fbpx

Üzemi szintű őszi gyomirtási vizsgálatok őszi búzában

Írta: Szerkesztőség - 2015 szeptember 18.

A több évig tartó kisparcellás vizsgálatokat követően nagyüzemi körülmények között is bizonyított a NUFARM Agility+Mezzo kombinációja.

2013 őszén az ország nyugati és keleti felében állítottunk be összehasonlító őszi búza gyomirtási vizsgálatokat. A nagyparcellás vizsgálatok célja az volt, hogy üzemi szinten is igazoljuk az Agility 1,25 l/ha + Mezzo 20 g/ha kombináció T1 és T2 (ősszel csírázó, tavasszal virágzó egynyári és ősszel-tavasszal csírázó, nyár elején virágzó egynyári) gyomokra gyakorolt hatását.

Az ország nyugati felében a vizsgálatokat a Kaposvári Egyetem Tangazdasága területén állítottuk be. A gyomirtó szeres kezelés ideje 2013. november 19. volt. A kultúrnövény átlagosan BBCH 12–16 fejlettségi stádiumban volt, míg a gyomok átlagosan BBCH 10–13 stádiumban voltak. A hosszan tartó meleg, csapadékos ősz hatására a gyomok egységesen, nagy egyedszámban voltak jelen a kezelés idején.

Az őszi búza jól bokrosodva, erősen fejlett állapotban ment a télbe. A tél során is megőrizte jó kondícióját, ami biztosította számára a megfelelő gyomelnyomó képességet. Az utolsó értékelés eredményeit tekintve a kombináció gyakorlatilag tökéletes gyomirtó hatást mutatott a célzott gyomnövényekkel szemben.

 

 

A kísérleti eredményeket összegezve elmondható, hogy az Agility 1,25 l/ha + Mezzo 20 g/ha kombináció a várt hatékonyságot mutatta a vizsgált gyomnövényekkel szemben.

Az ország keleti felében, az alföldi Szentmártonkátán végeztünk vizsgálatokat a kombinációval. A kijuttatást 2013. november 1-jén végeztük. A kultúrnövény BBCH 10–13 fejlettségi stádiumban volt, míg a gyomnövények BBCH 10–11 stádiumban voltak. Az időjárás az ország keleti felében a nyugatihoz hasonlóan alakult, ami elősegítette a nagy széltippan tömeges kelését.

 

 

A gyomirtó hatás értékelése alapján az a következtetés vonható le, hogy az Agility 1,25 l/ha + Mezzo 20 g/ha kombináció kiválóan teljesít a tömegesen kelő nagy széltippan ellen is.

Az ország két pontján végzett üzemi szintű vizsgálatok eredményei egyértelműen mutatják, hogy az Agility 1,25 l/ha + Mezzo 20 g/ha kombináció üzemi szinten is kiválóan alkalmas a T1 és T2 gyomok – azaz az ősszel, kora tavasszal csírázó gyomnövények, beleértve a nagy széltippant is – okozta probléma megoldására. Sőt, az őszi kezelést követően az utóveteményre gyakorolt káros gyomirtó szer hatástól sem kell tartanunk.

Termelők mondták…

Gazdaságunk 100-150 hektárnyi kalászos-vetésterületének egyharmadán jelent problémát a széltippan. Ezeken a területeken ezért a kétszikű gyomok mellett az egyszikűek ellen is védekeznünk kell. Erre a problémára javasolta a NUFARM területi képviselője az Agility nevű készítményt, amit 1,25 l/ha dózisban, tavasszal juttattunk ki. A gyomirtó szert a fejlettebb kétszikű gyomok (ebszékfű) miatt kiegészítettük a Mezzo 15 g/ha dózisával. A kombináció kijuttatása kicsit megkésett a szélsőséges időjárás miatt. Ennek ellenére azt tapasztaltuk, hogy a gyökérváltás előtt kezelt széltippan tökéletesen elpusztult, amelyik gyökeret váltott, az is jelentős mértékben gyérült. A túlfejlett kétszikűeken kezdeti tenyészőcsúcs-fehéredést tapasztaltunk, és 3 hét után ezek is maradéktalanul elpusztultak. A két készítmény hatása külön-külön, és együtt is igen meggyőző volt.” – Szaniszló Máté, Agroszan Bt., Szendrő

Farkas Ádám
termékfejlesztési vezető
Nufarm Hungária Kft.
www.nufarm.hu