Hazai mezőgazdasági termelésünk egyik legjelentősebb ágazata a szőlőtermesztés, amely történelmi szempontból is említésre méltó, nagy hagyománynak örvend. 2018-ban a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján több mint 71 ezer hektáron termesztettek szőlőt Magyarországon, összesen 533 ezer tonna termésmennyiséggel. A szőlőültetvények területe az évek alatt folyamatos csökkenést mutat, ellenben a termésmennyiségben inkább növekedő tendenciát lehet felfedezni.
A szőlőültetvények termésbiztonságára abiotikus (fagy, aszály, szárazság, jégeső) és biotikus (kártevők, kórokozók) tényezők egyaránt hatással vannak. A termőterület csökkenésének több oka is lehet, de talán az egyik jelentősebb, hogy a szőlő növényvédelme az évek során egyre nehezebb feladatnak bizonyul. A termesztésben megtalálható szőlőfajták ugyanis a növényt károsító betegségekkel szemben eltérő mértékben érzékenyek vagy ellenállóak, ezért a kultúra növényvédelme igen sok odafigyelést igényel.
A már régóta ismert és megszokott betegségek között, mint lisztharmat (Erysiphe necator), peronoszpóra (Plasmopara vitivola) mellett egyre újabb károsítók és az általuk terjesztett betegségek ütik fel a fejüket, melyek jelentős mértékben okozzák a szőlőtőkék pusztulását.
A korai tőkeelhalás egy olyan jelenség, melynek kialakulásáért nem egy betegség tehető felelőssé, ugyanis jelen ismereteink szerint a fás részeket károsító gombák közül az esca(Fomitiporia mediterranea, Phaeomoniella chlamidospora, Pheaoacremonium sp) és az eutípás elhalás (Eutypa lata), fomopsziszos és botrioszfériás betegség (Phomopsis viticola, és Botryosphaeria obtusa) egyaránt hasonló következménnyel okoz tüneteket szőlőültetvényekben. A magasművelések elterjedésével észlelhető mértékben nőtt meg a korai tőkepusztulások száma.
A hagyományos, kisebb biológiai igénybevételnek kitett ültetvények esetében alacsonyabb mértékű a pusztulás, mint a széles sorközönként telepített, terjedelmes tőkék esetében. A művelésmódon kívül a szőlőfajták is jelentősen befolyásolják a tőkepusztulások kialakulását, ugyanis a jelenség függ a terület kitettségétől, fagyzugos helyektől, nemes alanyfajtával való kapcsolatától, a fajták ellenálló képességétől, magasművelésre való alkalmasságától.
Magasművelésre legjobban a vörös- és fehérborszőlő-fajták alkalmasak, míg a csemege- és tömegborszőlők viselik a legkevésbé jól.
Esca: azesca nem új keletű betegség, a szőlőtermesztők hazánkban is régóta ismerik. Jelentőségét bizonyítja az is, hogy 1999-ben Olaszországban megrendezésre került az esca konferencia, ahol több mint 20 ország képviselői számoltak be tapasztalataikról a betegséget illetően.
A betegség történelmi háttere a görögökig nyúlik vissza, későbbi római feljegyzésekben és említést tesznek róla. A 19. század közepétől kezdtek el kutatási szinten foglalkozni a betegséggel Franciaországban, ezt követően Magyarországon is.
Már e vizsgálatok eredményeiből is látható volt, hogy a betegség nem egy tényezőnek tudható be, hanem sokkal inkább komplex együttessel állunk szemben, ill. több esetben is felfedezték, hogy a fajták érzékenységét tekintve is vannak eltérések, miszerint Dél-Tirolban például a Tramini és a Vernatsch nagyobb eséllyel fertőződött, de ugyanez igaz az Olaszrizling, Ezerfürtű és Cabernet sauvignon fajtákra.
Az escát okozó gombák tünete nagyon hasonló, kétféle lefolyási lehetőség van. Vagy nagyon gyorsan, akut jelleggel alakulnak ki a tünetek, míg előfordulhat lassú, krónikus betegséglefolyás is. A fertőzött tőke – mind a levélzet, mind a fürtök –, pár nap leforgása alatt szinte teljesen elhervad, ennek oka, hogy a vízszállításért felelős farész a fertőzés következtében teljesen összeomlik, ekkor beszélünk gutaütésről. Július-augusztus folyamán lehet először számítani a levelek, fürtkezdemények lehervadására.
1. táblázat. A hazai szőlőterület és termésmennyiség alakulása (forrás: KSH)
1. kép. Tigriscsíkos levelek (forrás: szijjferi.hu)
2. kép. Esca-levéltünet (forrás: agroforum.hu)
3. kép. Esca-tünet Cabernet franc szőlőn (forrás: agroforum.hu)
A fertőzött szőlőtőkék levélzetén kezdetben apró klorotikus foltok jelennek meg az érközökben, melyek az idő előrehaladtával, fehér fajták esetében az érközök által határolt fehér sávokká olvadnak össze, kialakul a jellegzetesnek, majd a teljes levéllemez elszárad. Ezek a kezdeti levéltünetek könnyen összetéveszthetők a magnéziumhiány okozta jellemzőkkel.
A betegség a fiatalabb részektől halad az idősebbek felé, és viszonylag hamar eljuthat a hajtások alapjáig, azonban nem terjed ki mindig az egész tőkére, gyakran csak egy adott hajtást vagy annak is egy részét érinti. A fürtök fertőzésének ideje alapján változó képet mutathatnak a bogyók. Abban az esetben, ha a fiatal bogyók betegednek meg, lassan összetöppednek, végül elsorvadnak, késői peronoszpórafertőzéshez hasonló módon.
A peronoszpóra okozta tünetektől úgy különíthető el, hogy esca esetében a barnult héj alatt a gyümölcshús egészséges, míg peronoszpóránál barnult. Ha már fejlettebb korban éri a bogyókat a fertőzés, akkor a lisztharmathoz hasonló felrepedt, úgynevezett sérves bogyók alakulnak ki. Az elszáradó fürt kocsánya azonban hosszú ideig zöld marad még.
Az összes tünetet összevetve, egy közös pontja van a jellemzőknek, az, hogy a beteg szőlőtőkék farésze teljesen vagy csak részlegesen, de elpusztul, amire a törzs barnulása utal. A betegség jellegzetes vesszőtünete a sötét gyűrűvel határolt elkorhadt puha farész.
A betegség nem zonálisan terjed, a fertőzött növények általában az ültetvényben elszórtan lelhetők fel, ugyanis mechanikai sérüléseken keresztül, pl. metszési felület, a bélszövetbe jutva betegítenek a kórokozók. A károsítók a behatolás helyén okoznak korhadásos tüneteket. Az esca következtében a rosszul kezelt, tápanyaghiányos tőkék érzékenyebbé válnak a betegségekre és a fagyra.
A betegség az idő előrehaladtával egyre súlyosbodik, a növény fejlődése egyre jobban korlátozódik. A gombamicéliumok a szőlő szöveteibe nem hatolnak be, csak a farészt károsítják, ezzel gátolva a vízellátást.
Eutípás elhalás
Már az 1800-as évek végéről vannak magyar feljegyzések a betegség okozta tünetekről. Akkor már megállapították, hogy nem a hajtásokon okozott deformációk a jelentősek, hanem a kórokozó által az idősebb fás részeken eredményezett elváltozások.
80 fás szárú gazdanövénye ismert, melyek között megtalálható az alma, dió, mandula is, amiken szaprofita módon marad fenn. Hazai viszonylatban a legjelentősebb tápnövénye a szőlő. A 70-es évekre egyre nagyobb mértékű volt a terjedése, már 14 termőhelyen vált ismertté.
Tavasz folyamán a frissen hajtott levelek szőlőlevélatka kártételéhez hasonlóan deformálódnak, nyár folyamán megbarnulnak és lehullnak, így levél nélkül a virágzat nem fejlődik megfelelően, madárkásak lesznek a fürtök, csökken a termésmennyiség.
2. táblázat. Szőlőfajták tőkehiány-eltérései (forrás: www.gardening.ro)
4. kép. Jellemző szártünet (forrás: szijjferi.hu)
5. kép. Eutypa lata okozta rákos seb (forrás: agroforum.hu)
6. kép. Előrehaladt eutípás elhalás tünete (forrás: agro.bayer.co.hu)
Az idősebb, elhalt szárrészeken találhatók a gomba termőtesteinek szállítását szolgáló képletek körülbelül 2-3 mm vastagságban, ami alatt találhatók a gömb alakú szaporítóképletek. Innen fertőzik meg a növényi részeket fagymentes időszakban mechanikai sérüléseken, metszési felületen keresztül. Már viszonylag alacsony hőmérsékleten fertőzőképes a kórokozó, azonban a 22-25°C az optimális számára.
A szaporítóképletek akár 2 hónapig is megőrzik fertőzőképességüket, majd főleg az ősz folyamán szél segítségével terjednek, akár 50-100 km-re is képesek eljutni. A gombaképletek csírázását követően a hifák egyre mélyebbre hatolnak a szállítószövetekben, ennek eredményeképpen a szállítószövetek elhalnak és funkcióvesztetté válnak. A betegség évekig lappanghat a fertőzést követően, mielőtt a tünetek szemmel láthatóvá válnának.
A betegség számára optimális a legalább 330 mm csapadék, így a magyar viszonyok megfelelőek a számára. A sérült felületek mentén rákos sebek alakulnak ki, melyek egyre inkább befűződnek a fertőzött növényi részen, ezzel folyton nagyobb mértékben gátolva a szőlőtőke vízellátását. A vízhiány és a gomba által termelt eutypinokán kialakuló tápanyaghiány miatt a hajtások egyre gyengébben fejlődnek, levelek vagy a fürt is idő előtt lehullhat, amellett, hogy akár az egészségesen fejlődött rügyekből beteg virágkezdemények hajtanak ki, melyek vagy elhullnak, vagy minőségileg nem megfelelő fürtöt képeznek.
A fertőzött szőlőtőkék a több éve tartó gyengültség következtében idő előtt elpusztulnak, vagy nem hozzák az elvárható termésmennyiséget. Leginkább 10-25 éves koruk között érzékenyek a tőkék. A betegség kialakulását és lefolyását nagyban befolyásolják olyan külső tényezők, mint a hőmérséklet ingadozása, túlzott terhelés, nem optimális tápanyagellátás, sebzések kialakulása.
Ezek mind nagy stressz-szel járnak a növény számára, amik súlyosbítják a gomba kártételét. Öntözött, jó vízgazdálkodású területeken a betegség kialakulása lassúbb folyamat.
7. kép. Eutypin okozta madárkás fürt (forrás: agro.bayer.co.hu)
8. kép. Beteg tőketörzs (forrás: szijjferi.hu)
Botrioszféria
A Black Dead Arm néven is elhíresült betegséget okozó gombát sokáig escának hitték, mivel nagyon hasonlótüneteket okoznak szőlőn. Ez a kórokozó kimondottan az idősebb fás részeken károsít, ami a növény kondíciójának romlását, a termésmennyiség csökkenését, rövid időn belül pedig a fertőzött szőlőtőke pusztulását okozza.
A fiatal növényi részeken a tünetek tavasztól válnak láthatóvá, és maradnak végig a vegetáció során. Az escához hasonlóan vagy csak a tőkének egy része vagy a teljes egésze mutathat tüneteket. Vörösborszőlő esetében a levéllemezen kezdetben bordó foltok jelennek meg, fehér szőlő esetében először a vízveszteség látszik a leveleken, majd világos pontok alakulnak ki.
Minden szőlőfajta esetében idővel összeolvadnak a levéllemezen megjelenő elszíneződések, szinte az egész levéllemezt beborítják és nekrotizálódnak, az erezet sárgulhat, de maradhat zöld színezetű is. A botrioszféria tünetei kezdetben a növény alsó leveleitől kezdenek látszódni, és innen haladnak felfelé.
Terjedhetnek lassan, krónikus jelleggel és viszonylag gyorsan, akut jelleggel egyaránt. Végül a fertőzött szőlőtőke a teljes lombját elvesztheti, amely elszáradás következtében hullhat le idő előtt. A fertőzés kialakulásától függően a virágzat és a fürtök egyaránt károsodhatnak. Emellett a beteg szárrészről a háncs eltávolításával jól láthatóvá válik gyakran az alanyig terjedő néhány cm széles bebarnult sáv, melyben az edénynyalábok szinte teljesen el vannak tömődve, így korlátozódik a növény vízellátása.
Tünetek alapján úgy lehet megkülönböztetni az escától, hogy míg az esca esetében csak június végétől válnak láthatóvá a tünetek, addig a botrioszfériánál június végén esedékes a kialakulásuk. Kékszőlő esetében a leveleken kialakuló nekrotizálódó foltok sötétebb színűek lehetnek.
9. kép. Fomopsziszos levéltünet (forrás: agro.bayer.co.hu)
10. kép. Korai fomopszisz levéltünet (forrás: agro.bayer.co.hu)
11. kép. Vesszőtünet (forrás: agro.bayer.co.hu)
12. kép. Fomopsziszos tőke (forrás: agroforum.hu)
Fomopsziszos betegség
A legtöbb tőkeelhalást okozó gombával ellentétben a fomopsziszos betegség kórokozója nem csak a fás részeket, hanem fiatal hajtásokat is károsítja. Először mély fekvésű, rosszul szellőző ültetvényben találták meg Villányban.
Erősen csapadékos időjárás esetén új telepítésekben és friss hajtásokon is megjelenhetnek a tünetei, így előfordul, hogy már fakadás idején védekezni szükséges ellene. Fajták érzékenysége tekintetében vannak eltérésék, így a Rizlingszilváni, a Szőlőskertek királynője és a Zöld veltelini például a betegségre fogékonyak csoportjába tartozik.
Védekezés
Az előzőekben taglalt betegségekre általánosságban érvényes, hogy helyes agrotechnikával mérsékelhető a fertőzés kialakulásának valószínűsége. A védekezés már a telepítéskor kezdődik. Fontos, hogy olyan fajtákat részesítsünk előnyben, melyek kevésbé érzékenyek a korai tőkeelhalást okozó gombabetegségekre.
Kutatások szerint ilyen fajta pl. a Cabernet sauvignon, a Sauvignon blanc, a Trebbiano, a Merlot is. Emellett érdemes odafigyelni a területválasztásra, ugyanis a déli tájolású, széllel jól átjárható földek kedvezően hatnak a szőlő egészségügyi állapotára. Érdemes arra törekedni, hogy az ültetvény számára a stresszfaktorokat a lehető legjobban minimalizáljuk, azt megfelelő vízellátással és kiegyensúlyozott tápanyagellátással jó kondícióban tartsuk.
Igyekezzünk kerülni a nagy metszési felületeket, ill. a keletkezett sebeket az erre alkalmas készítménnyel, sebkezelővel védjük! Ezeken kívül a fertőzési gócok eltávolítása is a védekezés részét képezi, érdemes a tünetes hajtásokat, kordonkarokat szakszerűen lemetszeni, a vágási felületet kezelni.
SZERZŐ: KÁLMÁN ANNA LÉDA NÖVÉNYORVOS
