Az üdvözítő kukorica

Miután már május első heteiben járunk, a kukorica vetése szinte mindenütt befejeződött az országban. Talán nem merészség pontos statisztikai adatok hiányában azt állítani, hogy az idei évben rekordot dönthet e növény vetésterülete.

Növekvő vetésterület

A fent említett okokból következően nagyon valószínű, hogy a kukorica vetésterülete eléri az 1,2 millió hektárt, amely természetesen a hibridkukorica-előállítás, a csemegekukorica, a pattogatni való kukorica és a silókukorica termelését is magában foglalja. Azt az állítást, miszerint Európa kukoricaövezetéhez tartozunk, fényesen bizonyítja az a tény, hogy a hibridkukorica-termesztés nagyságrendje évről évre növekszik, ami egyben a termőhelynek és nem utolsósorban a hazai előállítók szakmai felkészültségének is az elismerése! Emellett figyelemreméltó az EU-n belül elért és remélhetőleg tartósan őrzött harmadik helyünk (7,7 millió t) az árukukorica-termelés mennyiségi versenyében, ahol csak Franciaország és Olaszország előz meg bennünket. Jó jelek tapasztalhatóak tehát a kukoricatermelés tekintetében – mondhatnánk, de sajnos egyre több a „kényszertermelő” gazda is, akik csak azért vetnek kukoricát, mert másra nem kínálkozik lehetőségük. Ez a réteg egy kissé rontja a kukoricatermesztés hazai statisztikáját, de a termelés joga mindenkit megillet. Részben ebből következik a kukorica monokultúra visszatérése is, hiszen az ezredfordulón megkongatott vészharangok akkor alaposan elvették a termelők kedvét a monokultúrás termesztéstől. Számos szakmai bizonyíték állt ugyanis rendelkezésre az amerikai kukoricabogár kártételét illetően, hiszen az egyoldalú talajművelési, talajhasználati gyakorlat fizikai következményei is jelentkeztek. A talajtömörö-döttség és a termőréteg degradációja az évtizedeken keresztül azonos módon művelt földeken kezdett kedvezőtlenné válni a kukorica számára, és hihetővé vált a termelők számára, hogy felelősen nem folytatható a monokultúrás termesztés. Akkor néhány évre váltottak, és vetésváltásban művelték a földeket, amivel valamelyest csökkent a területek gyomosodási hajlama, javultak a talajok fizikai viszonyai. Fél évtized elteltével azonban a legtapasztaltabb termelők a legjobb termőhelyeken ismét visszafordultak a monokultúrás termesztés felé, annak reményében, hogy az e célból kidolgozott technológia betartása visszahozza a régi eredményeket. Valóban így is lett, és ma már az árukukorica-termelés 30% körüli nagyságrendben ismét monokultúrában történik, az ökonómiai versenyképesség alapján.

Lesznek-e jó piaci válaszok?

A magyar kukoricatermelők nagy bánata – a termelési sikerekkel ellentétes tendenciaként – a piac kiszámíthatatlansága. Mindenki ismeri Magyarország földrajzi adottságait, amelyek nem teszik lehetővé a magyar termény bekapcsolódását a nemzetközi piaci körforgásba. Az elmúlt öt évben az uniós tagságunk sem hozott lényeges fordulatot abban, hogy a magyar terményt piacra segítse. A megtermelt kukoricát ugyan a korábban működtetett intervenciós felvásárlás keretében sikerült értékesíteni, de ennek megszűnésével a raktárra termelés kezdett általánossá válni. A hazai állattenyésztésben egyelőre nem mutatkozik áttörés a takarmánycélú kukorica felhasználása terén, a bioeta-nol-gyártók pedig nagyon óvatosan „építkeznek”, nem szívesen kötelezik el magukat a bizonytalan, kiszámíthatatlan üzemanyagpiacon. A magyar gazdák pedig ettől függetlenül is termelik a kukoricát, ami a magas közúti-vasúti szállítási költségek miatt a francia, olasz és egyéb, harmadik ország által kínált áruval szemben nem versenyképes. Spanyolország negatív példája – ahová tengeri úton, Argentínából hoznak terményt – igazolja, hogy az EU és annak mezőgazdasági bizottsága nem veszi komolyan a magyar termelők értékesítési gondjait. Ha az uniós közösségen belül a magyar kukoricaövezet szenved az egyébként értékes kukorica értékesítésének gondjai miatt, azt meg kellene Brüsszelben oldani. Mégpedig úgy, hogy a szállítási költségekre támogatást kell nyújtani ahhoz, hogy egy tagország értékesítési és a másik tagország ezzel egy időben jelentkező beszerzési gondja az unión belül megoldódjon. A Közösség malmai azonban lassan őrölnek – ezt a tagországok már megtapasztalhatták -, és a magyar termelők munkaritmusához képest kényelmes, lassú ügyintézés folyik. Kivárhatatlan, s a mezőgazdaság biológiai körforgásához egyáltalán nem igazodik az esetleges elmozdulás, az, amíg valami érdemi történik. Egy kukoricatermelő övezetet, egy kiváló adottságú termőtájat nem lehet ezer kilométerekkel odébb tolni, hogy a tengeri kikötőhöz közel legyen, éppen ezért az áru szállításához kell érdemi támogatást nyújtani. Hát, ilyen egyszerű lenne ez a dolog a sokszereplős, beadványos, kérelmes, bizottsá-gosdi nélküli felfogás alapján, amit egy tettre kész magyar gazdaember a józan paraszti felfogásával elvárna.

Sok termelő a legjobb termőhelyeken visszafordult a monokultúrás termesztés felé, annak reményében, hogy a technológia betartása visszahozza a régi eredményeket

NZ.

aszály kukorica kukoricabogár szárazság