Nagy érdeklődés fogadta a 2017. évi Országos Szója Fórumot
Hazánk fontos célja, hogy növelje a GMO-mentes szója előállítását, ennek érdekében a jövőben szükségessé válik a szója termőterületének növelése.
Hazánk fontos célja, hogy növelje a GMO-mentes szója előállítását, ennek érdekében a jövőben szükségessé válik a szója termőterületének növelése.
Évtizedek óta megoldatlan kérdés a magyar növénytermesztésben az öntözés, amelynek kezelése nem akar sikerülni még akkor sem, amikor szinte minden évben visszatérő módon jelentkezik hosszú hetekre…
Az árutermelő gazdaságok közel egyharmada tervez öntözéssel kapcsolatos beruházást.
Fiatal gazda rovatunk 4 évvel ezelőtti indulásakor arra vállalkoztunk, hogy olyan fiatalokat mutassunk be, akik ösztönző példájukkal kedvet csinálhatnak a most pályára készülőknek.
Üdvözöllek Laci! Kérlek, mondj néhány szót az általad irányított két cég tevékenységéről.
Fiatal gazdaként és öntözési szakemberként – rendszeresen – részt veszek a mezőgazdasági fórumokon és kiállításokon…
Minden évben így kezdődik a szezon a kereskedők, felvásárlók és a termelők között, de az idei esztendő megelőző elemzései sem kecsegtettek jó árakkal.
Mire májusi számunk az Ön kezébe kerül, már életbe lép az új földtörvény, amely az elmúlt időszakban sokszor korbácsolta fel az érzelmeket országhatáron belül és kívül is.
Magyarországon a burgonyatermesztés – az elmúlt közel húsz évet leszámítva – közös „nemzeti elfoglaltságnak” számított, hiszen fontos volt, hogy ez az alapélelmezési termény megfelelő mennyiségben […]
Az elmúlt év nyarának vízhiányos, aszályos periódusa előtérbe hozta a mezőgazdasági vízfelhasználás, az öntözés kérdését. Kormányzati intézkedések születtek és nagy a fogadkozás arra, hogy ebben az évben a vízgazdálkodási problémákat jobban sikerül majd kezelni. De tényleg csak az aszályos helyzetek kezelésével, az öntözéssel van baj, vagy az egész területi vízgazdálkodásban jelentkeznek problémák? – A következőkben erre a kérdésre keressük a választ. […]