Növényvédelemről és precíziós gazdálkodásról egy helyen

Több mint három évtizedes hagyomány

2020. január 27. és 31-e között került megrendezésre a KITE Zrt. növényvédelmi képzése a jól megszokott helyszínen, Hévízen. Az idén 34 éves rendezvény mellett ismét megszervezték a precíziós gazdálkodási konferenciát, immáron negyedik alkalommal.

Az idei eseményen több mint 150 szakember vett részt, akik 50 témában közel 60 előadó tolmácsolásában ismerhették meg az aktuális információkat. A KITE Zrt. a Debreceni Egyetem Kancellária Továbbképzési Központjával és a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamarával együttműködve szervezte idén is a hagyományos továbbképzését a partnergazdaságok növényvédelmi szakmérnökei részére. A képzés akkreditált, a mérnök-továbbképzés rendszerébe illeszkedik, és elvégzéséről a résztvevők továbbképzési tanúsítványt kapnak. A felsőfokú növényvédelmi szakemberek a tanúsítványt az engedélyük ötévente esedékes meghosszabbításához is felhasználhatják, melyet valamennyi megyei Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság elfogad. A növényvédelmi továbbképzés tematikája a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara által előírtak szerint kerül összeállításra.

Az idei rendezvénynek azonban van egy újdonsága. A Nemzeti Agrárkamara 2020-tól elfogadja szaktanácsadói képzésként a KITE Zrt. növényvédelmi és precíziós továbbképzését, ami azt jelenti, hogy a kamarai névsorban szereplő szakemberek az év során szükséges kreditpontjaikat itt is gyűjthetik. Ezen a tanfolyamon naponta 2 pont jár a résztvevőnek, vagyis ha mind az öt napon jelen van, akkor 10 pontot gyűjthet.

A növényvédelmi képzéssel párhuzamosan negyedik alkalommal szervezték meg a precíziós gazdálkodási konferenciát a mezőgazdasági szakemberek számára, ahol a KITE szakemberei és külső szakértők mondták el tapasztalataikat.

Hadászi László, a KITE Zrt. innovációs főigazgatója a megnyitójában hangsúlyozta, hogy a hét folyamán színvonalas és tartalmas oktatást szeretnének adni a gazdáknak, hiszen az új technológia rendelkezésükre áll, forradalmi változások tapasztalhatók cégük mindennapjaiban, de valódi tartalmat szolgáltató képzés nélkül ebben nem haladhatnak előre. Az oktatás képezi az alapját annak a rendszerszemléletű gondolkodásmódnak, melyből a KITE Zrt. Precíziós Gazdálkodási Rendszere felépül. Ennek okán a hét folyamán lehetőséget biztosítanak a konzultációra a szakemberekkel, valamint most először kerekasztal-beszélgetést is tartanak. A képzés színvonalát az előadók és az előadások tartalma fémjelzi.

A résztvevők a különböző növényvédőszer-gyártók, szakmaközi szervezetek, egyetemek munkatársai és a KITE Zrt. szakembereinek tolmácsolásában juthattak hozzá a legújabb ismeretekhez.


A képzés akkreditált, a mérnök-továbbképzés rendszerébe illeszkedik

A megnyitó utáni első előadásban dr. Viski József, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára tájékoztatta a közönséget a Vidékfejlesztési Program aktualitásairól, illetve a pályázati rendszerrel kapcsolatos jövőbeni terveikről.

Immáron hagyomány, hogy az első nap folyamán a NÉBIH igazgatója, Jordán László tart előadást arról, hogy mik az aktualitások a növényvédőszer-engedélyezés témakörében. Idén kitért a permetezőgépek műszaki felülvizsgálatával, a növényorvosi felelősséggel és a drónok helyzetével kapcsolatos információkra is. Előadásának második felében a zárlati károsítók magyarországi helyzetét ismertette.

Az idei rendezvény egyik legjobban várt előadása Papp Gergelyé, a NAK szakmai főigazgatójáé volt, aki a mezőgazdasági támogatások és jogszabályok 2020 után várható alakulását fejtette ki a résztvevőkkel közösen.

A hagyományt erősíti az is, hogy a nyitónap utolsó előadását visszatérően Dr. Milics Gábor, a Magyarországi Precíziós Gazdálkodási Egyesület elnöke tartja. Idén a résztvevők kitekintést tehettek a precíziós gazdálkodás helyzetére a világban, miközben a szakértő előadásában szó esett a legújabb eszközökről, fejlesztésekről, melyek a modern mezőgazdaságot szolgálják.

KITE Zrt. növényvédelem precíziós gazdálkodás vidékfejlesztési program