékben. A termőterület nagysága kb. 90 000 hektár – de a fő gondok a számok mögött húzódnak.
A KSH adatai alapján 1990-ben 100 000 hektár gyümölcstermő ültetvényt tartottak nyilván az országban. EU-csatlakozásunkkal a 2000-es évek végére a területek 80 000 hektárra zsugorodtak. Az egyik fő kultúránk, az alma, önmagában 26 000 hektárra csökkent a korábbi 41 000 hektárról, bár még így is a gyümölcstermés 2/3át adja. A csökkenés okai összetettek, a legfontosabbak közé a hagyományos piacok elvesztése, az ültetvények és a szakma elöregedése, valamint az egységes minőségi és mennyiségi árulap hiánya tartozik. Összességében a termelés színvonaláról sem állíthatjuk, hogy megfelelne a kor elvárásainak. Az ültetvények 70-75%-a öntözetlen, a fagyvédelemmel és jégvédelemmel ellátott területek száma elenyésző, jellemzően néhány száz és ezer hektár közé tehető. A gyümölcsösök 35%-a tekinthető megfelelő színvonalú, árutermelő vállalkozásnak.
Az összterület további 35%-a sajnos versenyképtelen, a támogatások nélkül ezek az ültetvények már rég megszűntek volna. Ami reményre adhat okot, a fennmaradó 30% ezek közé tartoznak a nem kielégítő színvonalú, de a fejlődés alapjaival rendelkező és még versenyképessé tehető területek tartozik. A legnagyobb tartalékok a professzionális tápanyag-gazdálkodásban és az integrált növényvédelemben rejlenek, bár az ökológiai gazdálkodás a gyümölcstermesztésnek is tartogathat meglepetéseket.
A következő legnagyobb probléma a termésmennyiség nagy kilengése. A szélsőséges évjárati különbségek miatt az évi mennyiségek 400 000 és 1 000 000tonna között változnak, ezért évről évre nehézségekbe ütközik a piacok megtartása, nem beszélve a piacépítésről. Mivel kevés a korszerű, intenzíven művelt, nagy termésbiztonságú ültetvény, sajnos az ágazat egyre inkább az ipari alapanyag (pl. léalma) termesztés felé tolódik. Sajnálatos tény, mert a minőségi gyümölcsnek hatalmas piaca van, de a minőségi árualap hiányában beszűkülnek az exportlehetőségeink. Az ördögi kör megtöréséhez sok mindenre szükség volna. A helyzet persze némileg árnyalt, ha az adott gyümölcsfajokat nézzük, de összességében a kép negatív.
A kajszibarack, őszibarack, alma termőterületében jelentős visszaesés következett be. A körte, a szilva és a meggy évek óta stagnál, amit az utóbbi évek újratelepítései sem tudtak ellensúlyozni. A korábban nagy volumenben termelt és keresett magyar málna, szeder és fekete ribiszke gyakorlatilag a megszűnés határára jutott, szinte teljesen eltűnt a hazai kínálatból. Területi növekedésről az extenzíven termelhető dió, bodza, cseresznye esetében tudunk beszámolni. Az utóbbiak népszerűsége fajlagosan kisebb tőke- és munkaerőigényüknek köszönhető. Bár ez az állítás sem biztos, hogy sokáig tartható, a klímaváltozással kapcsolatos fokozódó gondok és a hatóanyag-kivonások újrarajzolhatják a gyümölcstermesztés szerkezetét. Ez kedvezhetne a héjasoknak, és az európai mogyorónak jó esélyei lehetnének.
Az ökológiai adottságok pedig kiválók. A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) mindent megtesz annak érdekében, hogy sikerüljön megfordítani a kedvezőtlen trendeket. Szakmai hátteret biztosít a szakpolitikai döntések előkészítéséhez, országos érdekegyeztető munkát lát el, és segíti a termelői értékesítő szervezetek működését (TÉSZ). A TÉSZ-program sikeresnek tekinthető. 2019-ben 68 TÉSZ 33 000 hektárt integrált, ami a magyar forgalom 22%-a, igaz, ebbe a számba a zöldségeket is beleszámolták. Annyi biztos, hogy a szervezett termeltetést, termelői integrációt és értékesítést érdemes volna szélesebb alapokra helyezni.
Ezzel megfelelő méretű és minőségű árulapok jönnének létre, ami magával vonhatná a könnyebb piacra jutást és a feldolgozottsági szint növelését. Az ökonómiai problémákat az ágazati konszenzuson alapuló termeltetői szerződések és egy objektív árprognózisrendszer tovább enyhíthetné. A visszatérő piaci zavarokat jelzi viszont, hogy az elmúlt évek jónak mondható szakpolitikai döntéseinek és az ültetvénytelepítési, öntözésfejlesztési pályázatainak ellenére sem növekedett az ültetvénytelepítési kedv. A forrásokat a határidők meghosszabbításával sem sikerült lehívni.
Az elavult termelési színvonalú vállalkozások, gazdaságok magasabb önköltsége továbbrontja a jövedelmezőséget
A FruitVeB előrejelzése szerint a jelenlegi gazdasági környezetben nem lesz képes érdemi növekedésre az ágazat. A támogatások jelentős csökkenésével vagy megszűnésével a területek további 10-20%-os, a termésmennyiség 5-10%-os visszaesést szenvedne el. A helyzet visszafordítására csak komoly tőkeinjekció révén lennének képesek a vállalkozások. Az optimális üzemméretet feltételezve elsősorban a fajtainnovációra és a gépesítésre kellene helyezni a hangsúlyt.
A hazai ültetvények jelentős része elöregedett, újabb, korszerűbb és kevesebb számú fajta termesztésbe vonására lenne szükség. A gépesítés és automatizálás az élőmunka hatékonyságának jelentős növelését tenné lehetővé. Az innovatív eszközök a termesztést (síkfalmetszőgépek, szedőállványok, rázógépek) és a betakarítást követő munkákat (osztályozó- és csomagológépek) könnyítik meg és teszik gyorsabbá.
A postharvesting folyamatok csúcsát a modern hűtési és kezelési technológiák jelentik. A gyümölcs állagának és értékének megőrzése elkerülhetővé teszi az érési, szedési csúcsok idején jelentkező kényszerértékesítést, persze a normál értékesítés is tervezhetőbbé, elnyújthatóbbá válik. Mindez a korszerű hűtőházak kontrollált atmoszférájával volna lehetséges, amikből sajnos túl kevés van. Az ellenőrzött légtérben az oxigén-, a szén-dioxid- és a nitrogénszintet szabályozzák, akár raklaponkénti friss árutárolási rendszerekben.
Ezáltal csökkenteni lehetne a feldolgozó- és szeszipari felhasználást, és növelni lehetne a magasabb árat jelentő friss piaci értékesítést, becsatlakozva akár a helyi termékek piacába, rövid ellátási láncokba. A FruitVeB ágazati marketingkampányai általában sikeresek, a magyar termékek fogyasztásösztönző és növelő programjai (pl. Naponta 3×3) és kiemelt termékkör promóciói (pl. dinnye) átmenetileg segítséget nyújtottak.
A pályázatok sem hozták meg az ültetvénytelepítési kedvet
A tőke- és munkaerőhiány kiemelten sújtja a magyar gyümölcstermesztést. Az optimális dolgozói létszám harmada, negyede hiányzik a szektorból. A 4-5 éve krónikussá vált szakemberhiány már konkrét betakarítási veszteségeket okoz. A betakarítatlan termés újabb kieső árbevétel formájában jelentkezik, ezzel is csökkentve a fejlesztéshez (pl. automatizálás) szükséges forrásokat. Az öregedő társadalom, a gazdasági migráció és a középfokú szakoktatás elsorvadása együttesen azt okozta, hogy a fitotechnikai és állománykezelési munkák megfelelő biológiai határidőben történő elvégzése is egyre komolyabb nehézségekbe ütközik a gyümölcsösökben.
Az elavult termelési színvonalú vállalkozások, gazdaságok magasabb önköltsége tovább rontja a jövedelmezőséget. Pedig a termelést továbbra is ebben a gazdasági környezetben kell megoldani. Természetesen akadnak magyar és külföldi tulajdonú kivételek szép számmal, úgyhogy korai még temetni a hazai gyümölcstermesztést. Jó volna viszont átgondolni az összefogás és a vertikális integráció lehetőségeit.
SZERZŐ: SÖJTÖRI ANDOR
