Az őszi káposztarepce egyik legjelentősebb betegségeként a fehérpenészes rothadást tartjuk számon, amit egy rendkívül széles gazdanövénykörrel bíró kórokozó, a Sclerotinia sclerotiorum okoz. Felmérések szerint a kár, főleg a nyugati országrészben, akár az 50% is lehet, azonban volt olyan év, amikor ez a szám elérte a 80%-ot. A kimagasló termésveszteség mellett problémát jelent a minőségi leromlás is, ugyanis a fertőzött növények ezerszemtömege és olajsavtartalma egyaránt csökken.

Az őszi káposztarepce a szántóföldi kultúrák közül, évjárattól függően, az egyik legjövedelmezőbb növényünk, azonban sok törődést is igényel a megfelelő termésmennyiség elérése érdekében. Ahhoz, hogy a hibridtől kívánt és elvárható hozamot érhessük el, a növényt megfelelően kell tápanyaggal ellátni, és meg kell előznünk a betegségek kialakulását is.

Sclerotinia sclerotiorum

A Magyarországon termesztett kultúrák esetében soknál okoz problémát: szója, dohány, napraforgó és a mustár. A hazánkban őshonos gombafaj szinte mindenhol megtalálható, csak kétszikűeket fertőz, 408 gazdanövényét tartjuk számon, amiket képes fertőzni, köztük a parlagfüvet is. A betegség a táblában foltokban alakul ki. A fertőzött növények szárain, szárelágazásoknál kezdetben világosbarna, szürkés foltok jelennek meg, amik idővel megnyúlnak, halvány, gyűrűs rajzolat figyelhető meg rajtuk. A repce száralapi részén, a belsejében egyaránt kialakuló fehér micélumszövedék jelzi a kórokozó jelenlétét. Ebben a vattaszerű szövedékben jönnek létre a nagyjából 3-10 mm nagyságú– szabad szemmel is jól látható –szkleróciumok, melyek legtöbbször a szár belsejében találhatóak, de a külső részeken is előfordulhatnak. A vegetáció későbbi szakaszában kialakuló fertőzés pedig kifehéredő becőket eredményez.

1. kép. Fehérpenészes rothadás tünete repcén (forrás: www.agroinform.hu)

2. kép. Egészséges repcetarló (forrás: www.agroinform.hu)

3. kép. Szkleróciumok repceszár belsejében (forrás: www.kwizda.hu)

A „repcerákként” is elhíresült betegséget okozó gomba szkleróciumokkal vészeli át a telet a talajban vagy fertő zött növényi maradványokban. Ezek a kitartó képletek a talajban hosszú ideig életképesek maradnak – akár 6-8 évig is –, de a fertőzőképességüket az időjárási körülmények nagyban befolyásolhatják. A kórokozó számára a csapadékban gazdag, mély fekvésű területek a kedvezők, és abban az esetben, ha ez még magas hőmérséklettel is párosul, mindenképpen erélyes fertőzésre kell számítani.

A S. sclerotiorum fertőzése kétféle módon mehet végbe:

– a talajban áttelelő vagy akár több éve ott meglapuló szkleróciumok nedvességhez jutva közvetlenül micéliumot hajtanak, majd ezzel támadhatják meg a még fiatal növényt és a szártövet egyaránt;

– a szkleróciumok apotéciumot fejlesztenek, ami egy csésze vagy tölcsér alakú termőtest, melyből a kiszabaduló aszkospórák okozzák a szárközép, valamint virág és becők megbetegedését. Ha a kórokozó számára optimálisan alakul az időjárás, a talajfelszínhez közeli szkleróciumok apotéciumokat növesztenek, amik a talaj felületén is láthatóvá válnak. Ezekről a termőtestekről szél közreműködésével jutnak el a virágokra az aszkospórák, melyek a porzószálon és a szirmokon tapadnak meg. Ezek darabjai lehullva fertőzik a szárat és a leveleket.

Talajaink egyre inkább elszennyeződnek a szkleróciumokkal, ami azt eredményezi, hogy a betegség mind nagyobb gyakorisággal és mértékben alakul ki a hazánkban termesztett, egyben fogékony kultúrák esetében. Ennek fő oka a helytelen vetésforgó alkalmazása. A fehérpenészes rothadás elleni védekezést az őszi káposztarepce tarlójának átvizsgálásával kell kezdeni. A tarlón maradt szármaradványokon elég egyértelműen el lehet különíteni a beteg növényeket az egészségesektől, ez alapján lehet következtetni a fertőzöttség mértékére is. Ha tudjuk, hogy milyen növény volt korábban a területen, valamint, hogy az adott kultúra fogékony volt-e a betegségre – és ha igen, milyen gyakorisággal fordult elő a kórtünet –, akkor lehet egy sejtésünk a tábla állapotáról. Mint korábban is említettük, az időjárási körülmények is nagyban hozzájárulnak a betegség kialakulásához. Ha az elővetemények nem a kórokozó gazdanövény köréből kerültek ki, a terület nem mélyfekvésű és a betegség számára csapadékkal kellően ellátott, esetleg a kitartó képletek a talajművelés miatt már a felszíntől lejjebb helyezkednek el, akkor a betegség nagymértékű kialakulására nem kell számítani.

AS. sclerotiorum elleni védekezés

A védekezés alapja a megelőzés és a vetésforgó betartása. Az erős fehérpenészes rothadás kártételét követően szükséges legalább 4-5 éves kihagyást tartani azon kultúrák termesztésében, melyek gazdanövényei a betegségnek. Talaj eredetű kórokozóról lévén szó, a védekezést már innen, a kiindulási pontból is megkezdhetjük, amire a természettől kaptunk segítséget hiperparazita gombák formájában. A Coniothyrium-, Trichoderma-, Gliocladium-, Sporidesmiumfajok jelentősen csökkentik a szkleróciumok élettartamát. Szerencsére több szer áll már a gazdák rendelkezésére. A terület kitettségét és sajátosságait ismerve, célszerű a betegség szempontjából ellenálló hibridet vetni a tünetek mérséklése érdekében. Ha az időjárási körülmények a kórokozó szempontjából pozitívan alakulnak, szükséges lehet állománykezelés szisztemikus fungicid készítménnyel, ilyenek például az azolok és a strobilurinok.

1. táblázat. Helytelen vetésforgó eredménye (forrás: Long term crop rotation trail Rostock-Biestow, Nordeastern Germany, 1984-1996)

4. kép. Fehér micéliumszövedék repceszáron (forrás: www.agraragazat.hu)

5. kép. Verticillium tünete repcén (forrás: www.dekalb.co.uk)

6. kép. Pszeudotéciumok repceszáron (forrás: www.kwizda.hu)

Az őszi káposztarepcefómás levélfoltosságáról(„szárrák”)

A repce fehérpenészes rothadását taglalva nem mehetünk el szó nélkül a világszinten nagy problémát okozó betegségről. Kialakulásáért a Phoma lingam (ivaros alakja Leptospheria maculans) tehető felelőssé. Magyarországon a 2000-es években vált jelentőssé ez a betegség. A tavalyi évben jelentős termésveszteséget okozott. A fertőzött növények levelein egyre nagyobbodó – akár több milliméter átmérőjű – fakó foltok alakulnak ki, melyek közepén apró fekete pontok formájában piknídiumok – a gomba szaporítóképletei –válnak láthatóvá. A levélen keletkező elhalások miatt csökken a levélfelület, ami korlátozza a megfelelő asszimilációt. Súlyosabb problémát jelent a száralap megfertőzése, aminek eredményeképpen a szárba süppedő, felrepedező, barna foltok jönnek létre. A beteg szárú növények gyakran ki is dőlnek, eltörnek. Ha esetleg a szármaradvány állva marad, azt könnyen ki lehet húzni a földből. A szár és gyökér ízesülése helyén mindössze egy csonk marad, a két rész teljesen elválik egymástól. A száron létrejövő foltok felületén – úgy, ahogy a levéltünet esetében – szintén nagy számban jelennek meg a piknídiumok. Erős fertőzéskor a magok és a virágzati tengely is sérülhet. A betegség következtében a becőkből a magok könnyen kiperegnek, ezzel jelentős termésveszteséget okozva.

Fontos megemlíteni, hogy a Phomaokozta, főleg levélfoltosodás-tünetek könnyen összetéveszthetők a Verticillium okozta kórképpel, azonban alapvető különbség a két betegség között, hogy a Verticillium nem képes a növényi szállítószöveteken áthatolni. Elzárja azokat, így egy jellegzetes félig tünetes, félig egészséges levéllemez jön létre.

Fómás levélfoltosodás és szárrák esetében elkülöníthetünk ivaros és ivartalan ciklust is. Az ivaros ciklus során képződő pszeudotéciumokból kiszóródó aszkospórák indítják el a fertőzést tavasszal, majd ősszel kialakulnak újra. A vegetáció során – az ivartalan ciklusban részt vevő – piknídiumokban képződő spórák folytatják a fertőzést. A spórák terjedése történhet széllel és esővel egyaránt. Ahhoz, hogy a pszeudotéciumok beérjenek, közel 20 csapadékos napra van szükség, az aszkospórák csírázásához pedig nedves közeg és 4-28°C közötti hőmérséklet. Augusztus végén, szeptember elején a piknokonídiumok a csapadékos időjárás hatására gyorsan elkezdenek kiszóródni, így már az újonnan kelt csíranövényeket is képesek megtámadni. A fertőzést követő 5-7 nappal jelennek meg az első tünetek (amennyiben a hőmérséklet 15-20°C között alakul). A fómás levélfoltosság kialakulásának lehetősége hűvös és száraz ősz esetén csekély. A Phoma lingam elsősorban micéliummal és piknídiummal telel, míg a Leptospheria maculans pszeudotéciumokkal marad fenn tarlómaradványokon.

A fómás levélfoltosodás és szárrák esetében is érdemes a védekezést a tarló átvizsgálásával kezdeni, ilyenkor a tünetek is jobban megfigyelhetők

7. kép. Fómás levélfoltosodás tünete (forrás: www.agraragazat.hu)

8. kép. Phoma piknídiumai repcén, szártörés (forrás: www.agraragazat.hu)

9. kép. Eldőlt állomány, nagy pergési veszteség (forrás: www.kwizda.hu)

A fómás levélfoltosodás és szárrák esetében is érdemes a védekezést a tarló átvizsgálásával kezdeni, ilyenkor ugyanis a szárrák tünetei is jobban megfigyelhetők és felmérhetők. Abban az esetben, ha a betegség jelentős mértékben fordult elő a táblán, mindenképpen érdemes legalább 4 éves vetésváltást beiktatni. Ennél a betegségnél hasznos lehet a fertőzött növényi maradványok mély alászántása. Phoma/Leptospheria egyes rasszaival szemben már vannak ellenálló hibridek, az RLM7-rezisztenciával rendelkezők hazai viszonyok között elegendőnek bizonyulnak. Ezenkívül fungicides készítményekkel történő csávázás és az állománykezelés is lehetőséget nyújt a kórokozó megfékezésében. A Sclerotinia esetében is említett hiperparazita gombák szintén hatásosak lehetnek a Phoma és Leptospheria áttelelő alakjaival szemben.

SZERZŐ: KÁLMÁN ANNA LÉDA NÖVÉNYORVOS