fbpx

A beporzó rovarok túlélési esélyei a 21. század harmadik évtizedében

Írta: Sándor Ildikó - 2020 március 23.

 

Lépnél? Tegyünk együtt a beporzókért!

 

Az utóbbi időben a nemzetközi és magyar sajtó is rendre tömeges méhpusztulásokról számol be.

 

A méhek vagy, tágabb értelemben, a beporzó rovarok egyedszáma az elmúlt évtizedekben ijesztő mértékben csökkent, például Magyarországon az elmúlt néhány évben a becslések szerint megduplázódott a méhveszteségek aránya.

A tét óriási, hiszen a méhek és egyéb beporzó rovarok munkája nélkül a haszonnövényeink 75 százalékának csökkenne a terméshozama, s a világ rendkívül mély élelmezési válságba kerülne. A méhek és a többi beporzó rovar túlélésének hatékony támogatása közös, globális feladat.

Mivel az Európai Unió tagországai közül Magyarországon a legmagasabb az egy négyzetkilométerre jutó méhcsaládok száma, az Ökológiai Művelődés Alapítvány egy négy állomásból álló kampányt indított el, amelynek célja a szakma és a közvélemény figyelmének ráirányítása erre a problémára.

A kampány egyik eleme a beporzókról szervezett konferencia, ami egyben az Ökológiai Művelődés Alapítvány, az Outdoor Mission Kft. és Szigetmonostor Község Önkormányzata által immár hatodik alkalommal megszervezett, az általános iskolás diákok környezetvédelmi érzékenyítését szolgáló, kétnapos ÖKO-Sziget programsorozat megnyitó rendezvénye is, hiszen az idei ÖKO-Szigetnek is a beporzó rovarok helyzete lesz a fókusztémája.

A konferencia szakértői áttekintést adnak a beporzó rovarok pusztulásának globális hatásairól, a kialakult helyzet okairól, a hazai háziméh-populáció zsugorodásáról, mint a teljes beporzórovar-állomány állapotát tükröző folyamatról, illetve a megoldási lehetőségek közül a permakultúrás gazdálkodásról.

 

LÉPNÉL? Tegyünk együtt a beporzókért – Konferencia

 

2020. március 10. 13:30–18:45 óra

Helyszín: MagNet Közösségi Ház, Juhar terem/1062 Bp, Andrássy út 98.

 

Tervezett témák

 

  1. Az élet beporzókkal vagy nélkülük – a beporzó rovarok szerepe és eltűnésük lehetséges következményei az emberek életében – dr. Kovács-Hostyánszki Anikó, Ökológiai Kutatóközpont;
  2. A klímaváltozás hatása a beporzók életkörülményeire – Zsebeházi Gabriella, Országos Meteorológiai Szolgálat;
  3. A növénytársítások és a növényvédelmi kezelések hatása a beporzókra – Sipos József (Sipos gazda) növényorvos, egyetemi tanár;
  4. A beporzók magyarországi helyzetének bemutatása a háziméh-populáció példáján keresztül – Bross Péter elnök, Országos Magyar Méhészeti Egyesület;
  5. A létezés szabadsága – a permakultúra, mint egy beporzóbarát alternatíva – Márkuly István, Permaculture Resources Ireland;
  6. A beporzók szerepe az élelmiszer termelésben. Megoldási lehetőségek, beporzóbarát megoldások. Beporzóbarát kertek, beporzóbarát mezőgazdálkodás – kerekasztal-beszélgetés.

Részvételi feltételek

 

  • Teljes ár (vállalat vagy magánszemély): 9 500 Ft, civil ár: 3 500 Ft
  • Méhészek részére a belépő ingyenes, azonban 1 kg mézzel hozzájárulhatnak az ÖKO-Sziget rendezvényen résztvevő diákok étkeztetéséhez. Pedagógusok számára a részvétel ingyenes.
  • Jelentkezés: [email protected]
  • A konferencián való részvétel díját a konferenciát megelőzően a következő számlaszámra kérjük utalni: Ökológiai Művelődés Alapítvány, MagNet Bank, 16200223-10044609