Az őszi kalászosok kártevői

Az idei év próba elé állította a gazdákat, hiszen az aszály nagy termésveszteséget okozott a szántóföldi növénytermesztőknek.

Gyakori volt a léha és méreten aluli kalász. Számos esetben a kalászosok magassága sem érte el a fajtákra jellemző méretet, vagy a táblában foltszerűen magasabb és alacsonyabb növények nőttek. A csapadékszegény időjárás miatt sok volt a kártevő, és ezért sokkal jobban oda kell figyelni a fiatal őszi növényekre, hogy eredményes legyen az őszi árpa és az őszi búza telelése. Az idei ősz is tartogat meglepetéseket; a hosszú meleg nyárutó, mely csapadék nélkül telt el, nem kedvezett a gabona talaj-előkészítésének. A várva várt eső végül megérkezett, és bár nagy szükség van rá, problémát is okoz. A 3-4 nap alatt leesett 50-60 mm, esetenként ennél is több csapadék nehéz helyzetbe hozta a gazdákat. A járhatatlan utak és táblák nem könnyítik meg a talaj-előkészítést, a vetést. A gabona az egyik alapélelmiszer Európában és sok más országban is. Ezért nagyon fontos, hogy a mindennapi kenyerünk meglegyen, és ez egészséges gabonából készüljön. Ma már nem megengedett a fuzáriummal fertőzött búza teljes feldolgozása vagy állati takarmányként való felhasználása. A technológia fejlettsége révén persze fizikailag el lehet a magról távolítani a toxinokat, de ez veszteséget okoz. A magok belsejében lévő fuzáriumtól viszont nem tudunk megszabadulni, így az ilyen magok mind emberi, mind állati felhasználása tiltott. Ezért is évszázadok óta elsőrendű fontosságú az emberiség számára a gabonák növényvédelme. Ez a feladat ma még nagyobb odafigyelést igényel, mint évtizedekkel korábban. Az intenzív növénytermesztés olyan kártevők megjelenését segítette elő, melyek évtizedekkel ezelőtt kevesebb gondot okoztak.

Az alábbiakban elsősorban az őszi gabonák legjelentősebb rovarkártevőiről lesz szó, egy-egy faj rövid bemutatásával, de érinteni fogjuk a tavaszi kártevőket is. A búza, mint kenyéradó gabonánk, védelme a kártevőktől fontos és összetett feladat. A terület kiválasztásakor törekednünk kell arra, hogy az talajlakó kártevőktől mentes legyen. A rosszul vetett szemeket (nem megfelelő mélység) a madarak és a mezei pocok fogyaszthatja. A csírázó magokat a drótférgek, áldrótférgek, a tavaszi vetéseket a mezei pocok és a bagolylepkehernyók károsítják. Sajnos nem minden talaj alkalmas tökéletesen a gabonának (1. kép), ennek ellenére sokan próbálkoznak köves talajon is a vetéssel. A fiatal, még nem bokrosodott növényeket a gabonalegyek lárvái károsítják, számos esetben a levelek sárgulását okozva. Ez az őszi fekete búzalégy (Phorbia fumigata) és a csíkoshátú búzalégy (Chlorops pumilionis). Ez utóbbi faj első nemzedéke a tavaszi gabonákat, a második nemzedéke az őszi gabonákat károsítja, különösen a túl korai vetést. A tavaszi légykártevők közül a tavaszi fekete búzalegyet (Phorbia haberlandti) és az ugarlegyet (Delia coarctata) érdemes megemlíteni. A bogarak közül ősszel károsít a csócsárló (Zabrus tenebrioides) (2-3. kép), a fajra foltszerű károsítás jellemző. Tavasszal, ha száraz idő van, akkor a gabonapoloskák (Aelia spp., Eurygaster spp.) érési táplálkozással, szívogatással okoznak kárt, aminek a következtében csak lassan következik be a szárbaindulás. Kártevőként jelentkezhetnek még a levéltetvek (5. kép).

 

1. kép. Sajnos nem minden talaj alkalmas tökéletesen a gabonának.
1. kép. Sajnos nem minden talaj alkalmas tökéletesen a gabonának. Fotó: Takács Attila

2. kép. A gabonafutrinka-lárva foltokban okoz kárt.
2. kép. A gabonafutrinka-lárva foltokban okoz kárt. Fotó: internet

3. kép. A gabonafutrinka-imágó a magokat rágva és azokat kitúrva okoz veszteséget.
3. kép. A gabonafutrinka-imágó a magokat rágva és azokat kitúrva okoz veszteséget. Fotó: internet

 

A virágok és a szemek rágásával, kitúrásával vagy ezek fogyasztásával okoznak kárt a közönséges pejbogár imágói (Omophlus proteus), a gabonaszipolyok (Anisoplia spp.) és a mezei gabonamoly (Sitotroga cerealella) hernyói. Alkalmi kártevőként léphet még fel a közönséges fülbemászó (Forficula auricularia) is (4. kép).

 

Fontosabb gabonakártevők

Ilyenkor, ősszel a legjelentősebb kártevő a csíkos gabonakabóca (Psammotettix alienus) (6. kép). Nagyon súlyos gondot tud okozni ez a kis állat. Már a vetések 1–3 leveles korában betelepszik a táblába. A levelek szívogatásával terjeszti a búza törpülés vírusát (WDV), képes egyik növényről a másikra átvinni a kórokozót. Ezenkívül még számos vírus terjesztője. A kártétele a levél hegyétől kezdődő szívogatásokban jelenik meg. A szívás helyén kezdetben sárga, majd vörös folt jelenik meg (7. kép), a levél elhalása előtt pedig feketévé válik, majd táplálkozásuk miatt a kalász hasban maradhat. Ily módon egész táblák vírusosakká válhatnak, így termés nem várható azon a területen. A búza-fonálféreg (Anguina tritici) a termesztett növények közül a búzát és rozst károsítja. Kártétele ősztől, már a kikelt gabonán jelentkezik, és egészen az aratásig károsít. A kelés után ősszel a lárvák a növénybe fúródnak, és ennek hatására a búza levelei deformálódnak, fodrosodnak, csavarodnak. Az így károsodott növény a fejlődésében lemarad, szára rövidebb lesz. Érés idején a búzaszemek sötét színű ovális gubacsokká alakulnak. A gubacsos mag a bennük lévő lárvák miatt sárgás színű. Nálunk elsősorban a Dunántúl csapadékosabb, hűvösebb megyéiben okoz kárt. Csapadékosabb években, mint amilyen pl. 2010 volt, más területeken is felszaporodhat. Évente egy nemzedéke van. A lárvák a nedvességtől felpuhuló szemekből kimásznak, a gyökérváladék hatására befúrják magukat a növénybe. A búzában telelnek. Tavasszal a szemkezdeményekben megtelepednek, és ott gubacsot képeznek. A gubacsban a hím és nőstény párosodása után több száz petét raknak. Még a szemek érése előtt kikelnek a lárvák, melyek a gubacsokban L2 stádiumban, anabiotikus állapotban maradhatnak akár 15 évig is. Továbbfejlődésüket csak akkor folytatják, ha az ökológiai viszonyok kedvezők.

A védekezés: csak egészséges, fémzárolt vetőmag vetése, a szempergés minimálisra csökkentése szükséges. Hatékonyan védekezhetünk, ha a fertőzött talajban zöld állapotban lekaszáljuk a növényeket, azt a haszonállatokkal feletetve, így a kártevő elpusztul. A gabona-levéltetű (Sitobion avenae) (5. kép) fertőzöttsége az elmúlt években észrevehetően megnőtt a gabonatáblákban. Ez mind az őszibúza-, mind az ősziárpavetésekre jellemző. A levéltetvek szívogatása, károsítása nyomán sárgultak a gabonatábla levéltetűvel fertőzött részei. Ezt a sárgulást nemcsak a levéltetvek szívogatása okozza, hanem az általuk terjesztett sárga törpülés vírus is. Vizsgálatok igazolták, hogy nemcsak a tetvek szívogatása, hanem a vírusfertőzés is jelentős termésveszteséget okoz. Az optimális vetésidő nagymértékben csökkenti a fertőzés kialakulását, ugyanis a korai vetések sokkal érzékenyebbek erre. A vetőmagcsávázás és a kelő gabonaállományban a vektorok elleni védekezés hatékony mód a vírusfertőzés elleni fellépésben. A levéltetvek főként a levélen és a kalászon alakítják ki telepeiket. Magyarországon a gabona-levéltetű (Sitobion avenae), a zselnicemeggy-levéltetű (Rhopa-losiphum padi) és a zöld gabona-levéltetű (Schizaphis graminum) a leggyakoribb. Kártételük nyomán a levelek sodródnak, elszáradnak, a kalászok elvesztik alakjukat.

 

4. kép. A fülbemászó alkalmi kártevő a kalászosokban.
4. kép. A fülbemászó alkalmi kártevő a kalászosokban. Fotó: Takács Attila

5. kép. A gabona-levéltetű nemcsak a szívogatással, hanem a vírus átvitelével is kárt okoz.
5. kép. A gabona-levéltetű nemcsak a szívogatással, hanem a vírus átvitelével is kárt okoz. Fotó: internet

6. kép. Ilyenkor, ősszel a legfontosabb kártevő a csíkos gabonakabóca (Psammotettix alienus). Fotó: internet
6. kép. Ilyenkor, ősszel a legfontosabb kártevő a csíkos gabonakabóca (Psammotettix alienus). Fotó: internet

 

A vírusvektor szerepük miatt vetőmag-előállításban kifejezetten káros a jelenlétük. Abban az esetben, ha a gabonatábla 30%-án megjelentek az első kolóniák, védekezni kell ellenük. Ilyen tömeges megtelepedéskor törekedni kell arra, hogy kíméljük a hasznos parazitoid és ragadozó szervezeteket, katicabogarakat, azok lárváit és a zengőlégylárvákat és azok bábjait (8. kép). A gabonafutrinka (Zabrus tenebrioides) a gabonaféléken és a kukoricán kívül a termesztett és vad pázsitfűféléket egyaránt károsítja. Az imágók érési táplálkozást folytatva az érett szemeket károsítják. A nőstény imágók a párosodás után csak akkor rakják le a petéjüket, ha az ősz csapadékos, száraz időszakban peterakás nélkül elpusztulnak.

A fő károsító a lárva. Kártétele ősztől (szeptember) egészen április végéig tarthat. Enyhe télen a lárva nem vonul nyugalmi állapotba, hanem megszakítás nélkül táplálkozik. Amennyiben a táblán sok lárva él, akkor látványos, nagy kárt okoznak. Ekkor a vetés foltokban kipusztul, ez különösen tavasszal szembetűnő. Európa közép- és délkeleti részén élő faj. Hazánkban csak a futóhomokos területeken nem él.

A mono- és bikultúrás gabonatermesztés kedvező feltételeket teremt számára. Évente egy nemzedéke van, a lárva telel, amely tavasszal is károsít. Májusban bábozódik, az imágók június elején jelennek meg. Előrejelzés talajcsapdázással: ha 5-6 bogár van csapdánként, akkor be kell avatkozni. Megelőző agrotechnikai védekezés: őszi kalászos után tavaszi kalászos kerül. A tarló alászántása és az árvakelés megszüntetése szintén hatásos a lárvák ellen.

A gabonapoloskák (Aelia spp., Eurygaster spp.) (9. kép): A gabonapoloskák gyűjtőnév négy poloskafajt takar. A fajok kártétele és életmódja hasonló. A szerecsenpoloska (Eurygaster maura) és az osztrák poloska (Eurygaster austriaca) a pajzsospoloska-félék (Scutelleridae) családjába tartozik.

A címerespoloskák családjába (Pentatomidae) a szipolypoloska (Aelia acuminata) és a csőrös szipolypoloska (Aelia rostrata) tartozik. Tápnövényeik a kalászosok, de a búza a fő tápnövényük, azonban a vad pázsitfűféléken is megélnek. Kártételük már a szárbaindulás előtt szembetűnő, a vezérhajtás sárgul, fehéredik, később elpusztul. A hasban lévő kalászt károsítva az teljesen fehér lesz, ha tejesérésben szúrják meg a szemeket, akkor azok aszottak lesznek. A viaszérésben szívogatott szemek épnek látszanak, de az ebből a lisztből készített tészta nem kel meg. A Mátrától délre eső területeken gyakori a kártételük.

Egynemzedékes fajok. A poloskák erdőszélek, szántó menti árkok avarjában telelnek. Áprilisban bújnak elő, és indulnak a gabonavetésekre. A gabonapoloskák melegkedvelő rovarok, a fejlődésükhöz száraz, meleg tavasz szükséges. Ha két vagy több egymást követő tavasz száraz, és az átlagosnál melegebb (mint például az idei év), akkor gradációra számíthatunk. Az imágók ellen a bokrosodás és szárbaindulás idején kell védekezni. A gabonaszipolyok (Anisoplia spp.) közül a következő fajok azok, amelyek károsítása jelentős lehet: széles szipoly (Anisoplia lata), az osztrák szipoly (Anisoplia austriaca), a keresztes szipoly (Anisoplia agricola), a vetési szipoly (Anisoplia segetum), a gabonaszipoly (Anisoplia tempestiva). A bogarak a pázsitfűfélék közül a gabonákat és fűféléket károsítják (10. kép).

A leggyakoribb a széles szipoly (Anisoplia lata), melynek imágója (8. kép) az érésben lévő szemeket rágja, kitúrja. Egy-egy imágó akár 60–100 szemet is kitúrhat és megrághat. A lárva polifág, talajlakó kártevő.

Dél-európai eredetű fajok. Magyarországon a gabonatermő vidékeken általánosan elterjedtek. A pajorok fejlődése két év, a teleket lárva alakban töltik a talajban. A második év májusában általában 20 cm mélyen, a talajban bábozódnak. A bogarak melegigényesek, legkorábban június elején kezdenek el repülni, és főként a déli órákban jelennek meg a táblákon. A kopula után a nőstény bogár a petéket a tábla vagy a rétek talajába helyezi el. A lárvák kezdetben humusszal, később a növények gyökerével táplálkozva okoznak kárt. A búzatáblákban 10 egyed/m2 számú szipoly esetén védekezni kell. A lárvapopuláció értékelése a cserebogárpajorokéhoz hasonló módon térfogati quadrát módszerrel történik, a veszélyességi küszöbérték is a cserebogáréhoz hasonló.

A veresnyakú árpabogár, más néven vetésfehérítő (Oulema melanopus) (11-12. kép) Európa déli területein gyakori kártevő, északabbra kisebb a jelentősége. Hazánkban mindenütt előfordul.

 

 7. kép. A szívás helyén kezdetben sárga, majd vörös folt jelenik meg.
7. kép. A szívás helyén kezdetben sárga, majd vörös folt jelenik meg. Fotó: internet

8. kép. A zengőlegyek a levéltetvek ádáz ellenfelei.
8. kép. A zengőlegyek a levéltetvek ádáz ellenfelei. Fotó: Takács Attila

9. kép. A gabonapoloskák kártétele sem elhanyagolható.
9. kép. A gabonapoloskák kártétele sem elhanyagolható. Fotó: Takács Attila

 

Tápnövényei: a tavaszi árpa, a zab és az őszi gabonák, de kártétele kukoricában is előfordul.

A vetésfehérítő meztelen csigára hasonlító lárvái hámozzák a gabona leveleit, az imágó pedig hosszú csíkokat és lyukakat rág a leveleken az erek között. A károsított gabona kifakul, kifehéredik. A lárvák mindig a gabona zászlósleveleit károsítják. Ha korán kiég a gabona, akkor előszeretettel vándorolnak át a szomszéd kukoricatáblára, mert a telelés előtt érési táplálkozást kell folytatniuk.

A károsított növények termésmennyisége csökken, kevesebb lesz, mint az egészségeseké. Évente egy nemzedéke van, az imágó telel át az avarban. Áprilisban bújik elő, amikor a napi középhőmérséklet 10 °C fölé emelkedik. Több napi érési táplálkozás után párosodik, majd petéit a levél színére rakja. A nőstény átlag 200 petét rak le. A lárvák 10–14 nap múlva kelnek ki. A lárva fejlődési ideje két hét. A talajban 2–4 cm mélyen bábkamrában bábozódik, két hét múlva már ki is kel. A bogarak június végén jönnek elő, és táplálkoznak, majd növényi maradványok közé bújva ott telelnek át. A tömeges elszaporodásuknak a mélyebb fekvésű területek, a sűrű állományú búza és a párás, meleg tavaszok kedvezőek. Az imágókat és lárvákat fűhálózással mérhetjük fel.

A vetésfehérítő a zabot az összes többi gabonánál jobban szereti. Régen úgy védekeztek ellene, hogy a gabonavetés köré egy sávban zabot vetettek, így odacsalogatták a vetésfehérítőt, és amikor megjelentek a lárvák, a zabot lekaszálták és az állatokkal feletették.

A vetési bagolylepke (Agrotis segetum) polifág faj. A hernyók a legkülönfélébb egyszikű és kétszikű növényen megélnek. A fiatal növényeket (gabonafélék, kukorica, napraforgó stb.) a talaj felett, 1–2 cm-es magasságban át- vagy lerágják. Ez a kártétel foltszerűen jelentkezik a vetésekben. A palearktikumban általánosan elterjedt. Magyarországon mindenütt megtalálható. A gradációs években súlyos kárt okoz.

Évente két nemzedéke van. A telet egy maga által készített kamrában vészeli át, amely 15-20 cm mélyen van a talajban. Az áttelelt lárva tavasszal már nem táplálkozik, bábozódik, az első nemzedék lepkéi májusban, júniusban repülnek.

 

10. kép. A gabonaszipolyok a gabonaszemek rágásával és kitúrásával okoznak kárt.
10. kép. A gabonaszipolyok a gabonaszemek rágásával és kitúrásával okoznak kárt. Fotó: Takács Attila

11. kép. A vetésfehérítő-imágók hámozással károsítják a zászlós levelet.
11. kép. A vetésfehérítő-imágók hámozással károsítják a zászlós levelet. Fotó: Takács Attila

12. kép. A vetésfehérítő-lárva a fő zászlóslevélkárosító.
12. kép. A vetésfehérítő-lárva a fő zászlóslevélkárosító. Fotó: Takács Attila

 

Az érési táplálkozás után a petéket a kapások föld közeli leveleire helyezik. A hernyók júniusban károsítanak, majd júliusra elérik a fajra jellemző fejlettséget, és ekkor 2–3 cm mélyen a talajban bábozódnak. A második nemzedék imágói július végén, augusztus elején rajzanak. A vetési bagolylepke előrejelzése fénycsapdával: ha napi 5-nél több imágót fog a csapda, az tömeges felszaporodásra utalhat. Védekezni a fiatal lárvák ellen kell. A lárvák tömeges kelése a rajzáscsúcs utáni 10–14. napon várható. Az őszi gyomirtás és talajművelés a kártevő petéit, a fiatal lárvákat és a bábokat is pusztítja. A fentiekből látható, hogy a gabonák rovarkártevők elleni védelme nem egyszerű feladat. A terület használójának hetente többször be kell járnia a táblákat, hogy ellenőrizze a kártevő-populációk nagyságát, és ha kell, megtervezze a növényvédő szeres beavatkozást. Itt szeretnénk felhívni az olvasók figyelmét a növényvédőszer-rezisztencia kialakulásának veszélyeire. Ez elsősorban a növényvédő szerek egyoldalú, indokolatlan használata miatt alakulhat ki. Ha éveken keresztül vagy év közben többször egymás után ugyanazt a hatóanyagot (pl. piretroid) használjuk, egy, a sejtszinten végbemenő mutáció révén kialakulnak az átlagosnál tűrőképesebb egyedek, amelyek ezt a tulajdonságot átadják az utódaiknak. Ezek a példányok képesek olyan mennyiségű rovarölő szer elviselésére, amely a normál rovarnépesség nagy részét elpusztítaná.

Ha egy károsító ellen évente többször kell védekezni, akkor erősen ajánlott a növényvédőszer-hatóanyagokat váltogatni, késleltetve ezzel a rezisztencia kialakulását.

 

A búzatermesztésben– a teljesség igénye nélkül –a következő hatóanyagok állnak a termelők rendelkezésére:

Deltametrin: gabonapoloska, gubacsszúnyogok, hernyók, hernyókártevők, levélbogarak, levéltetvek, vetésfehérítő bogarak ellen.

Lambda-cihalotrin: bagolylepkék, bagolylepkék lárvái, gabonapoloska, levéltetvek, vetésfehérítő bogarak ellen.

Tau-fluvalinát: levéltetvek, mustárdarázs, poloskák, vetésfehérítő bogarak ellen.

Cipermetrin: gabonapoloska, levéltetvek, vetésfehérítő bogarak ellen.

 

SZERZŐ: TAKÁCS ATTILA • NÖVÉNYVÉDELMI ENTOMOLÓGUS

agrár aszály bagolylepke búzalégy fonálféreg gabona gabonafutrinka gabonapoloska gabonaszipoly kabóca kártevő levéltetű mezőgazdaság növényvédelem növényvédő szer őszi kalászos termésveszteség vetésfehérítő