A ribiszke hazánkban a kisebb területen termesztett gyümölcsök közé tartozik. Termesztésének alakulását legjobban a piac szűkössége befolyásolja.
Emellett még jelentős tényező, hogy a gyümölcs a fajtahasználat miatt rövid ideig terem, továbbá, hogy a tárolása nehezen megoldható. Jelenleg az alacsony gyümölcsfelvásárlási árak is erősen meghatározóak a termesztés során. Növényvédelme e tényezők miatt meglehetősen nehéz, így fontos az integrált szemlélet előtérbe helyezése. Cikkünkben a legjellemzőbb kórokozóit és kártevőit vesszük számba.
Amerikai lisztharmat (Podosphaera mors-uvae)
Hazákban ribiszkén okozott kártétele az 1960-as években vált jelentőssé. A feketeribiszke érzékenyebben reagál a kórokozó jelenlétére, mint a piros ribiszke. A kórokozó a vesszők felületén, ritkán rügyekben telel át. Tünetei a levélen, a hajtáson, a vesszőn és a bogyókon egyaránt megfigyelhetőek.
Először a levél fonáki részén, majd a levél színén foltszerűen, ezután pedig az egész levéllemezre kiterjedve fehér, lisztesszerű micéliumbevonat jelenik meg. Később a bevonat nemezessé, majd fokozatosan sötétbarna színűvé válik. A levelek ennek hatására torzulnak, elszáradnak és lehullnak.
A hajtások felső harmadában először lisztes, majd nemezes fehér, később pedig sötétbarna micéliumbevonat keletkezik. A hajtásvégekről emiatt a levelek lehullnak, a hajtásvég elszárad, a rügyek pedig elhalnak. A hajtás alsó részén lévő rügyek kihajtanak, emiatt a hajtások elsöprűsödnek. A bogyókat részben vagy teljesen bevonja az eleinte fehér, majd később sötétbarna, nemezes micélium.
A bogyók fejlődésükben visszamaradnak, töppedté válnak, és lehullnak. A védekezési lehetőségek közül jelentős a beteg vesszők metszéssel való eltávolítása. Növényvédő szeres kezelés esetén az első kezelést a virágzás után kell megkezdeni, majd ügyelve az élelmezés-egészségügyi várakozási idő betartására, június közepéig kell kijuttatni a növényvédő szert.
A gyümölcs szüretelése után a megbetegedés mértékétől függően kiegészítő permetezések is célszerűek lehetnek. A kéntartalmú szerek használata a ribiszkén perzselést okozhat, ezért alkalmazásuk nagy odafigyelést igényel.
Drepanopezizás levélfoltosság (Drepanopeziza ribis)
Elsősorban a levélen látható, ritkább esetben a hajtáson és a bogyón tapasztalható. A levélen elszórtan apró, barna, szögletes alakú foltok jelennek meg. A levélfoltban a levél színén és a fonákon világosbarna, enyhén kiemelkedő acervulusz található. A levél sárgul, majd lehullik.
A lombveszteség miatt a bogyók töppednek, csökken a cukortartalmuk, a termőrügy-differenciálódás nem megfelelően működik, emiatt a következő évi várható terméshozam alacsonyabb lesz. A hajtáson apró, ovális, kissé kiemelkedő foltok jelentkezhetnek. A bogyó fertőződése esetén apró, fekete pontok figyelhetőek meg.
A kórokozó specifikus, így amelyik típusa a piros ribiszkét fertőzi, az nem képes a feketeribiszkét fertőzni, és fordítva is így van. A legfontosabb fertőzési források a levelek, itt telel át a kórokozó, apotéciummal és acervuluszokkal. Az aszkospórák és a konídiumok csíratömlő segítségével a kutikulán keresztül hatolnak a levélbe.
1. kép. Az amerikai lisztharmat tünete a vesszőn és a leveleken
2. kép. Drepanopezizás foltosság a levélen
A védekezés első lépése a lehullott levelek mielőbbi megsemmisítése vagy a talajba forgatása. A betegség ellen négy permetezés ajánlott, ennek segítségével eredményesen leküzdhető. Az első permetezés ideje virágzás után, kb. május elején, a második alkalom a szüret utáni időben van, majd ezt követően 10 napos időközzel még két alkalommal kell permetezni.
Mikoszferellás levélfoltosság (Mycosphaerella ribis)
Magyarországon is rendszeresen előforduló betegség, mely jelentős lombhullást idéz elő. A leveleken eleinte lilásbarna, kisméretű foltok jelennek meg, később a foltok 2-3 mm átmérőjűek lesznek, kerek vagy ovális formájúak. A foltok közepe kiszürkül, ebben fekete piknídiumok láthatók.
A foltokat keskeny, sötétbarna sáv veszi körbe. A kórokozó a leveleken telel át. Az aszkospórák tavaszra alakulnak ki, majd az időjárási viszonyoktól függően május közepétől június közepéig szóródnak. A fertőzés után a tünetek 2-3 hét múlva alakulnak ki.
A lehullott leveleket talajba forgatással vagy egyéb módszerekkel kell megsemmisíteni. A betegség ellen négy permetezés ajánlott, ennek segítségével eredményesen lehet védekezni ellene. Az első kezelés ideje a virágzás után, május elején van, a második alkalom a szüret utáni időben, majd ezt követően 10 napos időközzel még két alkalommal kell permetezni.
Ribiszke-gubacsatka (Cecidophyopsis ribis) Tömeges felszaporodása esetén a fogékonyabb fekete és piros ribiszkefajták rügyeinek nagy részét fertőzheti. A rügyek tömeges pusztulása miatt a termés mennyisége csökken, majd egész vesszők száradnak el. Fontos vektora a ribiszke atavizmusának, a ribiszke fitoplazmás betegségének (Currant reversion phytoplasma).
A ribiszke rügyeiben telel, kifejlett alakban. Tavasszal az atkák elhagyják a már fertőzött rügyeket, és a levelekre, valamint a virágokra vándorolnak, majd az új képződésű rügyekbe húzódnak. A vándorlás időszaka közel egy hónapig tart, és egybeesik a virágzással. A rügyekben az atkák száma tavasszal gyorsan emelkedik, és április végén, a tömeges vándorlás megkezdődése előtt éri el csúcspontját. Júliustól októberig számuk újra emelkedik.
Szaporodásuk üteme a téli hónapokban lassul. A megtámadott ribiszke gyengén fertőzött rügyei kihajtanak, de a hajtás lassan fejlődik, és végül többnyire el is szárad. Az erősebben fertőzött rügyek ősztől már duzzadnak, tavasszal pedig rózsaszerűen kinyílnak, majd elszáradnak.
A fertőzés káros mellékhatása, hogy a virágrügyek terméketlenné válnak. A felszaporodása esetén a ribiszkebokrok időnkénti visszavágásával a kártevő egyedszáma csökkenthető.
3. kép. Mikoszferellás levélfoltosság
4. kép. Atkafertőzés miatt megduzzadt rügy
A ribiszkeszitkár a ribiszke legjelentősebb kártevője. Jelenleg az ország valamennyi ribiszkeültetvényében megtalálható
Levélpirosító ribiszke-levéltetű (Cryptomyzus ribis)
Tojásállapotban, a ribiszke vesszőin telel. Októberben a nőstény a ribiszkére visszarepülve hozza világra a szárnyatlan ivaros nőstényeket, ezek párosodnak a nyári tápnövényekről érkező szárnyas hímekkel. A nőstények tojásaikat a ribiszke kéregrepedéseibe rejtik.
A kárkép március végén-április elején jelentkezik a fiatal leveleken, ahol a levél színe felé dudorodó, sima felületű, hólyagos torzulás alakul ki, a fonákon, a torzulásokban pedig szívogatnak az egyedek. A károsított levelek egy része, melyek napsütésnek kitettek, pirosra színeződnek, az árnyékban levők azonban sárgák maradnak, már a nyár elején elszáradhatnak és lehullhatnak.
Súlyos fertőzés esetén termésveszteség is kialakul, a levéltetvek ürülékén megtelepedő fekete korompenész pedig a leveleket és a gyümölcsöket egyaránt szennyezi. A tél végi lemosó permetezés gyéríti az áttelelő populációt. A levéltetű mozgó alakjai elleni védekezés csak május végéig hasznos.
Ribiszkeszitkár (Synanthedon tipuliformis)
A ribiszke legjelentősebb kártevője. Jelenleg az ország valamennyi ribiszkeültetvényében megtalálható. A vesszők belsejében élő hernyó kártételének hatására a termés mennyisége csökken, a gyümölcs kényszeréretté válik, a kártevő sokszor a bokor pusztulását is eredményezheti. Évente egy nemzedéke van.
A különböző fejlődésfokozatú hernyók a megfásodott hajtások belsejében, a vesszőkben, a károsítás helyén telelnek át. Az első kifejlett hernyók április végén, május elején megkezdik a bábozódást, az első lepkék általában május végén már megjelennek. Elhúzódó fejlődésmenetű, így július végéig, augusztus közepéig rajzik.
A kelő hernyók a kéreg alá rágnak be, esetleg a rügyet kiodvasítják; ezek majd az első vedlés után rágnak be a vessző belsejébe. Táplálkozásuk és járatkészítésük során kirágják a vesszők belsejét. Levegőre azonban szükségük van, így szellőzőnyílást készítenek, amely a vesszők felületén megjelenő lyuk formájában jelzi károsítási helyüket. Járataikat felfelé és lefelé is készíthetik.
A vesszőkben október végéig, november elejéig táplálkoznak, majd ott áttelelnek. Tavasszal folytatják károsításukat, majd járatuk kiszélesített végében bebábozódnak. A hernyó a vessző közepében rág járatot, ezt a barna ürülékcsík alapján lehet nyomon követni. A lepke kelése előtt részben kitolja magát a vessző belsejéből. A rajzás után a vesszőből kilógó bábing is jelzi a károsítást.
A kártétel következménye, hogy a bokrok legyengülnek, tavasszal pedig egyes vesszők vagy bokorrészek nem hajtanak ki, a termésérés idején pedig sárgulnak, fonnyadnak. Rajzásának megfigyelésére, előrejelzésére legalkalmasabb a feromoncsapdázás. A csalétekcsapdával (feketeribiszke-szörp+víz+cukor+élesztő) a hímek és a nőstények rajzásmenete is egyaránt nyomon követhető.
Védekezés során a fajták eltérő érzékenysége miatt fontos szerepe van a fajtaválasztásnak. Már a telepítést követő évben célszerű kihelyezni a feromoncsapdákat, és a lepkék tömeges betelepülése esetén a védekezést azonnal meg kell kezdeni. A károsított vesszőket tőből ki kell vágni, és azokat meg kell semmisíteni. A csalétekcsapdák és a feromoncsapdák a rajzásmenet megfigyelése mellett a kártevő gyérítésére is alkalmasak.
A szintetikus feromont nem csak rajzásmegfigyeléshez, hanem légtértelítéses védekezési módhoz is jól lehet alkalmazni. Az inszekticidek alkalmazásának lehetőségei nagyon korlátozottak, mert a fajnak hosszú rajzásideje van, és a szüret is ez alatt történik, így emiatt sem lehet, illetve nem célszerű a kártétel megakadályozását csak a kémiai védekezésre alapozni. A permetezést úgy kell végrehajtani, hogy a permetlé a bokrok belsejébe is bejusson.
5. kép. Üvegszárnyú ribiszkelepke (forrás: Whitney Cranshaw, Colorado State University)
6. kép. Köszmétearaszoló lepkeimágó (fotó: Kovács Pál, Magyarország nagylepkéi /Macrolepidoptera/ Lepkehatározó. Abraxas grossulariata. http://www.macrolepidoptera.hu/lepke/Abraxas-grossulariata_hun)
Köszmétearaszoló (Abraxas grossulariata)
A hím és a nőstény is szárnyas. Az elülső szárnya fehér, fekete, kerek folt található rajta. Egynemzedékes, az L4es stádiumú hernyó telel a lehullott lombban. Tavasszal a hernyók eleinte a duzzadó rügyeket rágják, majd a leveleket fogyasztják. A fejlődésük befejezése után egy szövedékszállal a növényhez rögzítik magukat. A lepkék június-júliusban rajzanak, a megtermékenyítés után, augusztusban a nőstények a tápnövény levelének fonákára rakják le petéiket.
Egy nőstény átlagosan 200-250 petét rak le. A védekezéshez a szüret előtti időszakban már csak a rövid várakozási idejű szerek alkalmazhatók. Ősszel célszerű a lehullott lomblevelek összegyűjtése és megsemmisítése, talajba forgatása.
SZERZŐ: MENYHÁRT ANNA NÖVÉNYORVOS
