fbpx

Több mint három évtizedes hagyomány és egy hagyományteremtő kezdeményezés

Írta: Csomor Zsolt - 2019 március 13.

50 téma, 60 előadó 5 nap alatt

A képzés akkreditált: a mérnöki továbbképzés rendszerébe illeszkedik, amiről a résztvevők továbbképzési tanúsítványt is kapnak. Ezt az igazolást a felsőfokú növényvédelmi szakemberek felhasználhatják az engedélyük ötévente esedékes meghosszabbításához is, amit az összes megyei Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság elfogad. A növényvédelmi továbbképzés tematikáját a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara által előírtak szerint állították össze.


Hadászi László, a KITE Zrt. innovációs főigazgatója

A precíziós gazdálkodási nemzetközi trendjei, a kutatás kiemelt területei

Napjainkban mind nagyobb igény mutatkozik a precíziós gazdálkodásra; egyre többen próbálkoznak vele, ami azonban időnként tanácstalanságba is torkollik. Dr. Milics Gáboregyetemi docens, a Magyarországi Precíziós Gazdálkodási Egyesület elnöke részt vett a tavalyi, Kanadában megrendezett ICPA nemzetközi konferencián, ahol 472 előadó tartott előadást a precíziós gazdálkodás témájáról. Az elnök az ott hallottak tapasztalatát osztotta meg a hallgatósággal a rendezvény első napján.

Dr. Milics Gábor, a Magyarországi Precíziós Gazdálkodási Egyesület elnöke

Fontos az új technológiák kipróbálhatósága is: a gazdálkodó a legújabb innovációt ne vásárolja meg azonnal, hiszen nem is biztos, hogy szüksége van rá. Ahhoz, hogy ezt megtudja, kiváló lehetőség a bérgép igénybevétele.

Fontos az új technológiák kipróbálhatósága és hogy a szolgáltatók jól áttekinthető technológiai szolgáltatási csomagokat kínáljanak

Az adatformátum, adatminőség és szabványosítás kérdése jellemzően már megoldott technológiai kérdés, viszont az adatgyűjtés időnként problémát jelent, s előfordul, hogy a gazdálkodó feleslegesen gyűjtött adatot; ráadásul például aratás esetén az adatgyűjtés adott évben nem megismételhető.

Környezetvédelem és a precíziós gazdálkodás

A környezetvédelem érdekében mindenképpen el kell egymástól választani a profitot és a szennyezést. Figyelembe kell venni a természeti erőforrások értékét! A környezetvédelem jelenleg még nem „beárazott”; ez a precíziós gazdálkodás tekintetében is szükséges feladat. Ennek ismeretében például többlettámogatást kaphatna az a termelő, aki környezetkímélő módon gazdálkodik.

Az élelmiszerlánc tekintetében kiemelkedő jelentőségű a fenntarthatóság, a nyomon követhetőség, a helyspecifikus élelmiszer minősége, valamint a szántóföldön született adatok integrálása.

Az előadásokat követő beszélgetésen elhangzottak alapján Dr. Milics Gábor úgy véli, hogy hazánk a precíziós gazdálkodás területén világszinten nézve sem áll messze az élvonaltól. Magyarországon az adatalapú gazdálkodási rendszer olyan fejlettségi szinten áll, amivel már nemzetközi színtéren is megállhatjuk a helyünket.

CÍMKÉK gazdálkodásgazdaságinnovációKITE Zrt.kutatásprecízióprecíziós gazdálkodás