Okszerű tavaszi repceregulátorozás

Az egyik első tavaszi növényvédelmi munka a repceregulátorozás, melynek elsődleges szerepe az oldalhajtásokon lévő termés mennyiségének növelése. A folyamat, amit befolyásolunk: az egyes repcenövények közötti verseny.

Okszerű tavaszi repceregulátorozás

A repcetáblán belül, kis túlzással élve, az egyik repce „gyomnak tekinti” a másikat. A harc elsősorban a fényért folyik, minden növény igyekszik a lehető legmagasabbra nőni, és beárnyékolni a másikat. Ezt úgy próbálják elérni, hogy a főhajtásukat a lehető legmagasabbra növelik az oldalhajtások kárára. A főhajtás korábban szökken szárba, és a benne termelődő hormonok hátráltatják az oldalhajtások fejlődését. A hektáronkénti maximális hozam szempontjából ez a fényért folyó verseny káros. Köztudott, hogy a termés nagyobbik része az oldalhajtásokon fejlődik. Nekünk, repcét termesztőknek az a célunk, hogy az oldalhajtások hátrányos helyzete megszűnjön. A mai modern repcetermesztésben ebben lehetnek segítségünkre a tavaszi regulátorok, amelyek elsősorban a hosszirányú növekedésért felelős növényi hormon képződését gátolják. A kezelés hatására a főhajtás robbanásszerű növekedése később indul el, így az oldalhajtások több fényhez jutnak, ennek következtében rajtuk több virág, így több termés képződik.


Caramba® Turbo oszi kezelés; kezeletlen
kontroll; Caramba® Turbo oszi és tavaszi kezelés

A Caramba® Turbo a gazdálkodók körében közkedvelt repceregulátor. Sikerét többek között a mepiquat-klorid hatóanyagából származó, hosszan tartó hatásnak és rugalmas felhasználásának köszönheti. Az általánosan használt azol-hatóanyagok nem áramlanak az egyes növényi részek között, hatásukat főleg a levelekben fejtik ki, ráadásul csak +10 °C felett igazán hatékonyak. A mepiquat-kloridezzel szemben a hajtáscsúcs felé áramlik, és ott fejti ki a hatását, ahol a legnagyobb szükség van rá. Hőtűrésének köszönhetően a kezeléseket már akkor elkezdhetjük, ha a fagyok elmúlnak, és a nappali hőmérséklet +5 °C feletti. Mindezek mellett a várt hatékonyság akkor sem marad el, ha a permetezést követően lehűl az idő.

A Caramba® Turbo javasolt tavaszi dózisa 0,7–1,0 l/ha.

A kezelés sikerét elsősorban nem a dózis, hanem az időzítés határozza meg. Ha a főhajtás intenzív növekedése már elindult, a várt hatás elmarad.


A kép bal oldalán a megkésett, jobbra a helyes
tavaszi regulátoridozítés

Valójában azok a gazdálkodók regulátorozzák a repcéjüket, akik a növények tőlevélrózsás állapotában kezelnek. Az elkésők csak egy gombaölő szert szórnak. A Caramba® Turbo is tartalmaz azoltípusú hatóanyagot, amely hatékony a repcét kora tavasszal támadó fóma ellen. Ne feledjük azonban: tőlevélrózsás állapotban a repcét elsősorban regulátorozni kell! Az esetleges kora tavaszi fómafertőzések ellen bármely azol-készítmény kellő hatékonysággal bír. Jó, ha tudjuk: az elágazások számának növelése, a több virág és becő, a magasabb terméshozam alapvetően a regulátorhatástól, nem pedig a gombaölő hatástól függ. A gombák elleni védelem jelentősége a virágzáskor sokkal nagyobb, az ellenük való hatékony védekezést ekkorra időzítsük!

Hangyel Attila
fejlesztőmérnök

Ezeket olvasta már?

Ne habozzon! – Válassza az eredetit! – Reglone Air
A Reglone Air a legjobb választás a napraforgó állományszárítására.
Még mindig szeretjük az olvasnivalót kézbe fogni
Gutenberg megnyugodhat: túlélnek a nyomtatott lapok.
Új (gondolat)vetés a csávázásban
Kalászos vetőmag rovarölőszeres csávázására kizárólag a SIGNAL 300 ES használható. A készítményt drótférgek és egyéb talajlakó lárvák ellen fejlesztették ki, könnyen kezelhető emulziós formulációja és remek színe is segít jól használhatóvá tenni.
Nyugdíjasok, mégis dolgoznának
A rendszerváltás óta harminc, a kárpótlás óta pedig több mint huszonöt év telt el. Mi a helyzet azokkal, akik azokban az időkben kerültek vezető pozícióba a mezőgazdaságban?