A változó klimatikus körülményeink között a szélsőségeket jól tűrő, ilyen körülmények között is biztonságosan termeszthető kultúrnövények nagyobb arányú termesztése indokolt.
E tekintetben egyik legperspektivikusabb növénynek a régi-új csicsóka (Helianthus tuberosus L.) tekinthető. Régi-új, mert az 1711–13-as évekig széles körben termesztett és általánosan felhasznált növény volt Magyarországon. A jelzett időponttól a burgonya – némi Habsburg-házi közreműködéssel – lényegében teljesen eltüntette a termesztésből.
A csicsóka jelentőségét igénytelensége mellett inulintartalma adja. Az inulin a napjainkban az ipari társadalmakban szinte népbetegségnek számító II-es típusú diabétesz természetes gyógyszere. Utódnövényéhez hasonlóan humán táplálék és takarmány. Gumója minden olyan célra felhasználható, mint a burgonya, szára pedig értékes zöldtakarmány.
A csicsóka Észak-Amerikából származik, botanikai szempontból évelő, termesztéstechnológiai aspektusból azonban egyéves, szárgumós növény. A gumó csúcsrügyéből fejlődik ki a hajtás, mely a felszín felé törekszik, közben járulékos gyökérzetet fejleszt. Általában horizontálisan, a talajjal párhuzamosan növekszik a gyökérzet, de homoktalajon gyakran előfordul, hogy a mélyebb rétegekbe is lehatol. A szár dudvaszár, érdesszőrös, általában 1–3,5 m magas, jellemzően egyenes, felálló. Csapadékos területeken, valamint szélvédett helyeken a vegetatív növekmény elérheti akár a 4 métert is. Maga a dudvaszár -3, illetve -5 °C körüli hőmérsékleten már megbarnul, majd a száron maradó levelekkel együtt elszárad, vagyis nem áttelelő.
A sztólók és rajtuk a gumók fejlődése általában az ültetéstől számított harmadik hónapban indul meg, így a korai fajtákon már júniusban találhatunk gumót. A sztólók hossza, száma és a rajtuk fejlődő gumók mennyisége fajon belül elkülönítő bélyeg. A gumók felületét a burgonyától eltérően nem pararéteg, hanem parabőr (pariderma) fedi. Ebből adódik a nehezebb tárolhatósága, illetve a sztólóról való leválasztás után viszonylag nagy méretű köldökseb képződik. Megjelenésüket tekintve a gumók változatosak. Alakjuk alapján alapvetően négyféle gumótípust különböztethetünk meg: körte, tojásdad, orsó és szabálytalan (elágazó, „babásodó”) alakú. A színét tekintve lehet fehér, sárga, lila esetleg kék.
A hőmérséklet a csicsóka termesztésében nem számottevő tényező. Ebből adódik, hogy hazai viszonyok között a gumók akár a -15, ill. -20 °C-os teleket is kibírják a talajban. A csicsóka termesztési körülményei közül inkább a csapadék, valamint a fény mennyisége a jelentősen befolyásoló tényező. A növény kissé nyirkos, üde talajokon fejlődik a legjobban. A hosszan tartó vízborítás (belvizes területek) nem kedvez a gumók fejlődésének, az időszaki vízborítást viszont kibírja. Ezenkívül a magas talajvízszint is korlátozó tényező. Ugyanakkor a csicsóka jól tolerálja a szárazságot, mivel a talaj vízkészletét kiválóan hasznosítja hatalmas gyökérzetével. A kritikus időszak az augusztus-október közötti, a gumóképződés fő periódusa.
A csicsóka nem igényel különleges előveteményt, és a talajuntság sem jellemző a kultúrára. Ugyanakkor erőteljesen gyomosít (árvakelés), így az utóvetemény választásánál ezt szem előtt kell tartani.
Szaporítástól betakarításig
A mezőgazdasági gyakorlatban leginkább a gumóról történő vegetatív szaporítás terjedt el. A csicsókát általában 45–60 g-os vetőgumókkal szaporítják. A 40 g-nál kisebb gumók már nem képesek a jó eredésre, ezáltal a hozam is csökkenhet. A gumók kihajtása az ültéstől számított kb. 3–5 héten belül várható, amennyiben a gumók dormanciája (nyugalmi állapota) elmúlt.
Tápanyagellátás tekintetében a csicsóka 10 tonna gumó és leveles szár terméshez 40–45 kg N-t, 13-15 kg P2O5–ot és 80-85 kg K2O-t igényel. A növény az istállótrágyát (40–50 t/ha) meghálálja, de egyéb szerves trágyákat is jól hasznosít. A növényvédelemnél és -ápolásnál meg kell említeni, hogy egykét gyomszabályozó mechanikai vagy vegyszeres (napraforgóban használt megfelelő) kezelésre szükség van, amíg az állomány lombozata nem záródik.
Mivel nincs specifikus kórokozója, így ezzel nem kell számolni, elmondható azonban, hogy a polifág fehérpenészes rothadás (Sclerotinia sclerotiorum) jelen lehet az állományban. Ez azért jelentős, mert a szkleróciumok akár éveken át képesek fertőzni az állományban. A gumókra nézve inkább a szürkepenészes rothadás (Botrytis cinerea) okoz nagyobb terméskiesést. Állati kártevője gyakorlatilag nincs. Néha a mezei pocok (Microtus arvalis) és az erdei vadak okozhatnak nagyobb károkat.
A betakarítás időpontja és menete attól függ, hogy milyen céllal került termesztésbe a csicsóka. A gumó betakarítása előtt a leveles szárat el kell távolítani. A szecskázott leveles szár silózható, és takarmányként felhasználható, takarmányértéke azonban ilyenkor már gyenge. A gumók betakarítása burgonyabetakarító géppel elvégezhető. Amennyiben a gumók betakarítására ősszel kerül sor, akkor számolni kell kézi munkaigényre is, mivel a sztólókról ekkor még nehezebben választható le a gumó. Tavasszal ez a probléma már nem áll fenn, így elegendő a gépi erő is.
A csicsóka leveles szárát lehet zölden etetni, szilázsnak vagy szenázsnak felhasználni. Kedvező agronómiai feltételek mellett már július első felében elvégezhető az első kaszálás, nagyjából a növények 150–160 cm-es magasságánál. Ebben az esetben egy kb. 20%-os gumóhozam-csökkenésre kell számítani.
A csicsóka tárolhatósága nehézkes, a vékony gumóhéjból (parabőr) következően. Ebből adódik, hogy a feldolgozását minél előbb el kell végezni. A talajban hagyva azonban jól tárolható, és a téli fagyok sem károsítják.
SZERZŐ: KASZÁS LÁSZLÓ PHD • DEBRECENI EGYETEM, MÉK, ALKALMAZOTT NÖVÉNYBIOLÓGIAI TANSZÉK • HODOSSI SÁNDOR DSC • DEBRECENI EGYETEM, MÉK, KERTÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET
