Az olajnövények, így a repce termesztése jól illeszthető a szántóföldi növénytermesztés vetésforgójába, ugyanakkor az elmúlt években több tényező is nehezítette a termesztés biztonságát. A szélsőséges, aszályos, csapadékszegény és kiszámíthatatlan időjárás növelte a kockázatot, miközben egyes, a technológiában fontos herbicidek és fungicidek használatának korlátozása, illetve betiltása is kedvezőtlenül hatott a termesztési feltételekre.
Mindezek ellenére a repce termőterülete még mindig 130 ezer hektár körül alakul. A csökkenő termőterület mellett azonban különösen felértékelődik a veszteségek mérséklése, főként a betakarítás időszakában. Éppen ezért nagy körültekintéssel kell megválasztani az adott hibridhez, állományhoz és termőhelyi körülményekhez leginkább illeszkedő betakarítási technológiát, valamint az ehhez szükséges műszaki eszközöket.
A jó betakarítás mára hibridválasztásnál kezdődik
A változó termesztési körülményekhez a nemesítés is alkalmazkodott: ma már egyre nagyobb számban állnak rendelkezésre olyan hibridek, amelyek jobban tűrik a kedvezőtlen környezeti hatásokat. A széles hibridválasztékban megtalálhatók azok is, amelyek jól illeszthetők a különböző gyomirtási technológiákhoz, és csapadékszegény időszakban is biztonságosabban termeszthetők.
A betakarítás agrotechnikailag optimális időszaka – vagyis az időablak – a korai és középkorai érésű hibridek használatával szélesíthető (1. kép).
A különböző érésidejű hibridek megválasztásával a termesztés jobban igazítható a helyi adottságokhoz és az adott évjárat időjárási viszonyaihoz.
Állományszárítás: kisebb kockázat, kevesebb veszteség
A repce – az olajnövényekhez hasonlóan – több okból, elsősorban morfológiai sajátosságai miatt nehezen betakarítható növény. Betakarításkori fenológiai állapotában sűrű, ágas-bogas állományt alkot (2. kép).
Még az egységesnek látszó táblákon is előfordulhat 7–8%-os nedvességtartalom-különbség az állományon belül.
A növényállomány vízleadásának, száradásának kiegyenlítésére sok esetben szükség lehet az állományszárítás, vagyis a deszikkálás elvégzésére. Erősen gyomos állományban ez egyúttal a gyomok leszárítását is segíti. A repcénél az alsó becők rendszerint hamarabb érnek be, míg a felsők később. A becők és a magtermés egyöntetűbbé tételére érésgyorsítók alkalmazhatók.
A beérett becők könnyen megpattanhatnak, kinyílhatnak, a magvak pedig kipereghetnek, ami már a lábon álló állományban is jelentős veszteséget okozhat. A pergési veszteség mérséklésére – az előző kezelésekkel egy menetben – szintetikus polimerből készült ragasztóanyagok is kijuttathatók. Az elsodródás csökkentése és a permetezés hatékonyságának javítása érdekében minden esetben cseppnehezítő anyag használata indokolt.
A repce vegyszeres állománykezelését, annak technológiáját, valamint a felhasználható hatóanyagok körét jogszabályok, rendeletek és hatósági előírások szabályozzák.
A magas állományhoz nagy hasmagasság kell
A repce magasra növő növény, ezért az állomány vegyszeres kezelését és az aratásra történő előkészítését – a hazai gyakorlatban alkalmazott művelőutas technológiában – nagy hasmagasságú, magajáró, hidas járószerkezetű permetezőgépekkel lehet elvégezni (3. kép). A művelőutas technológia az egyéb tápanyag-visszapótlási és növényvédelmi munkák szempontjából is előnyös.
A szántóföldi növénytermesztés növényvédelmi és vegyszerezési munkáiban elterjedt, általánosan használt magajáró permetezők dízelmotorral, hidrosztatikus hajtásvitellel és védett kezelőfülkével készülnek. Ezek a gépek hidas, négykerék-hajtású és kormányzott futóműre épülő konstrukciók. A nagy hasmagasságú magajáró permetezők nagy munkaszélességű, lengéscsillapított felfüggesztésű szórókerettel vannak felszerelve. A szórókeretek szállítási helyzetben hidraulikusan a gép mellé behajthatók (4. kép).
A szórókeretek paralelogrammarendszerű, hidropneumatikus csillapítású felfüggesztése mérsékli az elsodródás veszélyét, és segíti az egyenletes permetlé-kijuttatást. A permetezés vezérlésében alkalmazott digitális megoldások a fordulónkénti szakaszolást és a táblaszéli pontos permetezést is lehetővé teszik.
A kombájnbeállításokon sok múlik
A repce morfológiai tulajdonságai miatt még leszárítva is nagy szártömegű, ágas-bogas, kuszált állományt alkot a területen. Betakarításkori sajátosságai, valamint pergésre való hajlama miatt ezért a nehezen betakarítható növények közé tartozik.
A repce betakarításakor a legnagyobb szántóföldi veszteséget jellemzően az alkalmazott adapterek vagy vágóasztalok okozta pergési és elhagyási veszteségek adják. Az arató-cséplőgépek cséplő- és szalmaleválasztó részeinél keletkező veszteségek ehhez képest általában kisebb mértékűek, de a cséplő-, tisztító- és szalmaleválasztó szerkezetek kezelési utasítás szerinti pontos beállítása ebben az esetben is alapvető fontosságú.
Repce aratásakor a kalászosoknál alkalmazotthoz képest nagyobb cséplőrést, vagyis nagyobb dob-kosár hézagot, valamint kisebb cséplődob-fordulatot kell beállítani. A régebbi arató-cséplőgépeken ezek a beállítások manuálisan végezhetők el, míg az újabb konstrukcióknál a fedélzeti számítógépes rendszer a növényfajnak – így a repcének is – megfelelő beállításokat kínál fel, amelyeket a kezelőfelületen lehet kiválasztani. A magtisztító szerkezetnél a ventilátor által szállított tisztító levegő mennyiségét, vagyis a ventilátor fordulatszámát kell csökkenteni.
A repce betakarítására – a megfelelő beállítások után – a gyakorlatban használt, keresztben elhelyezett tangenciális cséplődobos, szalmarázós, forgó szalmaleválasztású, valamint axiáldobos konstrukciójú arató-cséplőgépek is alkalmasak, akár hagyományos vágóasztallal is. Ebben az esetben azonban a legnagyobb adapter- vagy vágóasztal-pergési veszteséggel kell számolni.
A pergési veszteségek csökkentésére a gabonavágó-asztalokra szerelhető különböző kiegészítőket, betéteket, oldalkaszákat és repcetoldatokat fejlesztettek ki. A repce és más, nehezen betakarítható növények vágóasztal vagy adapter okozta szántóföldi veszteségeinek további mérséklését szolgálják a kinyújtható vágószerkezetű, valamint hátra- vagy középre hordó vágóasztalok oldalkaszával szerelt változatai.
A motolla és a tarlómagasság is veszteséget dönthet el
A megfelelő kombájnbeállítások és adapterhasználat mellett a veszteségek további mérsékléséhez néhány üzemeltetési szabály betartása is fontos. Repce aratásakor különösen ügyelni kell arra, hogy a hurkolt ciklois pályán mozgó motollalapátok – eredeti funkciójuknak megfelelően – a vágáshoz szükséges támasztási pozícióban érintkezzenek a növénnyel.
Ez akkor érhető el, ha a motolla kerületi sebessége a haladási sebesség 1,2–1,3-szorosa. A motollát előretolt helyzetben kell tartani, a vágóasztalt pedig magasan, az alsó becők alatt mintegy 100 mm-rel kell járatni, vagyis magas tarlót célszerű hagyni (5. kép).
A pergési veszteségek minimalizálására egyes vágóasztalok motollái különleges vezérlőmechanizmussal vannak felszerelve. Repce aratásakor a területteljesítmény növelését elsősorban a vágóasztal vagy az adapter munkaszélességének növelésével célszerű elérni. Ez nemcsak az adapterveszteségek mérsékléséhez járul hozzá, hanem a fajlagos hajtóanyag-felhasználást is csökkentheti.
Repcetoldat és oldalkasza: egyszerűbb megoldás kisebb pergésre
A repcebetakarítás, illetve a repcearatás legegyszerűbb kiegészítő eszközei az arató-cséplőgépek hagyományos vágóasztalára felszerelhető különböző konstrukciójú betétlemezek, vágóasztal-toldatok és hajtásátvitellel ellátott oldalkaszák. Ezek önálló keretbe építve szerelhetők fel a vágóasztalokra. A keretszerkezetek a vágóasztalok jobb és bal oldali rendválasztóinak helyére, az eredeti vágóasztal elé kerülnek (6. kép).
A berendezés működő szerkezeteinek, vagyis az oldalkaszáknak és az alternáló kaszáknak a hajtása hidrosztatikus, külön kiépített hidraulikarendszerről történik. A hidraulikus rendszer olajtartályból, csővezetékből, fogaskerék-szivattyúból és a kaszaszerkezeteket meghajtó axiáldugattyús hidromotorokból áll.
Az oldalkaszák használatával alacsony veszteséggel választható szét a fogásszélességnek megfelelő növényállomány, illetve növényfal. Az oldalkaszák az arató-cséplőgép vágóasztalának rendválasztói helyére szerelhetők fel (7. kép).
Az adapteren jobb oldalra vagy mindkét oldalra kerülhetnek. Magasságuk jellemzően 1200–1350 mm, míg a kaszapengék lökethossza 70–80 mm. Az oldalkaszák függőleges kaszagerendelyébe kettős löketű, normál vágású, alternáló kaszaszerkezetet építenek be (8. kép).
A „Vario” vágóasztal a veszteségcsökkentés egyik kulcsa
A repceadapterek használatával a betakarítási veszteség általában 5–6% körül alakulhat. Az adapter-, vágóasztal-, illetve arató-cséplőgép-gyártók éppen ezért folyamatosan fejlesztik a gabonavágó-asztalokat, hogy mérsékeljék a betakarítási és pergési veszteségeket, miközben bővítik azok technológiai felhasználhatóságát.
E fejlesztések eredményeként jelentek meg az oldalkaszával vagy oldalkaszákkal felszerelt, kitolható vágószerkezetű „Vario” vágóasztalok. Ezek nemcsak a dőlt állományú kalászosok, hanem a repcéhez hasonlóan pergésre hajlamos, sűrű soros növénykultúrák betakarításában is eredményesen használhatók. A „Vario” vágóasztalok konstrukciójában több olyan megoldás is visszaköszön, amely a repceadaptereknél már bevált (9. kép).
Az ágas-bogas repceállomány szétválasztását ezeknél a vágóasztaloknál is az egy- vagy kétoldalra szerelt, alternáló oldalkaszák végzik. Hajtásuk axiáldugattyús hidromotorokkal történik, amelyek hidraulikus csővezetéken keresztül csatlakoznak az arató-cséplőgép hidraulikus rendszeréhez. A vágószerkezet a betétlemezekkel együtt hidraulikus munkahengerekkel kitolható, így a vágóasztal kinyúlása is növelhető.
A vágószerkezet kinyúlása alaphelyzetben 220–250 mm, kitolt helyzetben pedig 500, 700 vagy akár 1000 mm-rel is megnövelhető a vágóasztal hossza (10. kép).
Ennek köszönhetően a motolla mozgása vagy a vágószerkezet dinamikus rezgése miatt kipergő repcemagok nem a talajra, hanem a meghosszabbított vágóasztalra hullanak.
Hevederes vágóasztalok nagy szártömegű állományban
A vágóasztal megnyújtásának, vagyis a vágószerkezet behordócsigától mért távolsága növelésének másik konstrukciós megoldása a középre hordó és a hátrafelé hordó hevederek kombinációja, illetve a vágóasztal teljes szélességében hátrafelé hordó hevederek alkalmazása. A nagy munkaszélességű hevederes vágóasztalok esetében a repcebetakarítás során jelentkező nagy szártömeget a hevederek egyenletesen, eltömődés és torlódás nélkül juttatják el az arató-cséplőgép ferdefelhordójához. A repceállomány szétválasztását ezeknél a vágóasztaloknál is az egy- vagy kétoldalt elhelyezett oldalkaszák végzik.
A hevederes vágóasztalok konstrukciójuk szerint hátrafelé hordó, illetve középre hordó kivitelben készülnek. A hátrafelé hordó változatoknál az alternálókasza és a behordócsiga távolsága akár 1000 mm is lehet. Annak érdekében, hogy a nagy kinyúlású, hátrahordó szalagokra hulló szemek biztonságosan továbbíthatók legyenek, a szalagok vagy hevederek felülete bordázott vagy recézett kialakítású (11. kép).
A középre hordó hevederes vágóasztaloknál a konstrukcióból adódóan a vágóasztal a jobb és bal oldalról középre hordó hevederek szélességével meghosszabbodik, így a kipergett magok ebben az esetben is a hevederekre hullanak (12. kép).
Középen egy keskeny bordás heveder és egy terménytovábbító csiga szállítja tovább az anyagot a ferdefelhordóra. A középre hordó hevederek, illetve szállítószalagok hajtása elektromotorokkal vagy hidromotorokkal, hidrosztatikus rendszerben történik. Ez a hajtásmegoldás lehetővé teszi, hogy a behordási sebesség a terheléstől függően 0,1–3,0 m/perc között fokozatmentesen szabályozható legyen.
A kitolható vágószerkezetű és a hevederes vágóasztalok használatával a pergési veszteségek tovább mérsékelhetők, akár 3%-ig. A középre hordó hevederes vágóasztalok egyes típusai alternáló, flexibilis vágószerkezettel készülnek. A nagyobb munkaszélességű változatok osztott kivitelűek, így az egyes részegységek egymástól függetlenül tudják követni a talajfelszínt. Ezek a berendezések más nehezen betakarítható növények – például a szója – betakarítási és pergési veszteségeit is hatékonyan csökkentik.
Visszatérhet a kétmenetes repcebetakarítás?
A vegyszeres állományszárítás során alkalmazott készítmények használatának szigorítására irányuló törekvések miatt a repcebetakarításban ismét előtérbe kerülhet a kétmenetes technológia. Ezt a lehetőséget az előzőekben is említett, kiegyenlítettebb érésű hibridek nemesítése is támogatja.
A kétmenetes betakarítás első lépése a rendre vágás. Ezt a repce nagy szártömege és pergésre való hajlama miatt alternáló kaszaszerkezettel szerelt, magajáró rendrevágó gépekkel célszerű elvégezni. A második menetben az arató-cséplőgépre szerelt rendfelszedő juttatja a levágott növényanyagot a ferdefelhordóra (13. kép).
A betakarítás utolsó fázisában az arató-cséplőgépektől átvett repcemagot a tárolótelepre kell szállítani. A biztonságos tárolás érdekében a „kombájntiszta” repcemagot tisztítás után szárítani kell. Magas olajtartalma miatt a szárítást kíméletesen, alacsony, legfeljebb 50 °C-os hőmérsékleten célszerű elvégezni, a tartós tároláshoz szükséges 8–9%-os nedvességtartalom eléréséig.
Dr. Kelemen Zsolt műszaki szakértő
MezőHír Tudástár: repcebetakarítás – A repcebetakarítás a pergésre hajlamos, nagy szártömegű állomány veszteségcsökkentő aratási technológiája, amelyben a hibridválasztás, állományszárítás, kombájnbeállítás, repcetoldat, oldalkasza, Vario vagy hevederes vágóasztal és kíméletes utókezelés együtt határozza meg a hasznot.
