fbpx

Szakmai beszélgetés a burgonya növényvédelméről

Írta: Sándor Ildikó - 2024 április 18.

Szakmai podcast-sorozatában ezúttal a burgonyatermesztőkhöz szólt az FMC-Agro Hungary Kft. „főzős” csapata. A konyhában zajló beszélgetés olyan témákat érintett, mint a kórokozók elleni védelem, a burgonyabogár elleni védekezés, a gyomirtás és a betakarítás előtti lombtalanítás, valamint a tárolhatóság. A téma moderátora ezúttal is Gribek Dani volt.

Lassan kiskultúrás lenne a burgonya?

Folyamatosan csökken hazánkban a burgonya vetésterülete, mára az éves szükségletünknek csak 60-65%-át tudjuk megtermelni. Pedig a közelmúltban az agrárminiszteri szándékot hallhattunk: 2030-ra ezt az arányt 100%-ra szeretnék feltornázni. Ehhez azonban profi technológiára van szükség, ami magában foglalja a növényvédelmet, a termésnövelést és a tárolhatóság befolyásolását. Az FMC-Agro Hungary kollégáit erről a technológiáról kérdezte Gribek Dani.

Van hatékony módszer a burgonyabogár ellen?

A válasz egyértelműen igen volt, de ehhez a hatékonyság szót is tisztázták a növényvédelemmel foglalkozó kollégák. Ugyanis a teljes védekezést csak olyan szer tudja garantálni, aminek tartamhatása is hosszú, és a hatását minden fejlődési alak esetében ki tudja fejteni.

A Benevia® rovarölő szernek egyrészt 2-2,5 hét a tartamhatása, lárva- és tojásölő hatása mellett az imágókra is taglózó hatása van. Ez a tulajdonsága megkönnyíti a kijuttatás időzítését, a termesztők is úgy mondják: „nem lehet vele hibázni”. A rovarölő szer bevezetésekor Keszthelyen, a Burgonyakutatási Központ kollégáit kellemes meglepetés érte, mikor az első Benevia® rovarölő szeres kezelést követően a megszokott módon felkészültek egy másik rovarölővel a második beavatkozásra a burgonyabogár ellen, a rutinszerű második időzítésre és permezetésre akkor már nem is volt szükség. „Szerencsés évjárat volt, ebből nem szabad általánosítani” – még ma is így fogalmaznak a növényvédős kollégák, tehát az FMC-Agro továbbra is kétlépcsős technológiát javasolja. Az első védekezésre mindenképp a Benevia® rovarölő szert célszerű választani, második kezelésnek a már méhkímélő Coragen® rovarölő szert, szükség esetén pedig harmadik beavatkozásként a természetes hatóanyagú, biogazdálkodásban is használható Nexsuba rovarölő szert.

El sem lehet rontani?

A burgonya ültetésekor a primer bakhát készül el először, majd a kihajtás előtt a szekundert is felhúzzák a burgonyatermesztők és ezzel egyidőben, szinte azonnal az alap(pre) gyomirtást is már el kell végezniük. Azonban gyakran előfordul, hogy az időjárás, különösen a tavaszi szelek miatt a permetezés pár napot megcsúszik, esetleg pont éjszaka történik. Ilyenkor a gyakorlott termelő figyelmét is elkerülheti a bakhátból már előbújó burgonyahajtás. Ha késve történik a permetezés, pár nap múlva már szemmel látható a gyomirtószerstressz tünete, a perzselődő levélzet. Ilyen esetben egy „stresszoldó” 2-2,5 l/ha dózisú RhizoMagic növénykondicionálós kezelés, majd annak 2-3 nap múlva történő megismétlése kirántja a burgonyát ebből stresszből és ezzel egyidejűleg érvényesülni tud a szer termésnövelő hatása is. Egy hónap elteltével az eredetileg is egészséges növényektől már nem lehet megkülönböztetni. Ha betakarítás előtt egy hónappal a Vendetta® gombaölő szerrel kezeljük a burgonyánkat, akkor nemcsak a lombot tartjuk tovább egészségesen, hanem a fitoftóra és a burgonya alternáriásbetegségei ellen is védekezünk, sőt, csökkentjük a szklerotínia és a spongospórás varasodás által okozott károkat is. A fluazinam hatóanyag az öntözés vagy eső hatására gyakorlatilag lemosódva fertőtleníti a gyökérzónát hosszú távon is, mely segíti a gumó tárolhatóságát.

Burgonya lombtalanítás

A burgonya lombtalanításában új szereplő az FMC-Agro által bevezetett, az Európai Unióban hosszú távon engedélyezett deszikkáló szer, a Spotlight® Next, amely két héttel betakarítás előtt, 300 liter vízmennyiséggel kijuttatva egy standard készítményhez képest  hatékonyan szárítja le az átlagos lombozatot. Ha azonban kultúránk nagy lombozatú, érdemes egy szárzúzást beiktatva,  15-20 cm magas szárat hagyva a kontakt szer felszívódásának. Deszikkálás alkalmazásával  is befolyásolni tudjuk a burgonya tárolhatóságát, hisz a gumó is jobban beszárad, így nem marad rajta fertőzési góc, biztosabb lesz a tartós minősége.

Szezonkezdet, fagyok, stresszkezelési tapasztalatok

Az FMC-Agro podcastja tehát ezúttal is egy főzős beszélgetésből állt, most is visszanézhető, a leleményes hallgatók talán azt is megfejtik, mi volt a recept, és mi lett a végeredmény. A burgonyatermesztők pedig további hasznos információkra kereshetnek rá a RhizoMagic Online Szakmai Tudástár frissített verziójában, ahol a szántóföldi gazdálkodók mellett már a zöldségtermesztők is  növénykultúránként konkrét eseteket, stresszhelyzeteket és azok megoldásait kereshetik ki, fotókkal, véleményekkel kiegészítve.

Aki lemaradt a podcastról, itt visszanézheti, de az FMC-Agro YouTube csatornáján a Szezonnyitó Kertészeti Szakmai beszélgetés és a Szakmai beszélgetés a gyümölcsök védelméről podcast is újrahallgatható.

FMC konyha
Az FMC-Agro konyhájában ezúttal a burgonya volt a beszédtéma és a főzés tárgya is

FMC