Amikor egy családi vállalkozásról van szó, a következő generációnak sokkal könnyebb a már jól kitaposott ösvényen haladnia. Ez az út azonban éppúgy tele van kockázattal és buktatókkal, ha állattartásról beszélünk. Az élőállat, amellett, hogy tartása jelentős felelősséggel jár, 365 nap lekötöttséget jelent a gazda számára. Igazi elhivatottság szükséges ahhoz, ha az ember egy ilyen feladatot képes magára vállalni.
Örömmel tapasztaltam, hogy mégis vannak olyan fiatalok, akik élethivatásnak választják ezt a szakmát. Most következő interjúnk során egy 23 éve magánkézben működő állattartó telepen jártam Rádfapusztán, ahol a családi vállalkozás legifjabb tagjával, Kiss Nagy Dáviddal beszélgettünk.
– Mindig érdekes, amikor napjainkban egy fiatalember olyan komoly és szigorú kötöttséggel járó szakmát választ magának, amelyben a szabadidő szinte teljes egészében háttérbe szorul. Te miért választottad éppen az állattenyésztést? – kérdeztük a 32 éves Kiss Nagy Dávidot.
– Baksa település határában, Rádfapusztán, ahol a telepünk van, korábban hosszú évekig egy tsz működött, ahol állattartást folytattak. Nagyapám itt dolgozott ágazatvezetőként. Édesapám az ő révén került ehhez a tsz-hez, s mint telepvezető irányította az állattenyésztési ágazat termelési munkáit.
A tsz megszűnését követően lehetőség nyílt a komplexum megvételére. 1991-ben édesapám és egy kollégája úgy döntött, hogy megpróbálják önállóan tovább folytatni ezt a tevékenységet, és banki segítséggel megvásároltak egy keltetőt, három telepet és a hozzá tartozó takarmánykeverőt.
10 éves voltam ekkor. Természetesen mondanom sem kell, hogy a legtöbb időmet itt töltöttem el, s bár nem sok emlékem van ezekből az évekből, mégis meghatározóvá vált számomra gyermekkoromnak ez a szakasza. Konkrétan nem emlékszem, volt-e olyan mozzanat, ami segített a pályaválasztási döntést meghozni, hiszen belenőttem a feladatokba, nem is szerepelt nálam más alternatíva a lehetőségek számbavételekor.
A szüleim arra tették fel az életüket, hogy a vállalkozás jól működjön. Természetesen láttam, milyen sok munka és önfeláldozás volt ebben, így az is szerepet játszott a döntésemben, hogy amit egyszer már felépítettek, azt folytatnunk kell.
A továbbtanulásom során nem is merült fel bennem más jellegű iskola választása. A szentlőrinci Újhelyi Imre Mezőgazdasági Szakközépiskolában tanultam általános gazdásznak, majd érettségi után elvégeztem egy mezőgazdasági áruforgalmi szakot, technikum keretében.
Egy év alatt 5,5 rotáció felnevelése történik a telepen, 9 hetes periódusban érkeznek a csirkék
– Hogyan fejlődött közben a családi vállalkozás?
– Tíz évig két család együtt működtette a céget. Az első hat évben csak állattartással foglalkoztak, mivel földterületekkel nem rendelkeztünk. Kezdetben keltetés, naposcsibe előállítás, pulyka előnevelés, árutojás-termelés, szülő pártartás és melléktevékenységként birkatartás és disznóhizlalás jellemezte a vállalkozást. Mindig arra voltunk berendezkedve, hogy hizlaljunk valamit. Példaként említem, hogy akkoriban Pécs nagyságrendjét tekintve 40%-ban mi láttuk el a várost tojással. Édesapám kitartó munkájának köszönhetően kialakult vevőkörrel rendelkeztünk. Egy olyan piacot teremtett meg, ahol a bizalomra alapozva tőlünk vásároltak a legnagyobb cukrászok, boltok, üzletek. Volt olyan nap, amikor 18 évesen egyetlen nap leforgása alatt 50 000 tojást szállítottam Pécsre.
Még a technológiai megújulás és fejlődés előtt olyan időről is beszámolhatunk, amikor 70 embert tudtak szüleim foglalkoztatni. Néhány dolgozónk már 20 éve ezen a telepen lát el feladatokat, közöttük nőttem fel, előttük váltam a kisfiúból felnőtté.
1997-ben a növénytermesztéssel bővült a tevékenység, amelyhez földvásárlásra és bérlésre volt szükség. Napjainkra már 400 hektár terület megművelésére van lehetőségünk, amit elsősorban édesapám és bátyám végez, de a csúcsmunkák idején a kezük alá dolgozok, a kiszolgálásban segítem a munkájukat. A területek többsége 15 km-es körzetben található. A korábban édesapám és kollégája által közösen indított cég azonban 10 év után kettévált, a két család önállóan folytatta tovább a tevékenységet.
A vállalkozás másik lábát a növénytermesztés szolgáltatja, 400 ha-on folyik a gazdálkodás
– A középiskolád befejezése után te is munkába álltál a szüleid vállalkozásában, vagy további tanulás következett?
– Régebben egy érettséginek presztízs értéke volt, éppúgy, mint ma egy egyetemnek, főiskolának. Ezért nem is volt kérdés, egyrészt magam miatt, hogy az ismereteimet tovább gyarapítsam, másrészt a munkakapcsolatok megítélése szempontjából tartottam fontosnak elvégezni egy szakirányú egyetemet.
Kaposvárra jelentkeztem, és levelező szakon folytattam tanulmányokat. Eközben természetesen a munkából is kivettem a részem, hiszen az iskola miatt nem kellett kimaradnom semmiből, ami itthon zajlott. 2006-ban államvizsgáztam, azóta a telep vezetőjeként segítem a céget.
– Miből áll a telepvezetői munkád?
– Mielőtt bárki azt hinné, hogy az egyetem padjai közül rögtön egy tiszta irodai munkába csöppentem bele, el kell mondanom, hogy nem így volt. „Lentről”, a komoly fizikai munkákon át vezetett az utam. Édesapám a legpiszkosabb munkákkal kezdve minden folyamatban elvárta, hogy kellő jártasságot és tapasztalatot szerezzek. Vezetővé válásom során szinte minden fizikai feladatot el kellett végeznem, ami egy ilyen telepen adódik. Valóban alulról kezdtem, és ma már látom, édesapám döntése helyesnek bizonyult, mikor nem ültetett be egy számítógép mellé, világos számomra, hogy most ennek köszönhetően tudom a telepirányítási feladatokat igazán megérteni, átlátni és szervezni.
Fiatalabb korunkban barátaimat hoztam ide nyári munkákra, de egy-egy napnál tovább nem nagyon maradt meg senki, mert aki nincs hozzászokva az állattartó telepekre jellemző környezethez, annak a 20 000 tyúk alatti egy éves trágya szaga szinte elviselhetetlen.
A trágya- és szalmahordástól indulva időbe telt, amíg az irányítási szerepvállalásig eljutottam. Nem volt azonban egyszerű feladatom, s édesapám ebben is hagyta, hogy megvívjam a magam harcát. Mint korábban említettem, voltak alkalmazottak, akik kissrác korom óta ismertek, s hiába volt a különböző munkákban gyakorlati tapasztalatom, fiatal korom ellenére nem volt könnyű vezetőként elfogadtatni magam. Egy-egy ilyen jellegű vezetői kudarc után másnap újult lendülettel jöttem ki a telepre, és tudtam, hogy nem adhatom fel.
Jellemző rám a következetesség, és emellett azt gondolom, igazságos vagyok a dolgozókkal. Amikor munka van, akkor nincs „pardon”, a feladatokat el kell végezni. Két évbe telt, amíg a szavamat úgy fogadták el, mint édesapámét.
7.45-kor érkezem ki a telepre, az éjjeliőrökkel egyeztetünk, minden rendben volt-e éjszaka, aztán kiadom a munkát a nappalosoknak. Körbejárom a telepet, beállítom és ellenőrzöm a technológiát és a szellőzést. Ha véletlenül „munka nélkül” maradnék, a takarmány és egyéb inputanyagok rendelésével foglalkozom, intézem a vakcinákat, gyógyszereket, de ezekben a szabad percekben végzem el az esetleges javítási munkákat is. Nagyon szeretek barkácsolni, minden helyreállító feladatot magunk igyekszünk megoldani. Mindig akad valami tennivaló.
A nyári melegben magas fák védik az épületeket a túlhevüléstől
– Több évtizede meglévő telepet irányítasz. Sok technológia és berendezés elavulttá vált az évek során. Milyen korszerűsítéseket tudtatok megvalósítani?
– Volt év, amikor 70 ember dolgozott a telepeinken, de ma már ennyi embert nem képes eltartani egy állattartó egység. A talpon maradás jövőjét mi is a modernizálásban, a technikai fejlesztésben láttuk. Az ilyen irányú terveink az „Állattartó telepek korszerűsítésére” kiírt pályázattal valósulhattak meg.
Sok technológiai elem még 1998-ban létesült, és ezek ma már semmiképpen nem mondhatóak hatékonynak, illetve a folyamatos üzemelés miatt megérettek a cserére. Az épületeink egy része könnyűszerkezetes volt, ami a nyári kánikulai hőségben a túlmelegedés veszélye miatt nagy terhet rótt ránk, sok elhullás következett be.
A felfalazás mellett egy komoly hűtőrendszer kiépítése történt meg, amellyel a levegő hőmérséklete akár 7-8 fokkal is csökkenthető, továbbá az istállók közé gyorsan növekvő kanadai nyárfákat telepítettünk árnyékolónak, tovább csökkentve a túlmelegedési kockázatot. Az etető- és itatórendszer automatizálásával szintén könnyebbé vált a munkánk.
– Milyen egyéb tényezők nehezítették a hatékony termelést?
– Kilenc istállónk van, és ebből hétben folyik a termelés, összesen 6 800 nm nevelőterületen: jelenleg 108 000 csirkét nevelünk. A modernizálásnak köszönhetően az ezzel járó teendőket már 4 ember képes ellátni.
Az állattartás a növénytermesztésnél köztudottan kockázatosabb feladat, s az ágazat támogatottsága is jóval kisebb szintű, viszont a felelősségvállalás jóval nagyobb. Korábban minden inputanyagot magunk finanszíroztunk meg, saját takarmánykeverővel állítottuk elő a takarmányt, a naposcsibéktől a gyógyszerekig mindent önerőből vásároltunk, de a felvásárlás bizonytalansága sok veszélyt rejtett magában, és ebben az esetben a kockázat is a termelőé. Elő is fordult olyan eset, amikor a vágóhíd nem fizette ki a leadott árut, vagy ha nem vette át, akkor állt benne a pénzünk. További súlyos veszteségeket okozhat egy esetleges műszaki hiba, akár a szellőztetés, a hűtőrendszer vagy fűtés időszakos leállása. Áramkimaradás ellen védettek vagyunk, de az emberi beavatkozásra akkor is szükség van.
A kockázatok elkerülése érdekében változtatásra kényszerültünk a termelésben, s így ma már egy, a régióban működő felvásárló cég finanszírozza meg az inputanyagokat, csibét, takarmányt, vakcinát.
– Mik a jövőbeni terveid, terveitek?
– A család 400 ha-on gazdálkodik, ebben jelenleg csak kisegítő szerepem van. Amikor azonban a növénytermesztésben munkacsúcs van, akkor a telep irányításán túl még itt is be kell segítenem.
3 traktorunk van, így hát szeretnék a növénytermesztésben egy kis jártasságot szerezni, és néhány hektár földet magam művelni. Az életemet azonban ezután is az állattenyésztési vonalon képzelem el, hiszen ez a hivatásom, a földművelés csak kiegészítő tevékenység maradna számomra.
– Megfordult valaha a fejetekben, hogy abbahagyjátok a csirkenevelést, és csak a növénytermesztés felé forduljatok?
– Egy állattartó telep üzemeltetése során mindig adódik valamilyen nem várt nehézség, ami a kedvét tudja szegni az embernek. Édesapám véleménye szerint ha csak a növénytermesztéssel foglalkoznánk, könnyebbé tennénk az életünket, nem 365 nap szólna munkáról, s talán még együtt is el tudna menni nyaralni a család.
Természetesen többször került szóba, hogy megváljunk a cégtől. Ám, talán mert érzelmileg kötődöm ehhez a helyhez, másrészt mert látom benne szüleim fáradtságos és állhatatos munkáját, ragaszkodom hozzá. Mindig állatokkal foglalkoztam, ezt tanultam, ehhez értek, s látom azt, honnan, miből nőtt ki ez a cég. Az üzleti sikert a szüleinknek köszönhetjük, így azon vagyok, hogy életük eredményét fenn tudjuk tartani…
