fbpx

Az innováció ünnepe

Írta: Szerkesztőség - 2017 augusztus 21.

Ha valaki a Hajdú-Bihar megyei Nádudvar környékén járt 2017 júniusának második felében, feltűnhetett neki a horizonton egy érdekes négy árbocú fehér sátor. Nem véletlenül, hiszen ez volt a KITE Innovációs Napok rendezvényének legnagyobb attrakcióját nyújtó bemutató helyszíne. De ezenfelül sok minden más is történt ezen a nagyszabású, monumentális rendezvényen. A KITE Zrt. által képviselt innovatív mezőgazdasági technológiát 2017. június 20-22. között láthatta a nagyközönség.

 

 

A rendezvény apropója az, hogy a KITE Zrt. 5 évente mutatja be a már meglévő és leendő partnerei számára a precíziós gazdálkodással kapcsolatos tapasztalatait, kutatási és fejlesztési tevékenységét. Erre az idei évben a társaság nádudvari központjának területén, illetve a várost övező, a Fejlesztési és Szaktanácsadási Igazgatóság kutatásainak területeit biztosító szántóföldi parcellákon került sor.

A különleges hétköznapok rengeteg látogatót vonzottak a KITE Zrt. Logisztikai Központjának udvarára. Összesen, a rendezvény három napja alatt több mint 3000 partnerüket láthatták vendégül, akiket lenyűgöző látványelemekkel és saját tevékenységükön alapuló információkkal fogadtak.

A nap folyamán szervezett buszjáratok segítségével mutatták meg a látogatóknak a kutatási területeiken található nem mindennapi látványt nyújtó repce-, kalászos, szója-, kukorica- és napraforgó-állományok mezoparcellás és multifaktoriális kísérleti területeit, illetve a technológiába illeszthető műszaki eszközöket. A rendhagyó szántóföldi bemutató után egy prezentáció következett a KITE Zrt. Nádudvari Alközpontjának 2016-ban átadott oktatótermében a cég IT fejlesztéseivel kapcsolatban. Szó esett a precíziós gazdálkodás során felhalmozódott adatok kezeléséről, a precgazd.hu honlap újdonságairól és az új fejlesztésekről, mint a meteorológiai adatok kezelése, valamint a terményszárítással kapcsolatos legújabb technológia bevezetése.

A koronát a napra pedig a KITE Zrt. majd teljes műszaki kínálatát felvonultató Lóerőművészek produkció helyezte fel, amelyen a legkisebb fűnyírótól a legnagyobb kombájnig, a teljes traktorsoron, logisztikai eszközökön és különleges betakarító eszközön át igyekeztek az általuk forgalmazott műszaki eszközöket szemléltetni. A bemutatott termékkör szélességét már csak a show monumentalitása múlta felül a Dirty Led Light Crew led-táncosainak bemutatójával és a Rippel fivérek lélegzetelállító produkciójával, amelyhez tökéletesen társult a logisztikai központ udvarán felállított cirkuszi sátor hatalmas belső tere. A délután folyamán a Fejlesztési és Szaktanácsadási Igazgatóság szakembereinek bevonásával lehetőséget biztosítottak az érdeklődőknek a délelőtt megtekintett kísérleti parcellák megtekintésére, szakmai konzultációra, valamint egy öntözési bemutatóra is sor került a Miskolci Egyetem talajtani szakembereinek részvételével.

Elmondhatjuk, hogy a nap folyamán minden tökéletesen igazodott Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatójának megnyitó beszédében elhangzott gondolatokhoz, aki igyekezett a KITE Zrt. innovatív kutatási és fejlesztési tevékenységét leírni. Elmondta, hogy a mezőgazdaság területén a cég közel 45 év alatt olyan komplex rendszert hozott létre, amely felerősíti a benne lévő elemek, jelen esetben az inputanyagok, műszaki eszközök és IT technológia egymásra gyakorolt hatását, és rendszerszemlélettel ellátva, hosszú távon, fenntartható módon képes biztosítani a magyar mezőgazdaság jövedelemtermelő képességét és versenyképességét. A KITE Zrt. ma, mindent összevetve, évente több mint 1 milliárd forintot költ a kutatási és fejlesztési tevékenységére, és ezzel Magyarország vezető innovátorai között előkelő helyet foglal el.

 

 

A tápanyag-utánpótlás filozófiája és gépesítése

A következőkben a KITE Zrt. tápanyag-gazdálkodással összefüggő gépajánlatát és technológiai ajánlását mutatták be.

A tápanyagellátás a termelési ciklus elején az alaptrágya kijuttatásával kezdődik. Az alaptrágyázás történhet azonos tápelem-arányú komplex műtrágyákkal. Ebben az esetben maximum növénykultúra szintű differenciálásról beszélhetünk. Ehhez képest előrelépést jelent a kevert műtrágyák használata. Ebben az esetben talajvizsgálati eredmények alapján differenciálunk tábláink között a növénykultúra figyelembevételével.

A komplex műtrágyák kijuttatására többféle lehetőség áll rendelkezésünkre. Történhet teljes felületre, amelyre a KITE Zrt. a Rauch műtrágyaszóró-családot ajánlja. Ebből az Axis H változatot állították ki. A gép megoldásai több mint 10 szabadalommal védettek. Az intelligens gép hidraulikus hajtású röpítőtárcsája és az elektromos áramlásszabályozása páratlan adagolási pontosságot biztosít. Alkalmas a munkaszélesség automatikus és fokozatmentes változtatására táblakontúr alapján. Az ISOBUS-kompatibilis gép a navigációs jel felhasználásával térkép alapú szórást tud végezni.

Ha pozicionált, precíziós alaptrágyázást akarunk végezni, akkor ennek jó megoldása a sávos művelés. Eszköze az Orthman sávos művelője, amelynek 6 soros változatát láthattuk a bemutatón. Ebben az esetben csak a majdan vetendő kultúra sorát műveljük meg, ott vethető minőségű talajszerkezetet alakítunk ki, a sorközt pedig bolygatatlanul hagyjuk. A műveléssel egy menetben tápanyagot helyezünk le az eszköz késszárán elhelyezett csövezés segítségével a művelt sávba 20-25 cm mélyen, ahol a növény gyökérzónája fog elhelyezkedni. Az RTK navigáció a pontos csatlakozások szavatolása mellett az időben korlátlanul megismételhető nyomvonal miatt szükséges, mivel az alapművelést vetés fogja követni, amikor starter trágyát juttatunk ki.

Ezek után az elvetett növényzet fejlődésnek indul. A folyamatos növekedés harmonikus, a növény számára állandóan rendelkezésre álló nitrogénellátással biztosítható, amelyet fejtrágyázással valósíthatunk meg. Egyrészről az eltérő terméspotenciál és növénypopuláció eltérő, tehát differenciált fejtrágya dózist indokol. Ezenkívül a fejtrágya megosztása, a növény fejlődési ciklusához való igazítása a leghatékonyabb tápanyag-hasznosulást eredményezi, ez viszont nagy területteljesítményű géprendszert követel meg. A géprendszert eszközei a következő lehetnek.

Gabonafélékben, repcében a John Deere vontatott permetezői lehetnek alkalmasak erre a feladatra. Most egy John Deere 732i gépet láthattunk kiállítva. A gép páratlan keretstabilitása sok műszaki megoldás összhangjának köszönhető. Intelligens permetezéstechnológiai megoldásai pedig navigáció alapú, teljesen automatikus főszelep- és keretszakasz-vezérlést valósítanak meg. A gép automatikusan vezérli a keretmagasságot, szükség szerint billenti meg a keretszárnyakat. Térkép alapú, management zónákhoz igazított változó dózisú kijuttatást végez.

A fejtrágyázási feladat elvégezhető önjáró permetezőgéppel is. A KITE Zrt. két, a világ legjobbjai között számon tartott önjáró géptípust forgalmaz: a John Deere-t és a Hagie-t. Ebben az esetben egy John Deere R4030-as gépet láthatnak. A gép minden egyes funkcionális része az egyedülálló, akár 50 ha/órás teljesítményt szolgálja. A járószerkezet, a meghajtás és a motor összhangjának köszönhetően a talaj nedvessége vagy a domborzat sem jelent akadályt a 20 km/h feletti permetezési sebességhez. A keretstabilitás pedig ilyen körülmények között is szavatolja a hossz- és keresztirányú szórásegyenletességet.

Széles sortávú kultúrák esetében lehetőség van az állomány sorközének mechanikai kezelésére, amelyre a KITE Zrt. az Orthman sorközművelő kultivátort javasolja. A talaj lazítása és az akár mélyen gyökerező gyomok kivágása mellett a gép csövezésének segítségével minden növény gyökérzónájához a talajba, a növényi sor két oldalához folyékony nitrogén műtrágyát juttat ki. A rendszer további fontos része a moduláris KITE-JET rendszer, amelynek tartályait vagy az erőgépre vagy a munkagép vázára szerelhetjük. A sebességarányos kijuttatáson túl dózisvezérlővel felszerelve térképalapú kijuttatást is megvalósíthatunk az eszközzel.

A kukoricatermesztés nem áll meg június 10-e után, viszont a mai gyakorlat magára hagyja a növényt, ezen időszakot követően mindent a természetre bíz. A KITE javaslata a virágzás előtti és közbeni időszakra is lehetőséget ad fejtrágyázási, növényvédelmi munkákra. Erre jó megoldás a John Deere 4730-as önjáró permetezőgépen bemutatott adapter. Ez az egység a gép keretére építhető, attól különálló segédkeretből és az ahhoz csatlakozó adapterekből áll. A rendszer felszerelhető folyékony műtrágya-csövezéssel, amely a kukorica tövéhez, a talajfelszínre folyatja a tápanyagot. Minden sorra két oldalról történik a művelet.

Az adapter átalakításával levél alá permetező, belógatott egységgé alakítható, amely a kukorica csőzónájára pozicionálva akár 4 fúvókával elvégzi a rovarölő szer kijuttatást, a hagyományos technológiához képest fele lémennyiséggel, teljes hatékonysággal.

 

 

Fajtasorok

Az őszi káposztarepce vetési technológiai és fajtabemutató sora:

A KITE Zrt. az elmúlt 10-15 évben nagyon fontos szerepet töltött és tölt be a repcetermesztés technológiájának fejlesztésében. Érdemben vettek részt a hibridek bevezetésében, az őszi gyomirtás elterjesztésében, és egy feszes technológiát állítottak össze, amelyben nagy hangsúlyt kap az ősz. E feszes technológiának köszönhetően töretlenül növekszik a repce termésátlaga minden évben.

Az őszi káposztarepcének a tél beállta előtt el kell érnie a 6-10 leveles tőlevélrózsás állapotot, és a 10 mm-t meghaladó gyökérnyak-átmérőt, valamint 30 cm-nél mélyebb gyökérzettel kell rendelkeznie ahhoz, hogy kellő fejlettséggel menjen a télbe. Ennek érdekében a vetést augusztus végén, szeptember elején el kell végezni, mégpedig nyirkos magágyba. Sajnos ekkor a legszárazabb hazánkban a talajok állapota. Ahhoz, hogy ezt kivédjük az alapműveléshez a talaj vízkészletét legjobban megóvó, lazító elven működő talajművelő eszközöket, magágykészítésre pedig a szántóföldi kultivátort szükséges alkalmaznunk. Fontos, hogy a talajművelés és a vetés között eltelt idő rövid legyen, hogy a magágy ne száradjon ki. A repce vetési és fajtabemutatón lazító elven működő alapművelést alkalmaztak, amelyhez középmély lazítót és sávművelőt használtak. A sávművelő azzal óvja a talajok víztartalmát, hogy azokat csak 30 cm-es sávban műveli, és a sávok között hagyott mulcsréteg csökkenti a talaj vízvesztését. Minden bemutatott repcehibrid esetében dupla gabonasortávot (32 cm) és széles sortávú (76 cm) vetést alkalmaztak. A 76 cm széles sortávú vetésnél a vetőgép csoroszlyái elé felszerelt sávtisztítók eltávolítják a száraz talajszemcséket, szártörmelékeket, így lehetővé teszik a nyirkos magárokba történő maglehelyezést egyenletes mélységben. A robbanásszerű, egyenletes kelés így válik biztosítottá. A széles sortáv lehetővé teszi a mechanikai gyomirtást és a repce növekedéséhez igazodó többszöri tápanyag kihelyezést a sor mellé alap – starter – fejtrágya formában. A KITE Zrt. a magas repcehozam elérése érdekében nagy termőképességű és stabilitású hibridek kiválasztását végezte több éven keresztül, amelyek nagy elágazásszámmal jól kompenzálják az alacsonyabb, 25-30 db/m2 vetőmagnormát. Csökkentett művelési költségek mellett (üzemanyag-, vetőmag- növényvédő szer költség) ugyanolyan, vagy jobb hozam érhető el.

A kalászos blokk technológiája

Őszi búzában a nagy termőképességű fajták és hibridek termesztéstechnológiája számos ponton eltér a hazai, konvencionális búzatermesztési gyakorlattól. Előbbi esetben a talajművelés során biztosítani kell, hogy az elvetett mag gyorsan és egyöntetűen keljen, majd a növény fejlődéséhez ideális körülmények alakuljanak ki.

Olyan talajművelő eszközöket szükséges választani, amelyek igazodnak az elővetemény tarlómaradványának mennyiségéhez és a talaj nedvességkészletéhez. A vetés előkészítéséhez az alapművelésnek minimum 20 centiméter mélyen kell megtörténnie, a magágykészítés pedig biztosítja a szeptember végi, október eleji vetés pontosságát még nyirkos magágyban is. A KITE Zrt. által kiválogatott nagy termőképességű malmi minőséget adó fajták és hibridek, valamint a prémium minőséget biztosító fajták genetikailag rendelkeznek azon tulajdonságokkal, melyek szükségesek a kívánt 10, illetve a 8 t/ha termés eléréséhez. A csökkentett vetőmagnorma (hibridek 80-100 kg/ha, fajták 180-200 kg/ha) feltételezi az őszi gyomirtást és az intenzív tápanyag-visszapótlás miatt szükségessé váló regulátorhasználatot. A vírusvektorok ellen védekezni kell ősszel. A KITE Zrt. ajánlatában szereplő egyéb kalászosok fajtái (triticale, őszi árpa) kiemelkedő termesztési tulajdonságai lehetővé teszik az intenzív technológiába illesztésüket.

Szerző: FM