Heves megyében, Gyöngyöstől tíz km-re keletre található a 4 000 lelkes Karácsond. A község északi része a Mátra déli lejtőjére épült, míg déli része már az Alföldön fekszik. Ebből fakadóan a vidéket a változatosság jellemzi, mezőgazdasági értelemben is.
A volt Gyöngyös-domoszlói Állami Gazdaság végelszámolását követően, pályázaton nyerte el az ingóságokat, és a földbérletekre alapozva alapította meg 1992-ben az Olga-major Kft.-t Cseh Antal, a társaság tulajdonos-ügyvezetője.
A falu nyugati szélén álló történelmi levegőjű kúria – a korábbi irodaház – épülete remek kezekbe került. Felújítása után, ma egy csodálatos parkkal övezett otthonként funkcionál a család számára. Még májusban, egy délutáni napon beszélgetünk a fiatal lombok alatti szűrt fényben gazdálkodásról, időjárásról, piaci kilátásokról és persze az idei gazdasági év sajátosságairól a mindig derűs és optimista házigazdával. Megtehettük, mert éppen a nagy tavaszi munkák legutolsó, megnyugtató fázisa zajlott, és ilyenkor „megszelídül” és átmenetileg jóra fordul minden, levegőhöz jut a gazdaember…
Cseh Antal a 4 t/ha terméssel kecsegtető repcetábla előtt
– Kérem, jellemezze röviden gazdasága méreteit, gazdálkodási körülményeit, hogy aztán ennek ismeretében az idei év eddig eltelt időszakának jellemzői is napirendre kerülhessenek!
– A társaság induló területe 560 ha volt, amely mára közel 1 200 ha-ra növekedett. Klasszikus vetésszerkezettel rendelkezünk, és mintegy 30 szürkemarha teszi az egységünket vegyes gazdasággá.
Mintegy 450 ha kalászos (kevés vetőmag-előállítással) mellett 270 ha kukorica, 230 ha napraforgó és 130 ha repce, valamint kevés zöldborsó vetőmag és lucerna alkotja a vetésterületet a 26-34 Ak-ás vályogos, 46-50 Arany-féle kötöttségű földeken. Alapvetően jóindulatú talajokról van szó, amelyek azonban hajlamosak a kiszáradásra, a gyors vízvesztésre, repedezésre.
Vélhetően a Mátra-vidéki Erőmű működése, illetve magas hőkibocsátása miatt a klimatikus hatások fokozottan érvényesülnek, nevezetesen az északi irányból érkező esők kettéválva gyakran elkerülik a területet. Ezért mintegy 30%-kal kevesebb csapadék hull évente – Nagyfüged és Adács térségében –, mint máshol a környéken, és csak 350-500 mm között lehet átlagosan számolni, amit a meteorológiai internetes oldalakon is jól nyomon lehet követni. A Mátra-alja vidékének és a Gyöngyösi-sík találkozásának pedig ez a legmélyebb része, és ez prevenció nélkül veszélyes helyzetet teremthet a vízgazdálkodás terén.
2013-ban januártól március végéig egyébként 200 mm esett, és március 29-én még 25 cm hótakaró borított mindent, ami extrém helyzetet okozott, elsősorban amiatt, hogy szeptember és december között is 200 mm esett. Mindezt persze a tavalyi hiány pótlásaként vettük tudomásul. Viszont már védekezni kellett a belvíz ellen, ami saját erőből, megelőző jelleggel a terület jelentős részén megtörtént.
A nyugalmat garantáló közös kis konyhakert
– Hogyan tudtak idén igazodni a sajátos időjárási anomáliákhoz a tavaszi munkákkal, hiszen jelentős késés adódott emiatt?
– Csak hogy érzékeltessem az eltolódás mértékét; tavaly április 10-ére földben volt a kukorica, míg az idén április 17-én tudtuk csak elkezdeni a talajmunkáját, és május 14-én még vesződtünk az utolsó 30 ha-ral, mert itt-ott beragadt a gép.
A tavaszi munkáknál az idén 10-14 nap késést lehetett regisztrálni a mi környékünkön, de ezt nem nevezném rendkívülinek, vagy a termés szempontjából jelentősen hátrányosnak. Azt mondhatom, hogy aki a múlt ősszel becsülettel előkészítette a földeket a téli csapadék befogadására, megfelelő agrotechnikával rendelkezik, érti a talajmunkák lényegét és jól kihasználta az időt, az a munkák 90%-ával végezhetett. A maradék munka elmaradt ugyan, de azt lassan pótolni lehet, jelentős kiesés nélkül.
Hangsúlyozom még egyszer, hogy ez nem volt rendkívüli időjárás, mondhatni azt, hogy olyan tavasz volt, ami nem vett el a gazdától, kivéve persze más – elsősorban alföldi – térségek mély fekvésű valóban erősen belvizes területein. A mi földjeink is mély fekvésűek, és éppen ezért volt nagyon fontos a terület vízgazdálkodását megjavítani, amit a csatornák – több mint 6 km hosszban – megtisztításával, a vízelvezetéssel tudtunk elérni. Tudjuk, hogy ez a vízitársulat feladata lenne, de nem érnek ide, nem érhetők el, várakozásra pedig nincs idő, hiszen komoly árat kell érte fizetni…
Persze a csatornák funkciója nemcsak az elvezetés lenne, hanem alkalmasint egy tározóból a felfogott víz visszavezetése is, amikor aszály van. Erre egyelőre gondolni sem merek, olyan távolinak tűnik…
– Ön, mint alföldi nagyüzemben évtizedeken át edződött szakember, majd pedig immár húsz éve a saját gazdaságának irányítója, milyennek látja az idei év gazdasági év kilátásait, esélyeit?
– Mint említettem, az idei év ugyan ráijesztett a gazdákra a szokatlan időjárással, de változatlanul nem érzem kezelhetetlennek a helyzetet. Sokéves gyakorlat mondatja velem, hogy ha a május első dekádjában be lehet fejezni a tavaszi munkákat, akkor nincs veszélyhelyzet, nem kell számottevő kiesésekre számítani. Az ősziek jól teleltek, s ha a technológiai folyamatokat fegyelmezetten elvégezték, akkor sem az őszi kalászosoknál, sem a repcénél nem lesz kiesés.
Nálam a növénytermesztésben már a technológiai finomhangolásokat végezzük, ami azt jelenti, hogy az ősziek alá az N-alapműtrágyázás folyékony műtrágyával történik, mellette mikrogranulátummal és komplex műtrágyákkal is gondoskodunk az optimális tápanyagszint biztosításáról.
A már említett vízgazdálkodási beavatkozással azt sikerült elérni, hogy a földek feltöltődtek, de olyan sok felesleges víz mégsem folyt el, ugyanis a talajok óriási csapadékvíz-deficittel küzdöttek. Az ipari növényeink indulásához, kezdeti fejlődéséhez tehát rendelkezésre áll a víz – nem mellékesen a tápanyag is –, de hosszú még a tenyészidőszak, ezért felelőtlenség lenne terméskilátásokról beszélni. Gondoljunk csak az utóbbi évek nyári forróságára, amely nem egyszer légköri aszályt okozott, meggátolta a termékenyülést a kukoricáknál, és ez nem azért volt, mert nem volt felvehető víz a talajban. Vannak még bőven kockázati tényezők, de időarányosan azt lehet mondani, hogy nem indult rosszabbul a vegetáció, mint átlagos években.
– Ha a jövőben is ilyen hektikus csapadékviszonyok jellemzik ezt a térséget, talán gondolkodni kellene az öntözés bevezetésén. Tervezi-e, és eddig milyen akadályai voltak/lettek volna ennek a nagyon időszerű gazdálkodásbiztonsági elemnek?
– Természetesen az öntözés, mint termésbiztonság-növelő megoldás hosszú ideje foglalkoztat. Egyelőre azonban a géppark színvonalának emelése vonta el a rendelkezésre álló tőkét. Eleinte az erőgépekre, a közelmúltban pedig inkább a talajmunkagépekre helyeztük a fő hangsúlyt.
Óriási lehetőség és választék kínálkozott az utóbbi években arra, hogy a talajaink fizikai adottságaihoz megfelelő talajművelő eszközökből válasszuk ki a leginkább alkalmasat, és korszerűt. Természetesen ezek vonóerőigénye is növekszik, ezért az erőgépek kiválasztására is nagy hangsúlyt fektetünk. A gazdálkodásunk eredményétől függően szeretnénk bebiztosítani a technikai hátteret úgy, hogy amikor lehet, akkor a lehető leggyorsabban és a legjobb minőségben végezzük el a munkákat.
Az öntözés így valóban kicsit a háttérbe szorult, pedig a fontosságához nem férhet kétség. Van azonban itt egy öntözést korlátozó szempont, jelesül a Natura 2000 területre vonatkozó rendszabályozás, amely esetünkben a réti sas fészkelőhelyeit védené az öntözőgépek zajától, az emberek gyakoribb mozgásától. Ezzel a gazdák aligha érthetnek egyet maradéktalanul, hiszen óriási arányeltolódás mutatkozik az öntözés által előállított javak és a madaraknak okozott – pontosabban csak feltételezetten okozott – kár között. Talán azonban van erre is megoldás, ahogyan hallom…
Az örök optimizmusra sarkalló székelykapu
– Végül arra kérem, hogy beszéljen egy fontos – a gazdálkodás eredményességét lényegesen befolyásoló – kérdésről, a terménypiacról és az árakról. Milyen információ áll rendelkezésre ezzel kapcsolatban az idei évben, mennyire tudnak tervezni, számolni, kalkulálni?
– Ez egy erősen aggasztó problémakör, és nem állok távol a valóságtól, ha azt mondom, hogy „teljes a homály” ez ügyben május végén, a piaccal kapcsolatban.
A korábbi években gyakran már februárban volt lehetőség szerződni, amely szerződésben ár és mennyiség is szerepelt. 2013-ban a mezőgazdasági szektor eredményességének ez a neuralgikus pontja, és ez lesz a kulcsa!
Konkrétabban úgy fogalmaznék, hogy nem jön senki a termelőhöz ajánlatokkal, pedig máskor már egymásnak adták a kilincset a kereskedők. Tavaly februárban már lekötöttem a repce egy részét, márciusban a napraforgó egy részét, áprilisban a búza egy részét, májusban a kukorica egy részét. Ezzel szemben az idén egyetlen szerződés, de még ajánlat sincs, ami nagyon rossz üzenet a termelők felé. Várhatóan ez zavarokat fog okozni, de addig is türelmetlenséget szül. Mi van akkor, ha a nem is olyan távoli és rossz emlékű idők mintájára 30-40% árcsökkenés következik be? – Még gondolni is kellemetlen erre, hiszen a költségek óriási mértékben megterhelik a gazdákat, a hitelek pedig nyomasztóan hatnak egy ilyen eshetőség számbavételekor. A termelők e tekintetben nagyon kiszolgáltatott időszakot élnek át, mert nem tudnak tervezni a betakarítást követő időszakra. Így sem a hitel-visszafizetések, sem a gépvásárlások sikerében nem bízhatnak…
Vajon miért van ez így az idei évben? – kérdezgetjük egymástól, a gazdatársaktól, de semmilyen információ nem áll még rendelkezésünkre… Az optimizmusom persze ezzel együtt sem ingott meg, különben nem állna a bejárati székelykapumon a Mikes Kelemen-idézet, miszerint: „ahol nincsen emberi reménység, ott vagyon az isteni segítség”…
