A néhány éve már Hegykőn élő nyugdíjas óvári gazdász visszatért vidékre, hogy közelebb legyen a természethez. Távol a város zajától, ott, ahol megtalálja a nyugalmat, és érzi a vidéki emberek szeretetét.
Családcentrikus ember, négy fiú édesapja, aki harmincnyolc évnyi aktív munkásságát misszióként élte meg; sokat dolgozott és nem törekedett nagy vagyon felhalmozására. Nagy Tihamér (63) ma is köztiszteletben álló „passzív közszolga” a szó nemes értelmében, aki nagyon sokat tett azért, hogy mások a mezőgazdasági munkából boldoguljanak. Semmit nem bánt meg, ami az elmúlt évtizedekben történt, és ma is segít bárkinek, aki szakmai kérdésekben megkeresi…
Mosoninak vallja magát
Az alcímben szereplő állítás azért fajsúlyos megjegyzés, mert Mosonmagyaróváron a mosoniak és az óváriak városon belül földrajzilag is elkülönültek, a történelmük pedig még inkább különbözik. Nagy Tihamér szívesen beszél ezen túl a felmenőiről is, akik között szudéta német, horvát és francia nemzetiségűek voltak, amiből persze az igazi nagy Kárpát-medencei vérvonal keveredés is kialakulhatott.
Úgy fogalmaz, hogy ennek a vérvonal mixnek a sarja, aminek velejárója volt gyerekkorában az elevenség, a rosszaság. Minden érdekelte, de különösen sok időt töltött a Kühne futballpályáján, a nagy eseménynek számító bajnoki meccseken és a kerékpársport akkori egyik magyar fellegvárában. A 3 sz. fiúiskolában tanult, és a Kühne úttörőben focizott, de nem sokra vitte…
A középiskolát Győrben végezte, a nagy elődök – Jedlik Ányos és Czuczor Gergely – nyomdokain, a bencés gimnáziumban, ahol jó tudásalapú és emberismereti felkészítést kapott az életre. Majd Mosonmagyaróvárra jelentkezett, az Agrártudományi Egyetemre, egyszerűen „csak” azért, mert igen erősen dolgozott benne a természet iránti szeretet, a természetközeliség vágya.
Nagy Tihamér az érő kalászok mellett ma sem megy el közömböse
Nagybátyja volt az egyetlen gyakorló mezőgazdász a családban, aki nem mellékesen az országban ez első nyugdíjas „maszek paraszt” volt egyben. Megváltotta a nyugdíját a ’80-as évek közepén egy évi répaterméséből, amit lovakkal művelt, és valóban ő volt a múlt rendszer első magángazdája, aki nyugdíjra volt jogosult!
No, nem ez a nem mindennapi közjáték befolyásolta Nagy Tihamér pályafutását, hiszen ő remek gazdászévek után 1976-ban vette kézhez agrármérnöki diplomáját. Nagyapja gazdavére természetesen érződött abban, hogy mindenképpen gyakorló mezőgazdász akart lenni, és a legjobban kívánta hasznosítani a tanultakat; azokat az ismereteket, amelyeket szívvel-lélekkel oktattak kiváló tanárok annak idején, és természetesen a hallgatói közeg is minden tekintetben igen kellemes volt. Persze fel kellett fedezni mindezt, és élvezni minden percét a gondtalan gazdászéletnek. És ebben nem volt hiba, hiszen a kosárlabdázás öröme, az azt követő sörözések, az okkal vagy ok nélkül indukálódott korabeli bulik, a tanulmányi csínyek szinte egymásba értek, és nagyon meggyorsították – sajnálatosan – az idő múlását. Ettől függetlenül „a szakma teljes keresztmetszetét emberi oldalról sikerült megközelíteni”.
Előfordult az is, hogy az állattenyésztési gyakorlat idején hajnali háromkor a kocsmából mentek trágyázni, majd fejni, és a kosztromai tehenek magas zsírtartalmú tőgy meleg tejéből korrigálták elgyengült kialvatlan szervezetük energiatartalékait az egyébként nagyon jó közösséget alkotó hallgatók. Szép évek voltak, ami után a gyakorlatban való megmérettetés következett…
Az út Sopronba, az ÁG-ba vezetett
A Lajta-Hansági ÁG-ban letöltött gyakorlat után az „éles bevetés” Sopronban következett, az ottani ÁG-ban Nagy Tihamér számára. Ez egy véletlen műve volt, ugyanis újdonsült felesége számára ott kínálkozott fogtechnikus-asszisztensi állás.
Szolgálati lakást kaptak, és először beosztott növénytermesztő agronómusként kellett helytállnia. Sikeres volt a beilleszkedés, amit jelzett, hogy hamarosan növénytermesztő ágazatvezetőnek nevezték ki, a mintegy 1 800 ha-os gazdaságban. A ranglétrán aztán nem volt megállás, mert alig hét év után a fő ágazatvezetői státuszt is megkapta. Itt egyébként a fő profil mellett – ami a borászat volt – az állattenyésztésért is felelnie kellett.
A mintegy 1 500 ha szőlőből készült bor legnagyobb része a volt Szovjetunióba ment pezsgő alapanyagnak, és mindennek a lebonyolítása komoly logisztikai feladat volt abban az időben. Mellette a tehenészetben folyt a tejtermelés, a vágósertés hízlalás és a juhászat. Ment a munka, voltak kisebb-nagyobb munkasikerek, viszont egyszer csak jött egy megkeresés Nagy Tihamér számára Rábaújfaluból, ahova termelésirányító-főagronómusnak hívták, és amire – elsősorban az anyagiak miatt – nem tudott nemet mondani…
A Hegykőn található takaros ház mögött emberléptékű kert húzódik, gyümölcsfákkal, kevés szakmai munkát adva a gazdájának
Szektorváltás, hasonló munkával
Rábaújfaluban kétségtelenül jobb bérezés mellett indult a munka, jelesül egy új beruházással megépült 500 férőhelyes tehenészetet kellett „beindítani”. Jó genetikájú alapanyagot kívántak törzsállományokból összevásárolni, nagy szakmai körültekintéssel. A szaporulattal együtt hamarosan mintegy 1 000 szarvasmarha sorsáról kellett gondoskodni, ami nagyon lelkiismeretes szakmai munkát igényelt.
Négy év után azonban megérkezett a rendszerváltás szele, felbolydult a három községet átfogó szövetkezet élete, a falvak népe a föld bűvöletében élt, ami lassan már a szakmai munkát is akadályozta. Ekkor Nagy Tihamér úgy döntött, hogy „külsősként” nem kíván részt venni a helyiek várható torzsalkodásában, a nézetkülönbségek simítgatásában.
Az egyik nap éppen Sopronba tartott, amikor Fertőszentmiklóson áthaladva, az út melletti tsz-irodába bekanyarodott meglátogatni a kollégáját, aki keblére ölelve azonnal állást kínált számára. Egy hét múlva bemutatták a tagságnak a közgyűlésen, de legnagyobb meglepetésére ugyanott lemondott a főkönyvelő, majd őt követően az elnök is, néhány perc különbséggel. Ez a váratlan helyzet – az egyébként jó idegzetű és kiegyensúlyozott Nagy Tihamér számára is – a meglepetés erejével hatott néhány héttel az aratás megkezdése előtt.
Az így kínálkozó elnökséget azonban nem fogadta el, csak a megbízott elnöki tisztet, hiszen ebben a gazdaságban is várhatóan a szövetkezet átalakítása, a vagyon kimentése következett a tagság részéről. Itt sem akarta vállalni az „igazságosztó” szerepét, hiszen még alig ismerkedett meg a helyi viszonyokkal.
Abban a két évben, amíg Fertőszentmiklóson maradt, az átalakulási folyamatot mégis mederben kellett tartani. El kellett magyarázni, hogy új szelek fújnak, tehát lépni kell, akkor lesz fizetésük, ha mielőbb önszerveződnek, kft.-kké alakulnak, és dolgoznak. Nevesítsék a földeket, de mindenképpen mozduljanak – adta a használható tanácsokat Nagy Tihamér. Aztán kisvártatva távozott, anélkül, hogy bárkivel akár csak szóváltásba keveredett volna…
Útkeresésben
Irány Sopron, ahol magánvállalkozású üzletkötőként kezdett dolgozni a meglehetősen bizonytalannak tűnő időszakban, a ’90-es évek elején. Mellette pedig biztosítási ügynökként is tevékenykedett, ami jól összekapcsolható volt az egyébként a mezőgazdaságtól nem túl távol eső gyümölcsfelvásárlástól.
A kereskedelem persze nem ismert határokat, így Olaszországban még bútorléc üzletet is bonyolított. A cél a biztos kereset megteremtése volt, hiszen közben gyarapodott a család, és négy fiú született egymás után, akikről felelősen kellett gondoskodni.
Aztán 1994-ben ért véget a vegyes kereskedelmi tevékenység, amikor Medgyasszay László – akkor kisgazda politikus – nevéhez köthetően megalakult a falugazdász rendszer.
1994-ben tehát zászlót bontott Gödöllőn a falugazdász hálózat, amely soraiban tudhatta Nagy Tihamért is, aki a soproni falugazdász körzetben kezdett dolgozni, majd ott lett később vezető falugazdász. Eleinte talán maga sem gondolta, hogy mennyire testhezálló feladat ez számára szakmai értelemben, hiszen jól kommunikált, jó szakmai előélettel rendelkezett, jól interpretálta a változásokat, a szabályzókat. Az ismeretek a folyamatosan változó rendeletek tartalmának továbbadása egyáltalán nem volt könnyű feladat azokban a termelői közösségekben, ahol számos kezdő gazda, új földtulajdonos volt jelen, és szenvedett krónikus információéhségben. Ezt az eleinte – nem túlzás állítani – ismeretterjesztő feladatot a falugazdászok mindegyike nem is tudta kifogástalanul elvégezni.
Alkalmazkodni, értelmezni, továbbítani
A falugazdász munkáról szépen lassan kiderült, hogy a maradéktalan elvégzése milyen embertípust követel meg. Legnagyobb kihívásnak a kormányváltások alkalmával jellemző szemléleti fordulat tudomásul vétele bizonyult, de nem kevésbé volt nehéz a „gazdaváltás”, hiszen hol az agrárkamara, hol a „kormányhivatal” felügyelte a munkát. Előfordult, hogy pártfeladatok ellátásával is megvádolták a falugazdászokat.
Aztán volt egy időszak a magyar mezőgazdaság történetében, a kilencvenes évek második felében – az ún. „szabad rablás” időszaka –, amikor a volt szövetkezeti garnitúra nagyon öntevékenyen, jó felismerőképességgel felvértezve, és „eredményesen” dolgozott, de a kezdők, a frissen földhöz jutottak nem támaszkodhattak másra, csak a falugazdászokra. Tőlük származott információ, gazdasági gyakorlati útmutatás az első lépések megtételéhez – mondja Nagy Tihamér.
Akkoriban Sopron, Ágfalva, Harka, Fertőrákos, Kópháza alkotta azt a körzetet, amelyben dolgozott, ahol segítette a gazdálkodás menetét, és ahol már korábbról – az állami gazdasági évekből – is ismerték. Minden héten minden faluban megjelent, gyakran késő estig segítette a rendelkezésére bocsátott önkormányzati irodákban a termelőket. Azokat, akiknek az első időkben a térképolvasás is nehézséget okozott, és számos kérdésben teljes tájékozatlanságot mutattak.
Nagy szükség volt arra, hogy rend legyen a fejekben, a beadott papírokon, és ezt a folyamatot csak a falugazdászok tudták segíteni. Különösen a fiatal segítő családtag nélküli, akkor 60 év körüli emberek között volt hatalmas ismerethiány, akik érzelmi alapon kötődtek a gazdálkodáshoz, és ijedten vették tudomásul a rájuk háruló kötelezettségeket. Ezt fel kellett számolni, ami nem csak szakmai és jogi, de gyakran komoly lélektani segítséget is igényelt, ami nagyon sokrétű munka volt. Nagy Tihamér esetében talán nem túlzás azt állítani, hogy a falugazdászi munkakörben eltöltött 18 éve alatt, másfélszeres teljesítményt tett le az asztalra, és talán az is érthető, hogy a nyugdíjkorhatár elérésekor nyugállományba vonult. Tényként állapítja meg, hogy nagyon hasznos volt a falugazdász hálózat beindítása, és a mai napig nagyon nagy szükség van erre a munkára.
A mangalicából a szőkét szereti
A munkáról szeretettel beszél
Vezető falugazdászként, irodavezetőként úgy összegzi a munkát, hogy megtanult nagyon magas szinten, érzelmek és politikai irányultság nélkül kommunikálni szakmai kérdésekben. Jó szívvel emlékszik vissza az FM hivatal megyei vezetőjére – volt főnökére –, aki egyszerűen és érthetően fogalmazta meg a falugazdászok számára a követendő magatartást, amikor azt mondta: „szakmailag kell képviselni a mindenkori kormányt, és nem politikailag”. Ez a rendezőelv bevált, és nem voltak konfliktusok, ugyanakkor ment a munka, elégedettek voltak a termelők.
A falugazdászi munkát nagyon szerette, jól érezte magát a meglehetősen zajos közegben is, mert tudta kezelni a problémákat. Képes volt elhatárolódni a szélsőséges felvetésektől, és semleges, ugyanakkor objektív maradni a vitás kérdésekben. Hajlandó volt tanulni az új jogi helyzetet; különösen az EU-csatlakozás megelőző évében volt e tekintetben sűrű a felkészülési program. Ahhoz, hogy az új támogatási rendszer sikeresen debütáljon, a gazdálkodók számára érthető legyen minden részlet, nagyon sok munkára, türelemre és pedagógiai vénára volt szükség – fejtegeti Nagy Tihamér. Külön feladat volt az uniós szabályok elfogadtatása, a szigorítások tudatosítása, jelesül, hogy a támogatások fejében vannak szigorúan elvégzendő feladatok, és kötelezettségek.
Természetesen voltak/vannak sokkal jobban fizető munkahelyek – mondja –, mégis úgy érzi, hogy alkatát, érdeklődését tekintve mindig jó helyen volt a szakmai életpályája során. Missziónak élte meg a gazdálkodás tanítását, és ezt a küldetését maradéktalanul teljesítette…
Elégedett az élettel
Nagy Tihamér nyugdíjasként Sopronban és környékén egyaránt gyakran fogadja ismerősök köszönését jártában-keltében. Ezt úgy értékeli, hogy talán alkotott valamit, amitől ismertté vált, és amiért ma is megismerik. A közel húsz évben több ezer emberrel volt kapcsolatban, akik emlékezetéből nem tűnt el nyomtalanul.
Nagyon jó természetű ember, aki nem irigyli pályatársai – látványos és külsőségekben is megnyilvánuló – sikereit, pedig vannak ilyenek a környezetében. Beéri a maga által teremtett miliővel, gyerekei, családja sikereivel és azzal a felemelő érzéssel, hogy sok gazdának segíthetett a boldogulásában. És, nem mellékesen, nyugodtan alszik, mert tisztátalanság nem tapad a kezéhez.
Családjával elkötöztek Sopronból, hogy a nyugdíjas éveiket természetközelben élhessék. Szépen rendezett, tájépítészeti értékekkel bíró parasztházra cserélték városi lakásukat, és az elmúlt két évben be is lakták ezt, nagy megelégedésükre. A Hegykőn található takaros ház mögött emberléptékű kert húzódik, gyümölcsfákkal, kevés szakmai munkát adva a gazdájának.
Nagy Tihamér boldog, kiegyensúlyozott életet él, megáll ma is az út mellett, az érő kalászokat megnézni, aztán kimegy a gazdatársához, hogy a közösen nevelt mangalicákat meggusztálják. Mert vágnak egy-egy szőkét időnként, és feldolgozzák maguknak, az egészséges táplálkozás jegyében. Nem tud elszakadni a mezőgazdaságtól, a természettől, de már nem is kívánja aktívan folytatni. Se vele, se nélküle – ezért inkább egy új hobbit választott, a sütés-főzést, ami minden kíváncsiságát kielégíti, minden szabadidejét leköti. Helyi vegyszermentes alapanyagokat – „fertei zöldségeket” – és ellenőrzötten táplált állatok húsát használja fel, ha csak teheti, és kiváló étkeket készít…
A jövőről család – a fiai és felesége – nélkül nem tud gondolkodni, ezért az ő boldogulásukért szorít, akik, nagy örömükre, szívesen járnak haza a fővárosból és külföldről. A saját egészségét szintén meghatározóan fontosnak tartja, hiszen ma sem szed semmilyen gyógyszert, és ezt az egészségmegóvó praktikáinak tudja be. A nyugalmat pedig szemlátomást nem csak megéli, de sugallja is a környezetének, tekintetével, testbeszédével, beszédstílusával. Ahogy azt mások is tapasztalhatják, mindig az ember szemébe néz, és igazat mond, amivel nagyon meggyőző tud lenni. Jó vele beszélgetni, mert érett ember, nagy élettapasztalattal, jó emberismerettel. Egyszer mindenkinek találkoznia kellene vele…
