Nehéz elhinni, hogy olyan eset is előfordul, amikor egy fiatal úgy indul el a pályán, hogy sem mezőgazdasági ismerete, sem generációkra visszatekintő agrármúltja nincsen, sőt, eredetileg még az érdeklődése sem irányult efelé a terület felé.
Kisgyermekként nem ült naphosszat traktorban, kombájnban, iskola után pedig nem járta a szántóföldeket édesapjával, ahol magába szívhatta volna ennek a munkának az atmoszféráját. Joggal kérdezhetné hát így bárki, hogy akkor mégis mi visz rá egy fiatalembert, hogy „hátszél”, alapok és infrastruktúra nélkül válassza élethivatásának a növénytermesztést és az ezzel járó kemény fizikai munkát.
A Szekszárd melletti Fácánkertre utaztunk, hogy megismerkedjünk Bakó Norberttel (31), s megtudhassuk tőle, hogyan volt képes szó szerint a nulláról felépíteni első mezőgazdasági vállalkozását.
– Amikor telefonon megbeszéltük az interjút, már akkor is említetted: te valóban a semmiből jutottál el oda, ahol most tartasz. Hogyan kezdődött minden?
– Úgy vélem, ma nagyon nehéz egy fiatalnak szülői segítség nélkül elkezdeni egy, akár a miénkhez hasonló vállalkozás létrehozását. Persze nem volt ez másként nálam sem, hiszen mi sem egy többgenerációs agrárcsalád vagyunk. Talán a falusi élet, a háztájiban tartott állatok és egy 1000 négyzetméteres fűszerpaprika parcella volt az egyetlen kapocs számomra ehhez a területhez.
Nagyapámnak volt kárpótlási jegye, de azt a földvásárlás helyett minden egyébre felhasználták, mondván, úgysem lesz, aki a földeket megművelné.
Itt, Fácánkerten élnek a 20 gyermekes Lukácsék, akiket évekkel ezelőtt már Kepes András műsorában többen megismerhettek. Körülbelül 1 000 hektáron gazdálkodnak; ők próbálták nagyapámat területvásárlásra buzdítani, hogy annak később még értéke lesz. Nagyapám engedett a biztató szónak, és vásárolt 15 hektárnyi területet, ami aztán édesanyámra és két testvérére szállt. Ezek a földek bérbe voltak adva, hosszú évekig.
– Amikor a mezőgazdasági középiskolát választottad, már tudtad, hogy egyszer ezeken a területeken a te kukoricád nő majd?
– Egészen kicsi korom óta bolondultam az állatokért, a szárnyasokért, galambokért, lovakért. Sok különleges díszbaromfit tenyésztettem már, de arra még álmaimban sem gondoltam, hogy egyszer a mezőgazdasági gépek is ekkora örömet fognak majd jelenteni. Talán magamról szabad ilyet mondanom: igazi állatbolond voltam. A növénytermesztés még csak eszembe sem jutott.
Családunk fűszerpaprikázott már akkor is, és ez ma is része a vállalkozásnak, csak a tevékenység nagyságrendje változott.
Aztán az élet úgy hozta, hogy szüleim elváltak, és édesanyám 500 hektáron gazdálkodó élettársa mellett a növénytermesztésbe is belekóstolhattam. Belevontak a legtöbb munkába, aktívan részt vállaltam mindenből. Ekkor ültem először komolyabb gépekben. Mondanom sem kell, ez szerelem lett első látásra.
„A magam munkájával nagyon kritikus vagyok, de ez az őszi vetés igazán szép képet mutat”
– A nagyapai földek ekkor még bérben voltak. Mikor döntöttétek el, hogy saját kézbe veszitek az irányítást, és elkezdtek gazdálkodni? Gépek hiányában ez akkor nem tűnt könnyelműségnek?
– A szakközépiskolában talán harmadikos lehettem, amikor édesanyám élettársa feldobta a labdát, hogy mi lenne, ha a földjeink bérleti szerződésének lejárta után mi magunk művelnénk azokat. Még azt is felajánlotta, hogy a gépeivel segít bennünket, hiszen nekünk semmilyen munkagép és eszköz nem állt rendelkezésre. Tetszett az ötlet, hogy nem más gazdálkodik ezentúl a földeken, és mi is „igazi” gazdákká válhatunk. Nem voltak nagy célok előttünk, nem akartunk „nagy falatot harapni”, mindig az volt az elgondolás, hogy csak apránként, lépésről-lépésre haladjunk előre. Szüleimnek köszönhetően így összesen 15 hektárral indultunk neki a birtokosi életnek.
– Egy 17-18 éves fiúnak van már annyi munkafegyelme és tudása, hogy el tudjon vezetni egy ilyen vállalkozást? A semmiből indulni ilyen fiatalon „hátszél” nélkül kockázatos döntés lehetett.
– Az édesanyám élettársával eltöltött közös munka és a faluban másnál végzett traktoros munkák sokban járultak hozzá az ismereteim és szakmai tapasztalataim gyarapodásához. Természetesen ez még nem volt elegendő ahhoz, hogy sikeres legyen a tevékenységünk. A legfontosabbként említeném, hogy óriási munkaszeretettel rendelkezem, ami elég erőt ad ahhoz, hogy minden reggel örömmel keljek fel, és kezdjem meg a napi teendőimet.
Még most is jó érzés visszagondolni arra, hogy a falubeliektől milyen sok önzetlen segítséget kaptam. Édesapám egy nagyon jószívű ember, ott segített, ahol tudott, amikor pedig nekünk volt szükségünk valamire, az emberek viszonozták mindezt.
Amikor Lukácsék megtudták, hogy gazdálkodni kezdtem, felkaroltak; gépeket adtak kölcsön, én pedig munkával segítettem vissza nekik.
– A segítségre, még ha önzetlen is, nem lehet hosszú távon
alapozni rá. Nem bátortalanodtál el a kezdeti nehézségek láttán?
– Szomorúan fogadtuk, hogy bár fiatal gazdaként kezdtem meg pályafutásomat, mégsem tudtam semmilyen induló agrártámogatást felvenni a tevékenység beindításához. Tovább nehezítette a helyzetet, hogy időközben katonai szolgálatomat is le kellett töltenem, illetve anyukám élettársával is megszakadt a kapcsolat. Ott voltam gépek nélkül, fiatal „bakaként”, akinek mindent meg kellett mozgatnia ahhoz, hogy egyáltalán hazamehessen dolgozni. A katonaidőm aztán mégis gyorsan letelt, s ezalatt a földeken is el tudtam végezni minden munkát.
– Hamar beláttad, hogy saját gépekre is szükség lesz, hogy hatékonyan tudj termelni? Volt lehetőségetek gépeket venni, esetleg pályázni?
– Rokonok segítségét kérve, támogatásukkal tudtam az első MTZ traktort 2001-ben megvásárolni. Szerencsére egyéb gépekhez is sikerült pályázat útján hozzájutnom. Így bővült a gépparkunk 2003-ban egy John Deere traktorral, amit 2009-ben egy még komolyabb felszereltségű és komfortosabb, szintén John Deere modellre cseréltünk le. Mindig akkor vásároltam gépet vagy eszközt, amikor az anyagiakat megteremtettük egy modernebb változat beszerzésére. Bár a kukorica alkotja a fő növényt a vetésszerkezetben, kukorica-vetőgépet azonban csak nem régen tudtam vásárolni.
Szépen lassan, 11-12 év alatt fejlődtünk odáig, hogy ma már gyakorlatilag minden munkafolyamatot el tudok végezni saját gépekkel. Géppalettánkon szerepel Lemken grubber, eke, Kverneland Optima kukorica-vetőgép, Berthoud permetezőgép, Amazone műtrágyaszóró, 3 tengelyes pótkocsi, Kongskilde kombinátor, Monosem kultivátor, paprikavetőgép és öntözőberendezések. Néhány munkafolyamathoz azonban nem rendelkezem saját géppel, de van egy gyerekkori osztálytársam, akivel önzetlenül és kölcsönösen segítjük egymást. Sok gép az ő gépparkjában található meg, ilyen a kombájn és gabonavetőgép, míg mások a miénkben. Gyakran dolgozunk közösen a gépekkel.
– A gépeket hogyan szervizelitek? Szoktál-e javítási munkákat végezni?
– Az egyetlen dolog, amihez nem nyúlok, az a gépek elektronikája, ilyen meghibásodás esetén szakembert kell hívnom. Minden más munkát magam is elvégzek. Szerencsére alkatrészben sincs hiány, tőlünk néhány kilométerre, Tolnán van az Agro-Tipp Kft., ahol az összes szükséges alkatrészt be tudom szerezni, és nekik komoly szervizműhelyük van. Gyorsan és megbízhatóan dolgoznak.
– Említetted, hogy kukorica a fő kultúrnövény, ezen kívül mi alkotja még a vetésszerkezetet? Próbálkoztok esetleg valami újjal is színesíteni a palettát?
– Jelenleg 140 hektárt művelünk a sajáttal és a bérleményekkel együtt. A területek zömén kukorica található, emellett közel 20 százalékán búza és egy kevéske napraforgó került elvetésre. Az öntözhető területeinken fűszerpaprika termesztése folyik, most körülbelül 3 hektárt ültetnénk be. Emellett 12 ha repcével és 5 ha lucernával vetett terület is része a vállalkozásnak. Az idei évben csemegekukorica és előveteményként csemegeborsó is szóba került.
Tavaly petrezselyemzölddel vetettünk be 2 hektárt, és kimondottan szép eredményeket értünk el, de sajnos a felvásárló cég már több hónap késéssel sem fizet, így elbizonytalanodtunk, hogy az idén akarjuk-e ezt a kultúrát beilleszteni a vetésszerkezetbe. Mivel a zöldségtermesztésben idénymunkásokat alkalmazunk, nem tehetjük meg, hogy csak akkor fizetjük ki őket, amikor mi is a pénzünkhöz jutunk. Ez most komoly dilemma számunkra.
– Mennyire vagy fogékony az innovatív megoldásokra? Nyitott szemmel és füllel jársz, hátha valahol valami újat tanulsz?
– Közvetlenül a katonaság után lehetőségem volt egy főállást is elvállalni. Nagyon fiatal voltam, tele lendülettel. Belefért a saját földjeink mellett ez is az időmbe. Egy önjáró permetezőgéppel kellett szolgáltatásképpen 9 000 hektárt permeteznem nagy cégeknek, mint például a Dalmand Zrt.-nek. Amikor a termesztésben láttam náluk valamit, amit korábban nem alkalmaztam, kisebb területen ugyan, de magam is megpróbáltam a saját földjeimen. Errefelé például nem szokták a kukoricát ekézni, és meglepve tapasztaltam, hogy ezek a nagy cégek még műtrágyát húznak a tövek mellé.
Egy másik fontos munkafolyamat a szántás nélküli talajművelés bevezetése volt. Természetesen mindig megfelezem a parcellát, és az egyik felét az új módszerrel, míg a másikat a régen is alkalmazott technológiával művelem meg. Sosem akarok senkit meggyőzni az igazamról, sem az álláspontomat nem akarom ráerőltetni gazdatársaimra. Elég, ha az eredményeket én látom, és ez meggyőző számomra. Mindig van a kontroll és a tesztterület, amelyen minden azonos, csak a művelésben különböznek. A tavalyi évben ennek köszönhetően nagyon szép, 5 tonnás átlagot produkáltunk a száraz idő ellenére. Napraforgó és paprika alá azért minimális szántást még alkalmazunk.
Még egy újdonság: 2006 óta baktériumtrágyát is használunk. Alkalmazásával a műtrágya-kijuttatást minimálisan csökkenthettem. Eleinte szkeptikusan fogadtam ezt a módszert, de nálunk már 7 éve bizonyítottan működik. Csak egy példával élve: 2011-ben egy nagyon aszályos őszt éltünk meg; a talajművelést nem mertem elkezdeni, mert sorban láttam a parcellaszomszédoknál, hogyan szakadnak le az ekefejek. Novemberben még mindig nem érkezett meg az eső, de már nem tudtam tovább halogatni a munkákat. Meglepetésemre akkor azonban úgy ment a gép a földben, mint kés a vajban. Mivel bérmunkát is végzünk közel 140 hektáron, a baktériummal nem kezelt területen hasonlóképpen én is pórul jártam az ekével.
A kedvenc ló, amely hamarosan csikónak ad új életet
– A learatott kukoricának mi lesz a sorsa? Tudsz vele kivárni, vagy azonnal értékesíted?
– A tavalyi évben csak nyáron kötöttünk szerződést a szabadegyházi Hungrana Kft.-vel. Többnyire a Dekalb korai fajtáit részesítem előnyben, mert tapasztalatunk szerint a korai betakarítás piaci előnnyel is jár. Nálunk a 3511-es fajta vált be igazán ezeken a területeken.
– Milyen terveket szövögetsz a jövőről? Mit szeretnél még megvalósítani?
– Ami már a nagyon közeli jövő része, az egy fedett géptároló építése; ennek állnak az alapjai, és hamarosan a további munkálatok is megindulnak. Örülök, hogy a fejlődés olyan szakaszába értünk, amikor egy alkalmazottal tudunk bővülni. Jelenleg még minden gépi munkát én végzek, és az új kolléga annyi terhet venne le a vállamról, hogy nekem már nem is kellene gépre szállnom. Persze nem ez a cél, hiszen mindennél jobban szeretem a munkát, ez jelenti a legnagyobb örömet számomra. Éppen ezért szeretnék még földeket vásárolni, vagy bérelni, hogy nehogy „munka nélkül maradjak”.
– Ha a szavaidat idézhetem: aki ennyire „állatbolond”, mint te, az hogyan tud időt szakítani ennyi munka mellett kedvenceidre? Vannak állatok a birtokodon?
– Édesapámnak szintén van egy kis földje, istállója, nála tartok néhány marhát, amiket ő gondoz. A lovamnak itt a ház körül tudok örülni; ha időm engedi, lovagolok is. És a kedvenceim a szárnyasok, galambok, baromfik – bennük mindig gyönyörködöm. Van búbos libám, gatyás tyúkom, gyöngyösök, törpekakas. Mindig feltöltődöm, ha közöttük lehetek.
